Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Megvoltak az élet feltételei a Marson
(Rovat: Curiosity - 2013.03.13 10:15.)

Ezt a Curiosity első kőzetfúrásából származó minta elemzése után állítják a NASA kutatói. Hogy valóban volt-e ott élet a múltban, azt továbbra sem lehet tudni.

A tavaly augusztusban landolt amerikai marsjáró fő célja azonban nem is az életnyomok kimutatása, csak a mikrobiális élet feltételeinek az ellenőrzése volt. Ezzel az eredménnyel tehát akár ki is pipálhatják az egyik legfontosabb tudományos feladatot a listán, holott a Curiosity működési élettartamának a túlnyomó része még minden remény szerint hátravan. Természetesen a mostani analízis eredményét újabb minták segítségével is meg szeretnék még erősíteni. A következő fúrásra legalább májusig kell várni, mert áprilisban a Föld és a Mars olyan helyzetben tartózkodik majd a Nap körüli pályán, ami megnehezíti a kommunikációt az űrszondával. Közben a rover elsődleges fedélzeti számítógépe nemrég keletkezett memóriahibájának kiváltó okát is vizsgálják, s addig a tudományos feladatok háttérbe szorulnak.


Ebből a február 8-án fúrt, kb. 6 cm mély lyukból (balra) került ki az elemzett kőzetminta. (Kép: NASA / JPL-Caltech / MSSS)

A kőzetfúrásból származó porszerű anyagban olyan ásványi összetevőket (ként, nitrogént, hidrogént, oxigént, foszfort és szenet tartalmazó vegyületeket) találtak, amelyek kémiai átalakulásai a földihez hasonlóan működő baktériumok számára energiaforrásként jöhettek szóba a Mars valaha volt vizes környezetében. A víz egykori jelenlétére korábban már számos megfigyelési bizonyíték adódótt, Curiosity pedig a Gale-kráter olyan részén tartózkodik, ahol egykor vízfolyás vagy hosszú ideig fennmaradt állóvíz lehetett. Ez a víz ráadásul a jelek szerint semleges kémhatású volt. A korszak, amiről a kutatók beszélnek, mintegy 3 milliárd évvel ezelőtti. Nagyjából ekkorról származnak a bakteriális élet első megmaradt jelei a saját bolygónkon is.

Miután a marsi életre alkalmas környezet a Curiosity vizsgálatainak helyszínén gyakorlatilag bizonyítottnak tekinthető, a további kutatásokban még nagyobb hangsúlyt fektetnek majd az élő szervezetekben is előfordulhatott szén kimutatására.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024