Kötetlen beszélgetés J. A. Hoffman
amerikai űrhajóssal
(Rovat: Az Űrvilágnak nyilatkoztak, Az űrállomás és az USA - 2006.01.14 07:56.)

A napokban hazánkban tartózkodik Jeffrey A. Hoffman amerikai űrhajós. Programja részeként csütörtök este egy kötetlen kerekasztal-beszélgetésre ült le néhány magyar űrkutatóval. Ide az ŰRVILÁG főszerkesztője is hivatalos volt.

Jeffrey A. Hoffman
1972 és 75 között a Leicester Egyetemen röntgencsillagászati rakétakísérletekkel foglalkozott, és többek között az Európai Űrügynökség (ESA) EXOSAT csillagászati műholdjának is kísérletvezetője volt. 1975-78 között az MIT Űrkutatási Központjának kutatója, főként röntgencsillagászattal foglalkozik, részt vesz a HEAO-1 röntgen- csillagászati műhold programban.

A Hubble űrtávcső szerelése 1993-ban.
J. Hoffman a robotkaron (RMS)

1978 januárjától 1997 júliusáig a NASA űrhajósa, öt űrrepülést hajtott végre űrrepülőgépek fedélzetén, melyek során összesen 1211 órát töltött a világűrben. Leglátványosabb munkájára 1993-ban került sor, amikor társaival együtt több űrsétát végrehajtva a világűrben javították meg a Hubble-űrtávcsövet.

Hoffman úr 1997-2001 közt a NASA európai képviselője Párizsban. Ilyen minőségében több alkalommal is járt Magyarországon. 2001 augusztusa óta az MIT Repülési és Űrrepülési Tanszékének professzora.

1996-ban a start előtt az ún. fehér szobában

Magáról, álmairól, a Shuttle program kezdeteiről
"Szerencsésnek tartom magam, hiszen azzal, hogy 1978-ban egy még nem létező űrjármű-rendszerhez kapcsolódóan lettem űrhajósjelölt, részt is vehettem az STS-rendszernek a kialakításában, egyes elemeinek és rendszereinek fejlesztésében, majd pedig kipróbálásában", - mondta egyik alkalommal Vendégünk, amikor a kezdetekről kérdeztük.

És bár lehet, hogy a T. Olvasó csodálkozik azon, hogy egy csillagász milyen tervezési feladatokban vehetett részt, Hoffman úr hivatalos (NASA) életrajza azért erre is megadja a választ: miután 1979 augusztusában befejezte hivatalos űrhajós kiképzési programját, a Repülés Szimulációs Laboratóriumban dolgozott, ahol éveken keresztül foglalkozott irányítási, navigációs és repülés ellenőrző rendszerek tesztelésével. Ezen belül fő feladatai közé tartozott a (Shuttle) orbitális manőverező egységének (OMS), az Orbiter navigációs rendszereinek, a személyzet kiképzési folyamatának, és a műholdak raktérből történő kihelyezési megoldásainak vizsgálata.

Dr. Both Előd a Magyar Űrkutatási Iroda igazgatója, Jeffrey Hoffman és Dr. Magyari Béla kiképzett űrhajós, a MŰI munkatársa, a MANT elnöke

Dr. Magyari Béla egykori vadászrepülő és kiképzett űrhajós arról kérdezte Hoffman urat, hogy volt-e valami különbség az általa repült négy Orbiterben (Atlantis, Columbia (2), Discovery, Atlantis)? (A Szerző megjegyzése: Tudni kell, hogy a kisebb sport- és szabadidős-repülőgépek, illetve a vadászgépek között, sokszor még azonos sorozatokon belül is vannak kisebb-nagyobb eltérések a vezethetőségben, vibrációkban, zajokban.)

Hoffman úr válasza: "Nem volt különbség a négy Shuttle között, legfeljebb a Columbia volt egy kicsit más, mint első orbitális példány, hisz ennek kicsit más volt a hővédelme és pár extra eszközt is tartalmazott. Az ugyan igaz, hogy a start során eltérő vibrációk voltak valamennyi esetben, de a mérnökök szerint ez nem az orbiterek, hanem a változó rakományok miatt volt így. Lényeges különbség nem volt."

A start és emelkedés során használatos mentési módszerek elégtelenségével kapcsolatos kérdésemre vendégünk így reagált:

"Annak az oka, hogy a Shuttle-ön nincs külön lerobbantható mentőkabin az, hogy kiderült, sokkal bonyolultabb egy mentőkabint építeni, mint az egész Shuttle-t használni mentőkabinként. Az elképzelés tehát az, hogy vészhelyzetben a Shuttle "dobáljon el mindent" és szálljon le kitérő reptéren, vagy ereszkedjen vízre. Ő maga a mentőkabin".

Hoffman úr a napokban magyar nyelven is megjelent Hubble Space Telescope könyvben az űrsétáját ábrázoló fotót dedikálja a fordító Both Elődnek.

"Szurkolok az űrturizmusnak"
mondta egy másik alkalommal, ám – e sorok szerzőjét meglepve – nem érzelmi okokat sorolt fel. Egy nagyon logikus, bár ritkán emlegetett gazdasági racionalitásról beszélt: "A NASA évente több milliárd dollárt költ arra, hogy a személyzetes repülésekhez szükséges infrastruktúrát (szerelőcsarnokok, indítóállások, követőhálózat) fenntartsa. Ha egyszer ezt a magánszektor tudná működtetni és megfelelően kihasználni a tömeges űrturizmus miatt, és a NASA-nak csak bérelnie kéne azt évi néhány alkalommal, akkor az így felszabaduló pénzeket arra lehetne fordítani, ami a NASA valódi feladata, vagyis kutatásra, felfedezésre, új világok megismerésére".

A beszélgetés további részében még szó esett a Shuttle-flotta, a Nemzetközi Űrállomás és az Űrtávcső jövőjéről, valamint a Holdra történő személyzetes visszatérés és az emberes marsutazás lehetőségeiről. Ezekről az AEROMagazin február első hetében a polcokra kerülő példányában olvashatnak részletesen.

Kép: NASA és Horvai Ferenc
Szöveg: Szentpéteri László