„Azt tudtam, hogy volt egy űrhajósotok”
(Rovat: Az Űrvilágnak nyilatkoztak, Hazai kutatóhelyek és űripar - 2015.12.21 06:15.)

Bernard Zufferey, az Európai Űrügynökség (ESA) PECS Irodájának vezetője hosszabb interjút adott portálunknak. Az első részben a múltról beszélgetünk.

Magyarország a közelmúltban lett az Európai Űrügynökség (ESA) tagja – belépésünk egy csaknem negyedszázados közeledési folyamat megkoronázása lett. Ez a folyamat az elmúlt két évtizedben erősödött fel. Ezalatt vitathatatlanul egyetlen olyan ember volt az ESA-ban, aki elejétől a végéig követte ezt a folyamatot, és aki a legtöbbet segített az egész magyar űrkutatói és űripari közösségnek, hogy megtegyük ezt a rögös utat. Akiről szó van, Bernard Zufferey, egy svájci jogász, az ESA PECS Irodájának leköszönő vezetője, aki jövőre nyugdíjba megy. Az elmúlt két évtizedben alaposabban megismerte a magyar űrkutatást, mint bárki más a határainkon kívül, így érdemes odafigyelni a véleményére. Ezért éppen őt kérdeztük az ESA–magyar kapcsolatok múltjáról, jelenéről és jövőjéről és magyarországi – nem csak űr-vonatkozású –tapasztalatairól.

Bernard Zufferey, az ESA PECS Iroda vezetője. (Kép: ESA, 2009)

– Először együttműködésünk „őstörténetéről” szeretnélek kérdezni. Mi a Te szakmai múltad, milyen szakmai háttérrel érkeztél az ESA-hoz?

Jogot tanultam a Berni Egyetemen. Miután végeztem, hamarosan a két svájci Műszaki Egyetem közös igazgatási részlegéhez, az úgynevezett Schulrathoz (Iskolai Tanács) kerültem. Svájcban csak ez a két Műszaki Egyetem működik szövetségi szinten (a többi a kantonokhoz tartozik), az egyik Lausanne-ban, a másik Zürichben. A Schulrat székhelye Zürichben van, a méltán híres ETH-n, ahol Einstein is tanult és tanított. Ott a két egyetem tudománypolitikai ügyeivel foglalkoztam, az űrkutatási projekteken keresztül megismertem az ESA tevékenységét. Megtudtam egy apró, de számomra rendkívül fontos részletet, miszerint az ESA-nál kevesebb a svájci alkalmazott, mint ahányan az ország szerepvállalása alapján lehetnének. Ez némi magyarázatra szorul: a svájci emberek jól érzik magukat a hazájukban, jó a fizetésük, kellemes az élet, szép a táj, minek bajlódnának külföldi munkavállalással? Engem azonban izgatott a lehetőség. Szerettem volna valamivel többet megtudni a hazámon kívüli nagyvilágról. Nem a pénz miatt, hiszen ha otthon maradok, magasabb lett volna a fizetésem, de kíváncsi voltam, hogy alakulnak az ügyek Európában. A 80-as évek közepén megpályáztam egy állást, sikerrel, így az ESA párizsi központjában (HQ) kezdhettem dolgozni, ahol tíz évig maradtam.

– Melyek voltak az ESA-n belül azok a feladataid, amelyeken keresztül szoros kapcsolatba kerültél Magyarországgal? Mi volt a húszéves együttműködésünk jogi és adminisztratív háttere?

1995-ben áthelyeztek az ESA másik létesítményébe, az ESTEC-be, mert a PRODEX programon kezdtem dolgozni. Abban az időben Henk Olthof volt a PRODEX Iroda vezetője, én pedig – az Iroda adminisztrátoraként – a jogi ügyekkel, az intézeti szerződésekkel és hasonló dolgokkal foglalkoztam, amint arra már Te is emlékszel. Abban az időben a PRODEX program az űrpolitika felől a tényleges műszaki projektek felé tolódott, így az ESTEC természetes környezetet jelentett a munkánkhoz. Ez volt az a változás, 1995-ben, amikor a PRODEX Irodában kezdtem dolgozni, amikor közelebbi kapcsolatba kerültem Magyarországgal.

