Aktív Dione?
(Rovat: Cassini, Távoli világok kutatói - 2013.06.09 08:15.)

Egy új tanulmány szerint a Szaturnusz holdjának kérge alatt akár folyékony óceán is húzódhat(ott).

Távolról a Dione, a Szaturnusz kb. 1120 km átmérőjű holdja egy unalmas biliárdgolyónak tűnhet, amely semmi jelét nem mutatja a geológiai aktivitásnak. A hold felszínén 800 km hosszan húzódó hegységrendszer közeli felvételei alapján, amelyeket a Cassini-űrszondával készítettek, egy más kép rajzolódik ki. Az égitest korábban biztosan aktív volt, de valamennyire talán még napjainkban is az lehet.

A Dione a 2004 óta a Szaturnusz körül dolgozó Cassini kamerájával. (Kép: NASA / JPL / Space Science Institute)

A Dione esetében hasonló jelenségekre utaló mérések vannak, mint az ugyancsak a Szaturnusz holdrendszerében keringő, gejzírjeiről nevezetes Enceladuson, csak kevésbé látványos mértékben. Az űrszonda fedélzeti műszerei gyenge részecskeáramlást detektáltak a Dione irányából, a felszín egy részén pedig arra utaló jeleket véltek felfedezni, hogy a kőkemény jeges kéreg alatt folyékony réteg húzódhat, vagy legalábbis az égitest korábbi története során így volt. A Cassini más felvételein olyan régi, már inaktív vetődésekre bukkantak, amelyek emlékeztetnek az Enceladus déli pólusvidékén találhatókra, amelyekből most is víz és szerves anyagok távoznak a világűrbe.

A Janiculum Dorsa nevű hegység, amelynek vizsgálatáról nemrég az Icarus folyóiratban számolt be egy amerikai kutatócsoport, 1-2 km magasságig emelkedik. Alatta a kéreg mintegy fél km-t begyűrődik, ami arra utal, hogy a jeges kéreg egykor melegebb és képlékenyebb volt. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a hő egy felszín alatti óceánból származott, amelyet a Szaturnusz közelsége miatti árapálysúrlódás melegített. Az egyelőre nem világos, hogy az Enceladus miért ilyen látványosan aktív jelenleg is, míg a Dione nem. Az egyik lehetséges elképzelés szerint az Enceladus magja több radioaktív elemet tartalmazhatott, amelyek bomlásából származó hő hozzáadódott az árapályfűtés hatásához.

A kutatók még tovább mennek, és azt is feltételezik, hogy a felszín alatti vízóceánnal rendelkező kis égitestek gyakoribbak lehetnek a Naprendszerben, mint azt eddig hittük. Ahol pedig víz van, ott mindjárt a lehetséges (mikrobiális) életformákra is gondolnak. A magas asztrobiológiai potenciállal rendelkező – vagyis a Földön kívüli életformák keresése szempontjából ígéretesnek számító – holdak közül a Szaturnusznál az Enceladus és a Titan, a Jupiternél az Europa szerepelt eddig a lista elején.