Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Tíz éves a C3S (1. rész)
(Rovat: Az Űrvilágnak nyilatkoztak, Hazai kutatóhelyek és űripar - 2022.05.09 07:15.)

A születésnap okán a hazai CubeSat-építő cégnél jártunk és Horváth Gyulával, Széll Alexandrával és Milánkovich Dorottyával beszélgettünk – először a kezdetekről és az eddig elért eredményekről.

Űrvilág: A Masat-1-et a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen működő kis csapat hozta létre. Nyilvánvaló volt, hogy kell egy céget csinálni?

Horváth Gyula ügyvezető, tulajdonos: A cég első hónapjai úgy néztek ki, hogy lényegében 24 órás ügyeletben benn voltunk az egyetemen és még a Masat-1 operációja futott. Czifra Dávid alapító kollegám szokta mondani, hogy a felbocsátáskor bementünk az egyetemre a hideg télben, nagykabátban és végül egy szál pólóban, hunyorogva nyáron jöttünk ki. Amikor először tudtunk visszatekinteni arra, ami velünk történt attól kezdve, hogy még az egyetem keretein belül kitaláltuk, hogy csináljunk kisműholdat és az a műhold öt év fejlesztést és gyártást követően valóban üzemelt, rögtön éreztük, hogy olyan speciális tudásra tettünk szert, ami egyedülálló értéket képvisel. Mi ezzel akartunk foglalkozni, műholdakat akartunk építeni. 2014-ben indult az első ESA projektünk a kisműhold platform „A” fázisára. Teljesen tiszta lappal indultunk, lénygében minden alrendszert újra gondoltunk. Igazából ekkor léptünk ki a garázscég üzemmódból és tudtunk napi 8 órában, valódi csapatként elkezdeni működni. Ekkor a Masat-1 még mindig üzemelt és a természetes deorbitációig küldött adatokat. Ezzel egy olyan élettartam eredményt sikerült elérni, ami addig kevesebb mint 10 ilyen méretű kisműholdnak sikerült a világon. Mi magyarok ebben vagyunk jók, kicsit el is kényeztettük a nagyközönséget: eddig minden kisműholdunk, mind a PocketQube-ok mind a CubeSatok működtek és sikeres küldetést hajtottak végre, ezzel a 100%-os aránnyal valószínűleg a világ élvonalában vagyunk. Kevesen tudják, hogy bár javuló a tendencia, de napjainkra beállt arány az, hogy 10-ből csak 7–8 kisműhold képes a felbocsátást követően adatokat sugározni és vélhetőleg ennél még alacsonyabb azon műholdak aránya, amelyeknek a küldetései sikeresnek tekinthetők. Mi sikeres műholdas küldetéseket akartunk csinálni és már az első pillanatban láttuk, hogy ez teljes embert igénylő feladat.


A C3S munkatársa a RadCube műhold integrációján dolgozik 2021 tavaszán. (Kép: C3S)

Űrvilág: Mi az elmúlt tíz év három legfontosabb eredménye?

Széll Alexandra üzletfejlesztési vezető: Ha közelmúltat nézem, nyilvánvalóan a CubeSat platformunk sikeres küldetését kell kiemeljem. Tíz hónapja kiválóan működik a RadCube. Egy nagyon stabil, megbízható kisműholdat építettünk és ezzel párhuzamosan megteremtettük a skálázhatóság és a rugalmas integráció képességét is. Ambiciózus terveink vannak az eladás területén, jelenleg további 2 CubeSat van már fejlesztés és gyártás, továbbiak előkészítés alatt. Bízunk benne, hogy a piac értékeli azt a minőséget, amit mi képviselünk és egyre többen komolyan gondolkodnak a kisműhold alapú űripari szolgáltatásokban. Tapasztalatainkra támaszkodva mi teljes körű megoldást nyújtunk számukra, a teljes küldetést képesek vagyunk kézben tartani: a tervezést, a gyártást, a felbocsátást és az üzemeltetést is. Kis túlzással elegendő, ha a vevő elmondja, milyen adatra van szüksége és mi akár egy éven belül képesek vagyunk azt lehozni.


A C3S munkatársai a RadCube küldetésvezérlő központban a műhold első áthaladásakor. (Kép: C3S)

Másodiknak a nagyműholdas elektronikában elért sikereinkre lehetünk büszkék. A PLATO AEU tervezési feladat elnyerésével szinte berobbantunk ebbe a szegmensbe és azonnal egy nagy űripari rendszerintegrátornak (Large System Integrator, LSI), az OHB-nak tudtunk dolgozni. A PLATO esetében egy rendkívül összetett problémakört oldottunk meg, a fejlesztési képességeinket és tudásunkat igazoltuk és ezt azóta számos beszélgetésen visszaigazolta a piac. A PLATO küldetés átszervezése miatt sajnos kiszorultunk ebből a feladatból. Utólagosan visszatekintve már látjuk ennek az előnyeit is; a következő nagyműholdas projektjeinkben már sokkal tudatosabban, lépésről lépésre építkezve haladtunk. Mára már azt tudom mondani, hogy stabil, megbízható beszállítójává váltunk ügyfeleinknek és partnereinknek a hagyományos űriparban is. Ezen a piacon évtizedes múlttal rendelkező szereplők vannak, kialakult a beszállítói lánc és nagyon magasak a tudásbéli és minőségi követelmények és elvárások. Ez egy nagyon nehéz út, olyan versenytársaink vannak, akik több tucat küldetésen vannak túl és a sokadik designjukhoz tudnak visszanyúlni. Nekünk ez a tapasztalatunk értelemszerűen még korlátozott, de rengeteg energiával, tudásvággyal és alázattal folyamatosan növekszünk ezen a területen is. Tavaly léptük túl a belépő szintnek tekintett, bűvös TRL 5-öt (Technology Readiness Level) egy projektünkben és idei terveink szerint már három DCDC designunkkal fogjuk meghaladni ezt a szintet.