Pontosan emlékszem arra, amikor 1995 februárjában Tófalvi úrral együtt Párizsba jöttetek. Azért is említem Tófalvi Gyula nevét, mert abban az időben neki fontos szerepe volt a kapcsolatok erősítésében. Azért jöttetek Párizsba, mert 1991-ben Magyarország általános együttműködési megállapodást kötött az ESA-val – már akkor is Ti voltatok az elsők, akik az ESA ajtaján kopogtattatok –, de ez a megállapodás projektek híján sokáig csak üres papír maradt. 1995-ben viszont szorosabbra fűztétek a kapcsolataitokat a német szakemberekkel, akik a Rosetta programon dolgoztak. Abban az időben azonban Németországot még terhelte az egyesítés, és ahogy egyesek fogalmaztak „fontosabb dolgunk is van annál, hogy az űrben játszadozzunk”. A Rosettában tett vállalásaiknak azonban eleget kellett tenniük, ezért külső partnereket kerestek, hogy saját terheiken enyhítsenek. Itt került Magyarország a képbe, mert a DLR és a KFKI között volt egy megállapodás, amelynek értelmében Magyarország át tudott vállalni bizonyos, a Rosettával kapcsolatos feladatokat a DLR-től. Ezért fordult Magyarország az ESA-hoz, hogy a konkrét projektek menedzselésében nyújtsunk segítséget. Abban az időben az ESA nem volt felkészülve erre. Csak 6–7 évvel voltunk a nagy politikai változások után, de ez az idő nem volt elég arra, hogy az ESA alkalmazkodjék az új helyzethez és felkészüljön a jövőre.

Mint mindig, akkor is Magyarország volt az első, azzal a kérésetekkel, hogy adjunk formális keretet a Rosetta-együttműködéseteknek. Kreatívnak kellett lennünk, meg kellett találnunk a helyet, ahová beilleszthetünk Titeket. A Rosettában való közreműködésetek műszaki jellege miatt magától értetődő választás volt a PRODEX. Ti is újoncok voltatok a programban, én is akkor kerültem át a PRODEX-hez, így számomra természetes volt, hogy ezzel az új tevékenységgel kezdjek foglalkozni. Lépésről lépésre én kezdtem összefogni Magyarország PRODEX tevékenységét. Akkor kezdődött minden, húsz évvel ezelőtt, ami egyedülállóan hosszú idő a közép-kelet-európai országokkal való együttműködésünkben.

Még egy dolog segítette az együttműködést Veletek. Ebben is Magyarország volt az első: 1999-ben azt kértétek, hogy az ESA értékelje addigi együttműködését a közép-kelet-európai országokkal. Így jött létre az 1999. októberi Workshop, itt Budapesten, az MTA Székházában, Lengyelország, Románia és Csehország részvételével. Abban az időben stratégiai igazgatóként Jean-Jacques Dordain, a későbbi főigazgatónk volt felelős a nemzetközi kapcsolatokért, aki szintén itt volt Budapesten. A konferencián a négy érintett ország képviselői kifejtették, hogy az Interkozmoszban szerzett tapasztalataik ellenére milyen távolinak tűnik az ESA. Azt kértétek az ESA-tól, hogy segítsen áthidalni az akkori helyzetetek és az ESA-tagság követelményei közötti szakadékot. Magyarország volt 1999 októberében a kezdeményező, az ESA-nál pedig Dordain úr részéről kedvező volt a kérés fogadtatása. Felkérte az úgynevezett „Bölcsek Tanácsát”, egy Carl Bildt korábbi svéd miniszterelnök vezetésével működő, és több tekintélyes személyiségből álló bizottságot, hogy tegyenek javaslatot a tényleges megoldásra. A bizottság egy speciális program kidolgozását javasolta azon országok részére, amelyek – akkor már látszott – a közeljövőben az EU tagjai lesznek. Így született meg 2001-ben az új program, a PECS, vagyis az európai együttműködő államok fogalma és a számukra létrehozott program. Magyarország 2003-ban elsőként csatlakozott ehhez az új együttműködési formához, a PECS-hez.

