Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Hazai űrkörkép 2020
(Rovat: Hazai kutatóhelyek és űripar, Szakmapolitika , Nyereség az országnak - 2020.12.04 07:45.)

A tavalyi első kiadás után, frissített tartalommal, magyar és angol nyelvű változatban is megjelent a magyar űrszektor szereplőit, sokszínű tevékenységét bemutató kiadvány.

A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) gondozásában, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Űrkutatásért és Űrtevékenységért Felelős Főosztályának támogatásával megjelent a Hazai űrkörkép 2020 című kiadvány. Célja, hogy betekintést nyújtson a hazai űrszektor sokszínű tevékenységébe, bemutatva azokat a kis- és középvállalkozásokat, kutatóhelyeket és egyetemi műhelyeket, amelyek űrkutatással és űrtevékenységgel foglalkoznak Magyarországon. Az Űrkörkép a tavaly először napvilágot látott kiadvány frissített, bővített változata.

„A világban robbanásszerű technológiai fejlődés zajlik, amelynek egyik zászlóshajója kétségkívül az űrszektor. Napjainkra azonban a világűr hasznosítása, és az abban rejlő előnyök kiaknázása már nem csak a klasszikus űrnagyhatalmak privilégiuma. A versenyben megjelentek azon kisebb országok is, amelyek időben felismerték az űrben rejlő lehetőségeket és kimagasló mérnöki és technológiai tudásukkal készek beszállni az űripar körül kialakuló versenybe” – kezdi a 2020-as kötethez írt köszöntőjét Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. „A tavalyi kiadvány megjelenése óta űrkutatási együttműködési megállapodást kötöttünk Brazíliával, Franciaországgal, Izraellel, Portugáliával, Szingapúrral és Törökországgal, valamint az elmúlt évek egyik legambiciózusabb vállalatával, az egyesült államokbeli Virgin Galactic-kal is.”


„Az űrszektor jelentős változásokon megy keresztül: az űrtevékenység egyre gyorsuló ütemű térhódításának vagyunk tanúi a feltörekvő gazdaságokban. A piaci szereplők aktív szerepvállalásának növekedését látjuk mind az űralapú szolgáltatások, mind az űrrendszerekbe történő nagyberuházások esetében. Magyarország számos területen rendelkezik magas szintű szaktudással, és azokon a kutatási, fejlesztési irányokon túl, ahol már eddig is jelen voltunk, képesek vagyunk belépni új, innovatív szolgáltatási területekre is” – olvashatjuk Ferencz Orsolya miniszteri biztosnak az idei kiadvány elé írt köszöntőjében.

A tavalyihoz képest bővült terjedelmű, 64 oldalas kötet minden benne szereplő szervezetről (cégről, intézményről) egy-egy bemutatkozó oldalt tartalmaz. A szövegeket, képeket és elérhetőségi adatokat a szervezetek maguk szolgáltatták. A könnyebb áttekinthetőség és a partnerek keresésének elősegítése okán megjelölték a szervezetek legfontosabb kutatási területeit és technológiai kompetenciáit, utóbbiak esetében az ESA által alkalmazott besorolást követve. Az eligazodást és keresést piktogramok és áttekintő táblázatok segítik.

Ha valaki akár csak rá szeretne csodálkozni a hazai űrtevékenység sokszínűségére, vagy többet szeretne megtudni egy-egy intézményről, vállalkozásról vagy szakterületről, ajánljuk számára a Hazai űrkörkép 2020 kiadvány tanulmányozását. Elektronikus változatban, pdf formátumban mind a magyar, mind az angol nyelvű változat hozzáférhető a MANT honlapján.

A Hazai űrkörkép 2020 magyar változatára mutató linket az Űrvilág honlap jobb oldalán levő sáv alján a jövőben is minden különösebb keresgélés nélkül megtalálhatják – egészen addig, amíg napvilágot nem lát a következő, frissített kiadás!

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024