Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Űrhajós-kiválasztás indul!
(Rovat: Hazai kutatóhelyek és űripar, Álmuk a világűr , HUNOR - 2021.10.28 14:00.)

A mai nappal megkezdődik az új magyar űrhajós kiválasztásának folyamata.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) űrkutatásért felelős miniszteri biztosa, dr. Ferencz Orsolya 2021. október 28-án bejelentette, hogy megkezdődik az új magyar űrhajós kiválasztásának folyamata.


Az eseményen Farkas Bertalan nyugalmazott dandártábornok, az első magyar űrhajós mérföldkőnek nevezte az újabb magyar emberes űrrepülésről született döntést, és minden érdeklődő fiatalt buzdított a jelentkezésre. (Kép: KKM)

A kiválasztásara kerülő űrhajós küldetésének fő célja, hogy az évtized közepére tervezett űrrepülés során magyar egyetemek, tudományos kutatóintézetek és vállalkozások által fejlesztett kísérleteket végezzen és eszközöket teszteljen mikrogravitációs környezetben a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén.

A HUNOR (Hungarian to Orbit) névre keresztelt, történelmi jelentőségű küldetéshez olyan elhivatott, öntudatos és kiegyensúlyozott személyiséggel rendelkező jelöltek jelentkezését várják, akik stresszhelyzetben is jó ítélő- és döntési képességgel rendelkeznek, találékonyak és képesek csapatban dolgozni. A jelentkezési feltételek meghatározásánál a nemzetközi szabványok figyelembe vétele mellett elsődleges szempont volt, hogy minél szélesebb körben nyíljon lehetőség űrhajósnak pályázni. Bárki, akinek megfelelő az egészségi állapota, szellemileg és fizikailag is felkészült a feladat ellátására, az eséllyel pályázhat űrhajósnak.

A kiválasztási folyamat az Európai Űrügynökséggel (ESA) együttműködve, az ESA űrhajós politikájával (Astronaut Policy) összhangban zajlik majd, melynek során alapos fizikai és pszichológiai vizsgálatok, valamint szakmai felmérések várnak a jelentkezőkre.

A pályázók 2022. január 31-ig adhatják be jelentkezésüket kizárólag elektronikus úton a hunor.gov.hu oldalon keresztül elérhető on-line jelentkezési lap kitöltésével.

Az ESA együttműködésnek köszönhetően azok a magyar jelöltek, akik korábban már jelentkeztek az ESA űrhajós-válogatására és azon továbbjutottak, szintén részesei lesznek a magyar űrhajós-válogatásnak.

Az űrhajós kiválasztásával párhuzamosan a minisztérium felhívást fog közzétenni a világűrben emberi közreműködéssel végrehajtható kísérletekre és űreszközök tesztelésére vonatkozóan. A pályázatra olyan kutatóműhelyek és cégek jelentkezését várják, akik akár a közelgő emberes űrrepülés, akár egy későbbi küldetés során készek és képesek kísérleteket illetve műszereket küldeni a világűrbe és erre vonatkozóan kidolgozott projekttervet nyújtanak be. A felhívás részletei hamarosan a space.kormany.hu oldalon lesznek majd elérhetők.

Az emberes űrrepüléssel összefüggő további örvendetes hír, hogy november 1. és 5. között Magyarország lesz a házigazdája a Nemzetközi Űrhajós Szövetség (Association of Space Explorers, ASE) éves Kongresszusának. A kormány támogatásával Magyarországra hozott rangos esemény alkalmat nyújt arra is, hogy a most bejelentett magyar űrhajós programról tájékoztassák az asztronauták széles körét, emellett pedig a rendezvény hozzájárul az űrkutatás iránti hazai érdeklődés erősítéséhez, különösen a fiatalabb generációk körében. (Forrás: space.kormany.hu)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024