Egy emberöltő az űrben. A második évtized (1967-77 – 3. rész)
(Rovat: Az űrkutatás 50 éve - 2007.10.19 07:15.)

A hetvenes évek közepét szokás a bolygókutatás aranykorának is nevezni. Az első nagy sikert a külső gázóriások felderítése hozta.

Amerikai csillagászok rájöttek, hogy a nagybolygók éppen nagyon ritka együttállásban vannak és egyetlen űrszondával az összeset végiglátogathatják. Az ehhez szükséges hintamanőver létjogosultságát a Merkúr felé tartó Mariner szondák a gyakorlatban is igazolták. Az egyetlen veszélyt a kisbolygóöv jelentette: az akkor még ismeretlen „sűrűségű” övezetről nem tudták, hogy sérülés nélkül keresztül tud-e repülni rajta egy űrszonda. Az út felderítésére a Pioneer-10 – Pioneer-11 szondapárost küldte fel a NASA. A Pioneer-10 1972. március 3-án startolt és sérülésmentesen keresztülrepülve az aszteroidaövön, 1973. december 4-én érte el a Jupitert. A testvérszonda egy évvel később ugyanolyan eredménnyel ismételte meg a küldetést.

Az újabb világraszóló siker is a NASA-é, a célpont ezúttal a Mars. Az 1975-ben startoló Viking-1 és Viking-2 szondák az első igazán sikeres marsi leszállóegységeket szállítják a vörös bolygóra. Ugyan a szovjet Marsz-3 már 5 évvel korábban leszállt a Marsra, a mindössze 30 másodperces működést nem lehet sikernek nevezni. A Vikingek az életet keresni indultak a bolygóra, komplett laboratóriumot szállítottak a felszínre. Sajnos a vizsgálati módszerek – mai szemmel nézve – elég kezdetlegesek, az eredmények ellentmondásosak voltak (sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudták az egykori, vagy jelenbeli élet létét). A küldetés másik sikere a műszerek élettartama volt: az egyik szonda 1980-ig, a másik 1982-ig működött.

Az 1975-ben startoló szondák egy másik bolygót is bevettek. Ezúttal a szovjet Venyera-program aratott diadalt: összesen 8 Venyera szonda veszett oda a váratlanul zord körülmények közepette, mire a Venyera-9 és -10 végre túlélte a leszállást. 1975. október 22-én jött el a pillanat, hogy ember alkotta eszköz álljon a Vénuszon és 65 percnyi működése alatt adatokat továbbítson a pokolból.

Az „aranykor szondái” közül a Voyager szondaikrek indultak 1977-ben, utolsóként. A Voyager-2 1977. augusztus 2.-án, a Voyager-1 1977. szeptember 5-én indult, hogy lehetőség szerint végiglátogassa a gázbolygókat. A szondák elsődleges célja a hintamanőverek segítségével eljutni a Jupiterhez, a Szaturnuszhoz, az Uránuszhoz és a Neptunuszhoz. Másodlagos programként viszont felmerült, hogy a nagybolygók pályáját elhagyva a szonda kirepül majd a csillagközi térbe. Erre az eshetőségre a szondák egy-egy arany lemezt vittek magukkal, rajta üzenettel az esetleg ezeket megtaláló földönkívüli intelligencia számára.

Az űrkutatás huszadik évében pedig elkezdte bontogatni szárnyait az új technika, egy többször felhasználható űrhajó, a Space Shuttle. 1977. augusztus 12-én indult az első légköri repülésére az Enterprise, az új űrrepülőgép tesztekre használt példánya.

(Folytatjuk a harmadik évtizeddel!)