Az elsők, akik túlélték az űrrepülést: 50 éve startolt a Szputnyik-5
(Rovat: Az űrkutatás 50 éve, Vosztok és Voszhod - 2010.08.20 09:00.)

Fél évszázada az ember űrbe juttatása volt az érdeklődés középpontjában. Ehhez azonban jónéhány állatot áldoztak fel a tudósok. 50 éve startolt az első olyan űrhajó, amelynek utasai szerencsésebbek voltak elődeiknél: Bjelka és Sztrelka kutya voltak az első űrutazók, „akik” haza is tértek.

Az első űreszköz startja után Hruscsov arra sarkallta Koroljov csapatát, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójára egy még nagyobb tettet hajtsanak végre. A kutatók egy állat felküldését javasolták a főtitkárnak és 1957. november 3-án a Szputnyik-2 Föld körüli pályára is állt Lajka kutyával. De a sietségben nemigen sikerült emberségesnek maradni, szegény Lajka eleve halálra volt ítélve. Kabinja nem volt alkalmas a légköri visszatérésre, így még a legkegyesebb megoldás is a méreggel való elaltatása lett volna a lehetőségek közül , ám végül még rútabb véget ért szegény. De Lajka halála is csak annyiban különbözött annak a számtalan kutyának, vagy amerikai űrhajótesztekben elpusztult majomnak a sorsától, hogy ez nagy nyilvánosságot kapott, azok pedig nem. A különböző eszközök kipróbálására, az élő szervezetet érő hatások kipuhatolására sokszor ültettek élőlényeket különböző rakéták csúcsára, és bizony sokszor kapott „sikertelen” minősítést egy-egy teszt, amely az állat számára nem csak sikertelenséget jelentett…

Ám az események hamar peregtek akkoriban, és három év múltán már nem pusztán a világűrbe puffogtatás lett a cél, hanem egy ember pályára állítása bolygónk körül. És természetesen a hazahozatala: ez esetben nem volt elegendő a „Lajka-technológia”. Megkezdődött a Vosztok űrhajó fejlesztése is, amelyet természetesen nem emberrel bocsátottak fel először. A tesztsorozat Korabl-Szputnyik (hajó-műhold, vagyis űrhajó) néven indult el.

A Korabl-Szputnyik-1, vagy ahogy a világ ismeri, a Szputnyik-4 volt a leendő Vosztok űrhajó első repülése 1960 májusában, amely hellyel-közzel sikerült is. A kabin ember számára alkalmas lett volna, csak a visszatérés fékező gyújtását sikerült pont ellentétes irányban végrehajtani és így a fékezés és leszállás helyett gyorsítás és a pálya emelése lett. Bár az összeesküvés-elméletek hívői szerint ez a hiba egy szovjet űrhajós halálát okozta, aki ott ült a fedélzeten, „legénység” mégis csak a következő hajóra került: Barsz (Párduc) és Liszicska (Kisróka), azaz két kutya készült az űrbe. Sajnos ők valóban „hősi halottá” váltak, a szondájuk rakétája az 1960. július 28-i startnál felrobbant. A két kis állat pusztulása hasznot is rejtett a leendő emberi utasok számára, Koroljovéknak teljesen újra kellett gondolni a mentőrakéta-rendszert. Túl sokat nem kellett várni az ismétlésre. Ugyanazzal a céllal, de már javított konfigurációban ismét állatok startolhattak.

1960. augusztus 13-án Leonyid Szedov, a Nemzetközi Űrhajózási Szövetség elnöke megannyi találgatás között érkezett a 14. Nemzetközi Űrhajózási Kongresszusra Stockholmba. Minden résztvevő biztosra vette, hogy valamilyen TASZSZ-hír szakítja meg egy ponton a tanácskozást, vagy egy űrhajós űrugrására, vagy pedig egy szonda sima holdi leszállására spekulált mindenki. Azt talán csak Szedov tudta, hogy tényleg készülnek valamire otthon maradt kollégái: a Vosztok újabb (és egyben első sikeres) próbáját augusztus 15-re tűzték ki. Ám ez a rakéta egyik hibás oxigénszelepe miatt Szedovot bölcs hallgatásra késztette.

1960. augusztus 19-én – a kongresszus utolsó teljes napján – aztán mégis megszületett a szenzáció: a Korabl-Szputnyik-2 (Szputnyik-5) Föld körüli pályára állt, fedélzetén két kutya, Bjelka (Mókus) és Sztrelka (Nyilacska) repült 40 egér, két patkány és néhány növény társaságában. A repülés egyszerre haladta meg a várakozásokat és maradt el tőlük. Meghaladta, hiszen egy nyilvánvalóan ember szállítására alkalmas eszköz állt egyből Föld körüli pályára, kihagyva egy fejlődési lépcsőt, a „langyos” űrugrást. Ám elmaradt tőle, mert egy ember nélküli eszköz mégsem akkora hírértékű, mint egy olyan, amelyen tényleg van legénység.

Míg a szakemberek hamar konszenzusra jutottak, hogy a szovjetek technikai oldalról immár képesek ember feljuttatására, Bjelka és Sztrelka – no meg a rágcsálók – teljesítették az egy teljes napig tartó űrutazást 287 km × 324 km-es pályájukon. A TASZSZ – többek között a rádiófrekvenciát tartalmazó – közleménye alapján a Svéd Távközlési Ügynökség egyik követőállomása találta meg a rádiójelet. A CIA továbbment, neki sikerült az állatok viselkedését közvetítő tévéadás jeleit is rögzíteni, így Amerikában mindenkinél pontosabban tudták, hol tartanak előttük a szovjetek. Az eseménytelen repülés után beindították a fékezőrakétát, és a Szputnyik-5 sikeresen leszállt Kazahsztánban. A leszállás során egyúttal kipróbálták az űrhajósok mentőberendezését, a katapultülést. A műveleti terv szerint a leszállás utolsó fázisában az űrhajós már nem a Vosztokban tette meg az utat, hanem saját, külön ejtőernyőn, miután az ülése kilövődött a kabinból. A kivető szerkezet is megfelelően tette a dolgát, Bjelka és Sztrelka kis életfenntartó boxa ejtőernyőn ért földet. A világnak immár volt két olyan élőlénye (ha nem számítjuk a rágcsálókat), „akik” megjárták a világűrt, és sikeresen, de ami még fontosabb, egészségesen vissza is tértek onnan.

Később, amikor már eldőlt az ember űrbe juttatásáért folytatott versenyfutás, az űrkutyákból ismét újsághír lett. Hruscsov és Kennedy 1961 júniusában Bécsben „csúcstalálkozott”, és a tárgyalások közötti egyik vacsorán a szovjet főtitkárt az elnök felesége mellé szervezték az ültetőkártyák. Hruscsov Sztrelka nemrég ellett 6 kölykével dicsekedett. Jacky Kennedy, mintegy tréfaként, érdeklődött, hogy nem kaphatna-e egyet. Hruscsov nem mulasztotta el, hogy félig-meddig elegáns fricskát nyomhasson Kennedy orrára: két hónap múlva a washingtoni szovjet nagykövet egy „űrkutya-kölyköt” nyújtott át Mrs. Kennedynek.