Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Magyar startupot választott az ESA a tesztrepüléshez
(Rovat: Hazai kutatóhelyek és űripar, Kis űreszközök nagy szerepe , Az Ariane rakéták - 2023.04.10 10:15.)

Különleges vendégek érkeztek nagyszombaton az UPRA.space csapatához.

Az Európai Űrügynökség (ESA) Young Professionals – vagyis fiatal szakembereknek szóló – programjaiban részt vevő mérnökök által fejlesztett YPSat egyik alrendszerének tesztrepülését bonyolították le. Az ESA a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről (BME) indult magyar startupot választotta a ballonfelbocsátás megszervezésére és a tesztrepülés kivitelezésére.


Az YPSat az ESA különböző fiatal szakemberek számára indított programok résztvevőinek fejlesztése, mely az Ariane-6 rakéta első repülésén fogja végrehajtani a küldetését. Az YPSat feladata, hogy videófelvételeket készítsen a műholdakat védő orrkúp leválásáról, valamint az Ariane-6 fedélzetén utazó űreszközök pályára állításáról. A kamerák indításához egy automatikus rendszert használnak, mely ébresztőóraként kelti fel a többi alrendszert a pályára állítás megfelelő szakaszában. Ez az „ébresztő rendszer” (Wake Up System, WUS) teljesíthette első repülését az UPRA.space ballonplatformján, mielőtt az Ariane-6 hordozórakéta fedélzetére kerülne.

A ballonrepülést több hónapos előzetes tervezés és egyeztetés előzte meg, melyek során elkészült a küldetés végleges specifikációja és megépült a hasznosteherlánc, mely végül a sztratoszférába emelkedett. Az UPRA.space csapata kifejezetten ilyen küldetések lebonyolítására szakosodott, ahol egy kutató-fejlesztő csapat eszközét emelik harminc kilométer magasságba saját fejlesztésű, többször használható ballonplatformjuk segítségével.


(Képek: UPRA.space)

Az adatok kiértékelése még folyamatban van, de az előzetes információk alapján a komoly előkészítés meghozta gyümölcsét és az UPRA.space csapata és a ballonplatform a 28. repülését is sikeresen teljesítette.

A felbocsátás előkészítése és az indítás Budapesten, a Műegyetem lágymányosi kampuszán történt. Az UPRA.space csapata a menetrendnek megfelelően feltöltötte a közel három méter átmérőjű meteorológiai ballont, melyhez a korábban előkészített hasznosteherláncot csatlakoztatták. A reggeli indítás után a ballon nagyjából másfél óra alatt elérte az utazómagasságát, ahonnan lassú emelkedéssel további egy órát lebegett a landolási terület felé. Közel 34 kilométeres magasságban hasadt szét a ballon és nyílt ki a visszatérő ernyő. A keresőcsapat ekkor már a várható landolás közelében tervezte a minél gyorsabb begyűjtést, ami a landolás után húsz percen belül sikeresen megtörtént. A visszatérő ballonplatform egy fa tetején tért nyugalomra, szerencsére a helyi gazdálkodók segítségével gyorsan és sérülés nélkül begyűjthették a rendszert.

Az ESA YPSat alrendszere mellett kamerák is utaztak a fedélzeten, ezek közül volt, amelyik a tesztelt eszközt rögzítette és volt, amelyik a repülés körülményeiről gyűjtött információkat. A kamerarendszer része volt egy 360°-os kamera is, mely lélegzetelállító felvételeket készített a felhőkkel borított Kárpát-medencéről. A repülésről már elérhető az UPRA.space által készített összefoglaló videó is.

A ballonplatform április 8-i repülése során közel 34 km magasságig emelkedett. (Forrás: UPRA.space)

A küldetés lezárásához kiértékelik a gyűjtött adatokat, melyeket az ESA felhasznál az YPSat és az Ariane-6 első repülésének előkészítéséhez. Az UPRA.space csapata az adatok átadása után sem pihen, a magyar startup már elkezdte a következő repülés előkészítését, melyről hamarosan további részleteket is nyilvánosságra hoznak.

Az UPRA.space csapatáról és repüléseikről további információ a közösségimédia-felületeken (Facebook, Instagram, Linkedin, Patreon) érhető el.

Dr. Bodó Zsófia, Góczán Bence

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024