Európai mozaik – 2022. október (1. rész)
(Rovat: Európa igáslovai a világűrben, Navigáció és térképészet - 2022.10.30 07:15.)

Sorozatunkban az európai űrtevékenységgel kapcsolatos olyan információkat találnak, melyek önálló cikkekhez túl rövidek, ám talán mégsem érdektelenek. Ezúttal hordozóeszközökről és távérzékelésről olvashatnak.

Hordozóeszközök

Október 5-én a DLR németországi Lampoldshausenben lévő telephelyén megkezdődtek az Ariane-6 hordozórakéta felső fokozatának, illetve annak Vinci hajtóművének statikus égetési próbái. Az aznapi, 45 másodperces és teljes sikerrel zárult gyújtást további három – egyre hosszabb és egyre komplexebb – teszt követi 2022 folyamán. Az Araine-6 felső fokozata a hajtóanyag- és oxidálóanyag-tartályok mellett segédhajtóművet (APU) is tartalmaz. A fokozatban elhelyezett folyékony hidrogénnel és oxigénnel működő Vincinek akár négyszer is újraindíthatónak kell majd lennie, hogy több műhold legyen különböző pályákra helyezhető. A sikeres gyújtási teszteket követően a fokozatot a hajtóművel átszállítják majd a hollandiai ESA ESTEC-be, ahol az akusztikus és fokozatleválasztási vizsgálatokra kerül majd sor.

Az Ariane-6 felső fokozatának Vinci hajtóműve dolgozik a lampoldshauseni fékpadon október 5-én. (Kép: ESA)

Eközben a Francia Guyana-i Kourou-ban is folynak már tesztek, de azok a rakéta(makett) és a földi infrastruktúra kapcsolatát, illetve a szerelés és startelőkészítés folyamatát vizsgálják. Ehhez egy teljes méretű és négy boosterrel ellátott – Ariane-64 konfigurációjú – rakétamakettet használnak. Ennek mechanikus, elektromos és üzemanyag-csatlakozásait, illetve majd a feltöltést és leeresztést, valamint a startot vezérlő szoftvert is tesztelik. Amennyiben a dolgok rendben haladnak, egyszer majd a Vulcan 2.1-es hajtómű égetési tesztjeire is itt fog sor kerülni. A Vulcan 2.1 az első/központi fokozat hajtóműve, és ahogy azt neve is sejteti, az Ariane-5 Vulcan-2 rakétamotorjának továbbfejlesztésével született.

Az Ariane-64-es hordozórakéta strukturális makettje a Francia Guyanában fekvő Kourou űrközpontban. (Kép: ESA / Manuel Pedoussaut)

Az első repülőképes Ariane-6 összeszerelésére egyébként majd a németországi Brémában és a franciaországi Les Mureaux-ben kerül majd sor. (A teljes rendszer majd kettő vagy négy boostert tartalmaz, ez alapján jelük Ariane-62 vagy Ariane-64 lesz. A boosterek tulajdonképpen a Vega-C rakéta első fokozatai.) Mint az olvasóink előtt ismert, az Ariane-6 program (is) csúszásban van. A rakéta első példányának már 2020-ban el kellett volna indulnia, de ahogy azt az ESA főigazgatója, Josef Aschbacher személyesen jelentette be október harmadik hetében egy sajtótájékoztatón, az eseményre legkorábban csak a jövő év utolsó negyedévében kerülhet sor. Érdekes, hogy ahhoz képest, hogy a rakéta első repüléséig még egy év van hátra, már 29 hordozóeszköz legyártására van megrendelés!

E sorok szerzőjének csak mintegy egy hónapos késéssel jutott tudomására az az információ, hogy két szlovén amatőr rakétaépítő (egyelőre névtelen!) szuborbitális hordozórakétája részben sikeres repülést hajtott végre még szeptember 24-én, az amerikai Black Rock Desert nevű rakétakísérleti központból. Andrej Vrbec és Denis Banovic kísérleti rakétája a megfigyelések szerint elérte a tervezett 100 km-es magasságot. Részben sikeresnek azért nevezhetjük, mert a repülés 4. percében megszűnt a telemetria lesugárzása, így az az után történtek ismeretlenek. Rakétájuk egyébként egy kétfokozatú, szilárd hajtóanyagú eszköz, melynek első fokozata 150 mm átmérőjű és 30 kg hajtóanyagot tartalmaz, míg második fokozata 100 mm átmérőjű és 11 kg szilárd tüzelőanyagot töltöttek bele. Az első fokozat 3400 m-en Mach 2,4-es sebességnél vált le.

Képünk a két fejlesztőt még 2021 decemberében ábrázolja a lengyelországi Drawsko-Pomorskie katonai gyakorlótéren, amikor egy korai, 35 kg tömegű és 3,5 m magas rakétatípusukkal értek el 25 km-es magasságot.

