Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

HUNOR fejlemények
(Rovat: Hazai kutatóhelyek és űripar, HUNOR - 2023.03.05 12:15.)

Négyre szűkült a magyar űrhajósjelöltek listája és új, folyamatosan nyitott pályázati felhívás alapján lehet javasolni kísérleteket a jövendő új magyar űrhajós programjába.

Tegnap számolt be róla a sajtó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán tett bejelentése nyomán, hogy egy szakértői testület négyre szűkítette azon magyar űrhajósjelöltek listáját, akiknek egyike 2024 végén vagy 2025 elején harminc napos kutató űrrepülésen vehet részt a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). A tárcavezető arról számolt be, hogy több ezer érdeklődő volt az új kormányzati űrstratégia keretében meghirdetett programra, amelynek célja, hogy ismét magyar űrhajós jusson a világűrbe. Ennek nyomán körülbelül 240 ember adta be a pályázatát, akik különböző teszteken és vizsgálatokon estek át az Európai Űrügynökség (ESA) bázisán, a Semmelweis Egyetemen és az Energiatudományi Kutatóközpontban.

A hosszú válogatási procedúrát követően csak nyolcan maradtak, őket a Magyar Honvédség kecskeméti repülőbázisán tesztelték tovább vadászpilóták segítségével. Hamarosan megtudhatjuk, kikből lehet a következő magyar űrhajós. A kiválasztott az Európai Űrügynökség és az amerikai Axiom Space Inc. együttműködésével 2024 végén vagy 2025 elején harminc napos kutatási küldetésen vesz majd részt az ISS-en, ahol magyar űreszközöket fog tesztelni és kísérleteket végez magyar kutatócsoportok számára. A következő évben az érintettek további képzéseken és teszteken fognak átesni annak érdekében, hogy a folyamat végén teljességgel megalapozott döntés születhessen.


(Kép: ESA)

Mint arról tavaly ilyentájt mi is beszámoltunk, a magyar űrrepülés keretében alkalmazandó tudományos kísérletek, technológiai fejlesztések és ismeretterjesztési tevékenységek kidolgozására pályázatot hirdettek. Azóta a benyújtott pályázatok elbírálása sikeresen lezárult, s a közelmúltban pedig az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont és a Külgazdasági és Külügyminisztérium ismételten megnyitotta a HUNOR magyar űrhajós program nyílt pályázati lehetőségét. Így 2023-ban ismét lehetőség nyílik projektjavaslatokat benyújtani. A felhívás 2023. január 27-től visszavonásig folyamatosan nyitott. A 2023. évi benyújtási határidők: május 15., augusztus 15. és november 15. További részletek a pályázati felhívásban olvashatók.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024