Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

A Nemzetközi Űrállomás, mint szerelőbázis
(Rovat: Az űrállomás és kontinensünk, Szárnyaló képzelet , A Nap és bolygótestvéreink - 2004.11.26 08:02.)

2006-2015 között Oroszország kifejleszt egy új, Föld körül keringő indítóállást, ami az űrhajósok számára is megközelíthető lesz. A fejlesztés első fázisára a Nemzetközi Űrállomáson kerülhet sor.

Anatolij Perminov a Roszaviakozmosz küldötteként a vancouveri Nemzetközi Űrkongresszuson (IAC) elmondta, hogy a Holdat, illetve Marsot megcélzó expedíciók a jövőben nem indulhatnak a Földről közvetlen indítással, ahogy az az Apollo-missziók során történt. Az összeszerelésre Föld körüli pályán kell, hogy sor kerüljön. A szerelés bázisához pedig Perminov szerint szükség van a Nemzetközi Űrállomásra, ami egyaránt biztosítja a kezdeti energiaellátást éppúgy, mint az első teszteket és az egyéb ellátmányt. Perminov emlékeztetett arra, hogy az űrkutató intézetek és az ipari cégek már a 60-as, 70-es évek óta dolgoznak ezen a problémán.

„Oroszországnak hatalmas tudományos és technikai tartalékai vannak, ami szükséges egy ilyen globális projekthez.” – mondta Perminov. Jelenleg egy marsi expedíción dolgoznak, pontosabban annak előkészítése irányába mutató kutatáson, melynek fő célja annak megválaszolása, hogyan biztosítható egy bolygóközi űrhajón az orvosi ellátás. Anatolij Perminov befejezésül annyit mondott, hogy a bolygóközi, ember vezette expedíció nemzetek közötti közös erőfeszítést igényel, a vezető űrtechnológia és a különböző eredmények összeadásával. Ez mind anyagilag, mind technológiailag fontos a kutatások szempontjából. A projekt teljesítésének pontos időpontja sok tényezőtől függ, így a nemzetközi együttműködéstől.

Budai Edina

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024