| Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu) | |||
Crew-10: űrhajócsere A NASA és a SpaceX felcserél két Crew Dragon űrhajót, hogy csökkentse a Crew-10 küldetés késését. Ezzel megy majd az újabb amerikai személyzetváltás a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), és utána megnyílik a lehetőség, hogy a jelenleg fent tartózkodó Crew-9 küldetés a visszaúton hazahozza a Starliner űrhajó tavaly „ott ragadt” két berepülő űrhajósát, Barry Wilmore-t és Sunita Williamst. (Őértük január végén már az új amerikai elnök, Donald Trump is felemelte a szavát, mondván, hogy mielőbb vissza kellene térjenek a Földre – ezzel politikai dimenzióba is helyezve az ügyet.) A NASA február 11-én jelentette be, hogy nem egy gyári új Crew Dragon űrhajót, hanem a már háromszor repült Endurance nevű példányt jelölik ki a Crew-10 számára. Ezzel korábban a Crew-3, -5 és -7 küldetéseket teljesítették, most pedig az Axiom Space Ax-4 repülésére tervezték használni. (Mint ismeretes, ennek keretében jut majd el az ISS-re a HUNOR program keretében Kapu Tibor, a következő magyar űrhajós is.) Az űrhajócserét azt tette szükségessé, hogy a legújabb – egyelőre még név nélküli, C213 sorszámú – Crew Dragon példány építése késik. A változtatás révén, a remények szerint kicsit le tudják rövidíteni a Crew-9 visszatéréséig hátralevő időt. (Hogy a csere mennyiben érinti az Ax-4 legkorábban tavaszra tervezett útját, az egyelőre nem világos. Ők mindenesetre elvileg a készülő vadonatúj Crew Dragon űrhajót fogják használni, amelyet eredetileg a Crew-10 céljára szántak, hacsak időközben más döntés nem születik.)
A Crew-9 személyzete a visszaúton a szeptemberben felfelé is az űrhajóban utazó Nick Hague (NASA) és Alekszandr Gorbunov (Roszkoszmosz) lesz, hozzájuk csatlakozik Wilmore és Williams. Az utóbbiak még júniusban érkeztek az ISS-re a Boeing Strarliner (CST-100) Crew Flight Test (CFT) küldetésével. Akkor az űrhajóval kapcsolatos technikai problémák miatt, elővigyázatosságból inkább az űrállomáson hagyták őket, a Starliner pedig emberek nélkül, automatikus üzemmódban landolt (egyébként gond nélkül). A Crew Dragon példányok cseréje nem befolyásolja a személyzet beosztását. A Crew-10 űrhajósai Anne McClain parancsnok és Nichole Ayers a NASA színeiben, Onisi Takuja (Takuya Onishi) a japán JAXA képviseletében, és Kirill Peszkov Oroszországból.
A Crew-10 személyzete egy Falcon-9 rakéta előtt állva, balról jobbra: Onisi, McClain, Ayers és Peszkov. (Kép: SpaceX)
| |||
|