A PECS Bizottság 2007 májusában alakult meg, amikorra már három ország csatlakozott a programhoz. (Kép: ESA)

A PECS program vezetője Pécsett ismerős rövidítést talált a város térképén (2005. V. 2.).

– Megkérdezhetem, hogy mit tudtál Te kezdetben, tehát a 90-es évek közepén Magyarországról, illetve elsősorban a magyar űrtevékenységről? Hogyan gyarapodtak ezek az ismereteid a következő két évtizedben?

1995-ben csak annyit tudtam, hogy korábban aktívak voltatok az Interkozmoszban, és volt egy űrhajósotok. Tudtam azt is, hogy az Interkozmosz részvételetek a kommunista séma szerint folyt, ami azt jelentette, hogy egy-egy szűkebb szakterületre specializálódtatok, de nem volt rálátásotok az egész űrtevékenységre. Akkor még nem tudtam azonban, hogy melyek voltak a Ti fő szakterületeitek. Később ismertem meg, milyen eredményeitek voltak a Pillével és általában a dozimetria területén, ami az egyik specialitásotok volt. Kezdetben tehát nem sokat tudtam, csak néhány alapvető dolgot.

PECS beszámoló a KFKI Atomenergia Kutatóintézetében (ma: Energiatudományi Kutatóközpont), 2010. május 20-án. Akik beszámolnak: Apáthy István, Hirn Attila és Pázmándi Tamás.

Később, miután megkezdődött a tényleges együttműködés, sok mindent megtudtam, jelentősen bővültek az ismereteim. Megismerkedtem több más tevékenységi területetekkel, a kozmikus fizikában és a bolygókutatásban elért eredményeitekkel, az egykori holdradar kísérlettel. Folyamatosan, lépésről lépésre egyre többet tudtam meg a magyar űrtevékenységről.

A GeoAdat Kft. 2010. május 20-i Földmegfigyelési ismeret- és technológiaterjesztés Magyarországon című konferenciáján.

A FÖMI Kozmikus Geodéziai Obszervatóriuma történetét bemutató kiállításon Kenyeres Ambrus, a KGO vezetője kalauzolta a vendéget (Penc, 2013. VI. 7.).

Fontos felismerés volt számomra, hogy milyen jól szervezett érdekcsoportjaitok vannak, például a földmegfigyelés területén a HUNAGI. Megtudtam, milyen erős az űrtudományokkal foglalkozó közösségetek, és milyen fontosak Magyarország számára az élet- és anyagtudományok. Utóbbi esetében azt is megértettem, hogy ennek a központja a bányászati hagyományok miatt került Miskolcra. Úgy gondolom ennek a hagyománynak a természetes folytatása volt, hogy az ottani szakemberek az űrkísérletekbe is bekapcsolódtak. Végül, de nem utolsósorban a távközlés területén is megismerhettem az egyik nagyon erős cégeteket. De mindez időbe telt, csak fokozatosan kaptam egyre teljesebb képet az űrtevékenységetekről.

Látogatás a hazai űripar egyik fellegvárában, az Admatis Kft. miskolci laboratóriumában (2009. I. 28.), ahol Bernard Zufferey a világűrbe készülő FOCUS kísérlettel ismerkedett meg.

– Köszönöm a beszélgetésünknek ezt az első, főként a múltról szóló részét. A folytatásban majd inkább a jelenről, a jövőről és technikai témákról kérdeznélek.

Az interjút készítette és fordította: