Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu) | |||
Leálltak az európai teherűrhajó-részegységek gyártásával Az ATV programból még hátralevő két küldetéshez mostanra már elkészültek az alkatrészek, a folytatás viszont egyelőre bizonytalan.
Az Európai Űrügynökség (ESA) az automata teherűrhajókkal (ATV, Automated Transfer Vehicle) „fizeti ki” a rá eső részt a Nemzetközi Űrállomás (ISS) üzemeltetési költségeiből. Eddig három ATV repült, az első 2008-ban. A legutóbbi épp most tartózkodik az űrállomásnál. A hatalmas, teljesen megrakodva mintegy 20 tonna tömegű teherűrhajók jelentős szerepet játszanak az ISS ellátásában.
A nemrég az ISS-hez érkezett ATV-3 (Edoardo Amaldi) az űrállomáshoz való közeledés közben, március 28-án. (Kép: NASA)
Az eredeti tervek szerint az ATV-ből összesen öt épül. Az összeszerelésük már folyik Németországban illetve Olaszrszágban. A negyediket, amely 2013 elején startol majd, Albert Einsteinről nevezték el. Az ötödik és egyben utolsó ATV repülése 2014-re várható. Ezzel az európai fél 2017-ig rendezi is a rá jutó „tartozást”. Az ISS üzemben tartását ugyanakkor 2020-ig kitolták, ami nagyjából egy újabb ATV-nyi, 450 millió eurós plusz kötelezettséget róna az ESA-ra.
Egyelőre nem világos, hogy ezt miképpen rendeznék, illetve mi lesz az ATV esetleges továbbfejlesztésének a sorsa. Korábban felmerült, hogy az ATV-ből olyan rendszert alakítanának ki, ami lehetővé tenné egy kapszula visszatérését is a felszínre. Ezt az ötletet azonban az ESA tagországai elvetették. Az űrügynökség vezetői most alternatív megoldásokat keresnek az ISS 2020-ig esedékes fenntartási költségeihez való európai hozzájárulásra, amiről várhatóan a miniszteri tanács novemberi ülésén születhet döntés. Az egyik, Németország által támogatott, de az olaszok és a franciák számára nem lelkesítő ötlet, hogy a fejlesztés alatt álló amerikai Orion űrhajóhoz a kiszolgáló modult építenék meg, az ATV technológiájának részbeni felhasználásával. (Ez a mostani állapotok szerint a Lockheed Martin cég feladata lenne.)
Az ATV legjelentősebb egyedi kapacitására, a nagy mennyiségű üzemanyag feljuttatására az ISS utolsó működési szakaszában már nem is igazán lenne szükség. Ezt a feladatot az orosz Progresszekkel, a többit az addigra üzembe álló kiesebb, kereskedelmi alapon készülő amerikai teherűrhajókkal is el tudják majd látni. Az űrállomás működtetését irányító NASA viszont többet szeretne látni a japán HTV (H-2 Transfer Vehicle) teherűrhajókból. A japánok az ember nélküli űrjárművük visszatérésre is alkalmas változatának (HTV-R) kifejlesztésén dolgoznak, amely talán 2017 végén be is mutatkozhat. Ha a munkához szükséges pénzt megkapja a JAXA japán űrügynökség, a HTV-R repülésenként mintegy másfél tonna hasznos teher visszahozására lenne alkalmas. A HTV teherűrhajók egyik különlegessége a nagyméterű raktérnyílás, amin keresztül kész kísérleti modulok helyezhetők át az ISS-re.
| |||
|