Előkerültek a küllők
(Rovat: Cassini, A Nap és bolygótestvéreink - 2005.12.19 11:10.)

Egy régi ismerős került elő a Szaturnusz rendszerében, „akiről” kezdték azt hinni, hogy eltűnt, ezért kezdett titokzatossá válni. A Cassini megtalálta az elveszettnek hitt küllőket.

A küllők az egyedülálló gyűrűrendszer különleges képviselői, keveset tudunk róluk, sőt a Cassini odaérkezése óta úgy látszott, hogy el is tűntek. A küllők felfedezését sokan a Voyager-szondáknak tulajdonítják, ezért kevesen tudják, hogy a Voyagerek startjának évében, 1977-ben már lerajzolta őket egy éles szemű amerikai csillagász. A tudóstársadalom egészen a Voyager-1 odaérkezéséig csak mosolygott a küllőket látó csillagászon, inkább optikai csalódásnak gondolva a jelenséget, de a csodálatos gyűrűfotókon mégis ott voltak a képzelgésnek hitt sötét sávok.

A képen a Voyager-1 gyűrűfotója látható, rajta a misztikus küllőkkel. A Voyager-fotókon a Szaturnusz B-gyűrűjén sugárirányba futó, de elég szabálytalan formájú sötét sávok voltak láthatóak, melyek látszólag a gyűrű felett lebegtek. Az anyabolygó középpontjáról úgy 100.000 km-re kezdődő és a B-gyűrűt átszelő, nagyjából 20.000 km-es csóvák határozott kontraszttal különültek el a rendszerhez közelítő szonda képein. Az egymás után készült képek sorozatát összeillesztve mozogni, lebegni látszottak, fricskát mutatva az óriásbolygó gravitációjának. Alakjuk sokszor emlékeztet egy homokórára, amelynek középső része a bolygó szinkronpályájának távolságába esik. A küllők keringése követi a Szaturnusz mágneses mezejének forgását, ezért a jelenséget mágneses eredetűnek gondolják a tudósok. Érdekes megfigyelés még, hogy a küllők változtatják a fényességüket, a megfigyelő helyzetétől és a gyűrű feletti magasságuktól függően: közvetlen megvilágításban sötétek, ellenfényben pedig világosak. Eredetükről viszont a mai napig nincs megegyezés: egyesek szerint a gyűrűn áthatoló meteoritok löknek ki a gyűrűből anyagot. Egy másik elképzelés szerint a gyűrűben keringő apró holdak lökdösnek ki port a gyűrű síkjából, míg megint mások szerint a nagyobb gyűrűrészecskéken megülő porszemcsék nyernek töltést a mágneses mezőből és lebegnek el a gyűrűtől. Sajnos azonban egyetlen elmélet sem tudja, mitől maradnak hosszú ideig lebegésben a porszemcsék a gyűrűk felett.

A Cassini viszont – a Szaturnuszhoz érkezvén – meglepetésre nem talált küllőket. A tudósok kezdték elfogadni, hogy a Voyager valami egyszervolt, átmenetei jelenségnek volt szemtanúja, amikor szeptemberben a Cassininak is sikerült észlelnie a küllőket. A mostani megfigyelés eléggé különbözik a negyedszázaddal ezelőttitől, hiszen most igencsak csenevészek, mindössze 3.500 km hosszúak a küllők. A mostani megfigyelés után a későbbiekben talán sikerül még képeket készíteni, amellyel a küllők változásait és talán eredetét is sikerül felfedni. (Képek: NASA)