A szeptemberi repülésről szóló videó. (Forrás: YouTube / Andre09091978)

Kudarccal végződött a Skylark L szuborbitális rakéta október 8-i indítása. A rakétát a Skyrora nevű brit cég fejleszti, és feladata az lett volna, hogy – az első alkalommal elvileg 2023-ban startoló – asztronautikai rakétájuk kritikus elemeit tesztelje. A Skylark L egy 11 méter magas, Mach 4-es csúcssebesség és 125 km-es magasság elérésére alkalmas eszköz. A rakéta indítására az Izland északkeleti részén található Langanes kísérleti telepről került sor, de nem sokáig tartott. A nem részletezett problémák az eszköz indítása után már nem sokkal jelentkeztek, így az – mindössze 500 méterre az indítóhelytől – a Norvég-tengerbe csapódott. (A Skyrora célja az lenne, hogy az ő eszközük végezze az első orbitális pályára történő rakétaindítás brit földről. Ehhez fejlesztik a Skyrora XL nevű, háromlépcsős kozmikus rakétát, mely 500–1000 km magas pályák elérését tenné lehetővé.)

Október 25-én a holland T-Minus Engineering mindössze két óra különbséggel két Kingfisher szuborbitális rakétát indított a Külső-Hebridákról az Atlanti-óceán fölé (lásd fenti képünket). A rakéták átmérője 200 mm, a tengerszinten mért tolóerejük 25kN. Az elért magasság 185 km, a legnagyobb sebesség pedig Mach 6 volt. A rakétákat a holland magánvállalat az ország Védelmi Minisztériumának, valamint a Védelmi Eszközök Szervezete – Tengerészeti Rendszerek Főosztálya támogatásával fejleszti.

Távérzékelés

A nagyfelbontású ÑuSat műholdflottát üzemeltető Satellogic vállalat ún. „Konstelláció mint szolgáltatás” (Constellation-as-a-Service) szerződést kötött az albán kormánnyal. Ennek értelmében a szkipetárok országa (nyilván az átvonulás idején) teljesen szabadon rendelkezhet két műhold idejével. Ez azt jelenti, hogy az albánok végezhetik ilyenkor a feladatszabást és a két hold (melyek ilyenkor az Albania-1 és Albania-2 nevet viselik) teljes egészében nekik gyűjt és küld távérzékelt adatot. A műholdak természetesen megegyeznek a NuSatokkal, azaz 51 × 57 × 82 cm méretűek, össztömegük 41,5 kg és tervezett élettartamuk 3 év. Fedélzetükön két szenzor van. A pánkromatikus (fekete-fehér) 1 m-es, míg a hiperspektrális 30 m-es legjobb felbontással rendelkezik.

Október 16-án (vasárnap) kitört a Tirrén-tengeren található Stromboli vulkanikus sziget névadó tűzhányója. Mindössze 5 órával az első robbanás után a térség felett elhaladó egyik európai (EU/ESA) Sentinel-2 műhold készítette el mellékelt felvételünket. A felvételt valós színűvé varázsolták amellett, hogy a rövid hullámhosszú infravörös sávval erősítették a lávafolyást. Egyébként a mostani kitörés nem annyira meglepő, hisz a Lipari-szigetekhez (vagy Éoli-szigetekhez, olaszul Isole Eolie) tartozó Stromboli sziget vulkánja az elmúlt 90 évben szinte folyamatosan működött. A mostani kitörés hatására a kráter terasza részben összeomlott, aminek köszönhetően egy viszonylag széles lávafolyás indult el és jutott le a tengering. Mivel a 13 km² területű sziget lakott, az Olasz Polgári Védelem citromsárgáról narancssárgára emelte a riasztási fokozatot. Ez azt jelenti, hogy a közel 400 lakosnak készen kell állnia az esetleges kitelepítésre.

(Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2022 / ESA feldolgozás, CC BY-SA 3.0 IGO)

Október végén – egy Toulouse-ból történt felszállást követő transzatlanti repülőút végén – megérkezett Kourou-ba az utolsó két Pléiades-Neo műhold. E sorok írásakor úgy tűnik, hogy az Airbus által gyártott Pléiades-Neo-5 és -6 november 23-án, egy Vega-C rakétával indulhat Föld körüli pályára. Amennyiben a pályára állítás és beüzemelés sikeres lesz, akkor a két űreszköz az Airbus négy műholdasra tervezett, 30 cm-es felbontású konstellációjához csatlakozhat. (A Pléiades-Neo-3 és -4 még 2021-ben került pályára, és azóta is rendben működnek, nagyjából napi 1 millió km² területet vizsgálva. A kapacitás duplára növelése elsősorban azoknak lesz jó hír, akiknek az időbeli felbontás fontos.)

A Pléiades-Neo-3 felvétele a Francia Guyana-i Cayenne repülőteret mutatja, nem sokkal azután, hogy a Pléiades-Neo-5-t és -6-ot szállító ukrán An-124-es megállt a kirakodáshoz. (Fotó: Airbus DS 2022)