A C3S nagyműholdas tápegysége. (Kép: C3S)

Harmadik sikernek én azt látom, hogy kiemelkedően jók vagyunk a különböző űripari és űrügynökségi tendereken. Az elmúlt két évben például minden benyújtott ESA ajánlatunk nyert. Az ügynökségi követelmények megértésében sokat segített a cég életében sikeresen lezárt hat és ugyanennyi folyamatban lévő ESA projektünk is. A másik fontos megértésünk az volt, hogy csak olyan projektekbe fektetünk a tenderekhez elengedhetetlen mérnökórát, amelyek a meglévő kompetenciák és hozzáértés mellett még egy további szűrőfeltételnek is megfelelnek: illeszkednek a jövőbeli terveinkbe. Kis cég vagyunk, űripari léptékkel mérve még mindig fiatalok, ezért életbevágóan fontos projektjeinkben a plusz hozzáadott érték, hogy ne csupán árbevételünk keletkezzen, hanem a cégértékünk is folyamatosan nőjön. Kiemelkedően büszkék vagyunk arra, hogy egy olyan űrügynökségi tendert is megnyertünk, amely úgynevezett nyílt verseny alapú volt, ez tudomásunk szerint az új csatlakozó tagállamok, a régió országai tekintetében is kiemelkedő siker.


Első sikeres ESA projektzárás. 2015. (Kép: C3S)

Űrvilág: Mik a jelenleg futó projektek, és hol tartanak?

Milánkovich Dorottya űripari projektmenedzser: A napokban remélhetőleg meghosszabbítandó projektünk, a RadCube mellett nyár végére elkészülünk a következő 3 egységs (3 units, 3U) műholdunkkal, a VIREO-val. Ez a kutatás-fejlesztési projekt alapvetően arra keres válaszokat, hogy kisműholdas projektek során a mesterséges intelligenciát (artificial intelligence, AI) milyen szolgáltatásokban lehet hasznosítani. Mi elsősorban a konvolúciós háló alapú képfeldolgozásra fókuszálunk jelenleg, ezen a területen gondoljuk, hogy jelentősen optimalizálni lehet az aktuális küldetéseket. Ebben a projektben az egyik legjelentősebb releváns tudással bíró autóipari a szereplő, a hazai AImotive a konzorciumi partnerünk. Ezen a küldetésen ki fogjuk próbálni a kisműholdas integrációt támogató Payload Controllerünket is és utazni fog velünk több AI szoftver is tesztelési céllal, hogy a lehető legtöbb információnk legyen a demonstrált megoldásról. A másik izgalmas projektünk a kisműholdas piac számára készül, egy ARTES projekt keretében. Az OWL (Orbital Wherabout Locator) egy miniatűr adóvevő, mely a kisműholdak helymeghatározásában és azonosításban fog részt venni. Ahogy egyre több műhold kerül alacsony Föld körüli pályára (low-Earth orbit, LEO), úgy válik egyre kritikusabbá az, hogy a felbocsátás után az üzemeltetők képesek legyenek minél gyorsabban megtalálni a saját műholdjukat. Ez a beacon lényegében egy űrbeli AIS (automatic identification system) szolgáltatás alapja lesz. Emellett az OWL számos plusz funkcióra lesz képes, amivel további piaci igényekre ad választ. Kritikus platformmeghibásodás esetén például lesugározza a műholdtól érkező utolsó adatokat, ezzel segítve a fejlesztőket a következő műholdjukban szükséges módosítások detektálásában. Közben már dolgozunk egy 6U műholdon is, amely szintén távérzékelési feladatokat fog ellátni.

Széll Alexandra: A nagyműholdas területen egy olyan fejlesztést emelnék ki, ahol egy LSI ügyfelünk számára egy földön már bizonyított, hatékonyabb technológia űrös verzióját készítjük el. Ezt a technológiát még szinte senki nem próbálta ki űripari céllal, Európában mi leszünk az elsők. A GRASSHOPPER nevű termékünk egy rezonáns konverter, mellyel nagyműholdas energiaelosztó rendszerek új generációját fogjuk megalapozni.


A VV19 rakétastart előkészületei, Kourou, Francia Guyana, 2021. augusztus. (Kép: ESA / CNES / Arianespace / Photo Optique Vidéo du CSG / J.M. Guillon)


A RadCube indítása az Arianspace Vega VV19 rakétájával. (Kép: ESA / CNES / Arianespace / Photo Optique Vidéo du CSG / J.M. Guillon)

(Folytatjuk!)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024