Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Miért mindig a Mars?
(Rovat: Curiosity, Űreszközök a Marsnál 1960-2000 , Űrszondák a Marsnál - 2012.08.01 07:15.)

Az augusztus 6-án a Marsra szálló Curiosity az eddigi legfejlettebb űrszonda, amelyet a bolygóra küldünk. De távolról sem az első.

A mintegy 900 kg-os „mozgó laboratóriumot” a tavaly novemberben startolt amerikai Mars Science Laboratory (MSL) űrszonda szállítja belső bolygószomszédunkra. Ha minden jól sikerül, a kockázatosnak számító, izgalmas perceket ígérő leereszkedés után a legújabb marsjáró a Gale-kráterben ér talajt. Ott hamarosan megkezdi összetett, legalább két éven át tartó kutatási programját. A célpontul választott kráter közepén egy kb. 5 km magas hegy emelkedik, amelynek oldalán felkapaszkodva a Curiosity tanulmányozhatja a bolygó különböző korszakaiból származó üledékes kőzetrétegeket. A program fő tudományos célja ősi életnyomok, szerves anyagok kimutatása a Mars felszínén, a mikrobiális élet feltételeinek keresése.


A Curiosity rover a Marson. (Fantáziakép: NASA / JPL-Caltech)

Az MSL már nem kevesebb, mint a negyvenedik olyan űreszköz, amelyet az emberiség az elmúlt fél évszázadban a Marshoz vagy épp a Marsra indított. Ez a nagy szám meglepőnek tűnhet, különösen annak fényében, hogy a Naprendszer bolygói és holdjai közül bőven akad még lényegében ismeretlen. Miért koncentrálunk akkor a már „agyonkutatott” Marsra?

A kérdésre a válasz többrétű. Egyrészt a Földhöz közeli külső bolygószomszéd ígéretes tudományos célpont, ami ráadásul viszonylag „könnyen” elérhető űreszközökkel. Mintegy 26 hónaponként adódik egy energiatakarékos pálya lehetősége a Földről a Marshoz. A Földön kívül a Mars tűnik annak a bolygónak a Naprendszerben, ahol a legvalószínűbb, hogy valaha is kifejlődhetett az élet. Hosszabb távon pedig sokan úgy tekintenek a bolygóra, mint ahová az emberiség követei kitelepülhetnek, megalapozva a túlélés lehetőségét arra az esetre, ha a Föld valamikor lakhatatlanná válna. Mindezek miatt a Marsot végső soron az emberes űrutazások következő nagy célpontjaként tartjuk számon.

A Mars meghódítására először 1960-ban indítottak két űrszondát a szovjetek, négy nap eltéréssel. Sem a Marsz 1M-1, sem a Marsz 1M-2 (más nevükön Marsz 1960A és B, Korabl-4 és -5, vagy az angol nyelvterületen elterjedt, a Mars és szputnyik szavakból alkotott Marsnik-1 és -2) nem tudta azonban elhagyni a Föld környezetét. Az amerikaiak 1963-ban, a Mariner-3 indításával szálltak be a versenybe, és hasonlóan jártak. A néhány héttel később startolt Mariner-4 azonban már ehaladt a Mars mellett, és 1965 júliusában 21 képet küldött vissza a Földre.

A későbbi amerikai sikerek közül kiemelendő az 1975-ös Viking-1 és -2, amelyek a Mars körül keringő egységek mellet leszálló egységeket is vittek magukkal. A Spirit és Opprtunity roverek 2003-ban indultak, 2004 elején szálltak le, és az utóbbi mind a mai napig működőképes a bolygó felszínén. A keringő szondák közül a most is aktív Mars Odyssey 2001-ben, a Mars Reconnaissance Orbiter 2006-ban érkezett. A leszállók közül a legutóbbi, a már üzemképtelen Phoenix pedig 2008-ban az északi pólusvidéken felszín alatti vízjeget talált a Marson.

A sikerlista ellenére bőven akadt kudarc is. A NASA veszteséglistáján az 1999-ben elvesztett Mars Polar Lander és Mars Climate Orbiter szerepel. A szovjet/orosz űrprogramot pedig – a 19 indított küldetés ellenére – szinte csak kudarcok érték a Marssal kapcsolatban. Összességében az emberiség sikeraránya a Mars űrszondás kutatásával kapcsolatban nem éri el az 50%-ot!

Mindez nem szegi kedvét az űrügynökségeknek, hogy folytassák a vörös bolygó „ostromát”. Mostanra bizonyossá vált, hogy a jelenleg hideg, száraz és sivár égitest klímája egykor sokkal melegebb volt, felszínén számottevő mennyiségű folyékony vízzel. Ez pedig az élet – legalábbis az általunk ismert élet – egyik alapfeltétele. Így a Mars még mindig az az idegen égitest, ahol a legtöbb reménnyel kereshetik az élet nyomait. A Naprendszerben ugyanakkor más helyek is lehetnek, ahol esetleg kedvezőek (voltak) a körülmények valamilyen életforma kialakulásához. A listán előkelő helyen szerepelnek a jéggel borított, felszín alatti óceánnal rendelkező holdak, a Jupiter körül keringő Europa és a Szaturnusz rendszerében az Enceladus. Kutatásukkal „csak” az a probléma, hogy a Marsnál sokkal messzebb vannak, így lassabban, nehezebben, drágábban lehet elérni oda. Nem véletlen, hogy a meglevő elképzelések ellenére még egyik jeges holdra sem indult, és úgy tűnik, hogy a közeljövőben sem indul leszálló űrszonda.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024