Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

A Starliner az ISS-nél
(Rovat: Az űrállomás és az USA, Az űrállomás és kontinensünk - 2022.05.21 12:15.)

A Boeing űrhajója most először dokkolt a Nemzetközi Űrállomásnál (ISS). A próbarepülésen eddig is kiütközött már néhány kisebb probléma.

A dokkolás egy olyan eredmény, amelyet a korábbi, 2019-es – akkor is emberek nélküli – első próbaút alkalmával még nem sikerült elérni. A Boeing cég CST-100 Starliner űrhajóját a NASA megbízásából fejlesztik, hogy idővel részt vehessen az ISS személyzetének cseréjében. A mostani, megismételt tesztrepülést (Orbital Flight Test-2, OFT-2) magyar idő szerint május 20-án 0:54-kor indították Floridából, egy Atlas-5 rakétával. A dokkolás az ISS Harmony moduljának menetirány szerinti elülső részére valamivel több mint egy nappal később, 21-én 2:28-kor történt, automata üzemmódban.


A közeledő Starliner az ISS-ről. A csatlakozás végül bő egy órával a tervezett időpontnál később történt meg, ez idő alatt az irányítók több kisebb technikai problémát orvosoltak. (Kép: NASA TV)

A Starliner startjáról beszámoló cikkünkben összefoglaltuk az űrhajótesztelés eddigi kálváriáját. A NASA és a Boeing szakemberei a mostani indítást követő több mint 17 órán át nem adtak részletes téjékoztatást a repülés állásáról, ami szokatlan, és felvetette a gyanúját, hogy nem minden megy rendben. Később valóban kiderült, hogy bár az űreszköz állapota általában véve jó, azért voltak műszaki gondok. Ez végső soron természetes egy próbarepülés alkalmával, de legközelebb már három űrhajóssal a fedélzetén kell bizonyítania megbízhatóságát a járműnek.

Az egyik megnevezett probléma a hűtőrendszer nem előírásos működése. Ezen sikerült úrrá lenni és a rendszerben meglevő tartalékok miatt az űrhajó megfelelő belső hőmérsékletét tartani. A másik, az ISS-hez való dokkolást ugyancsak nem akadályozó esemény a manőverező és helyzetbeállító rendszer (Orbital Maneuvering and Attitude Control, OMAC) 12, a műszaki egységen, hátul található hajtóműfúvókája közül kettőnek az idő előtti leállása, közvetlenül a pályára álláskor végzett műveletek során. A gondok lehetséges okait a szakemberek vizsgálják, de meglehet, hogy sosem jönnek rá, pontosan mi is okozhatta a bajt, hiszen ezek a fúvókák a Starliner műszaki-kiszolgáló moduljában találhatók, amely a visszatéréskor majd leválik a kabinról és megsemmisül a sűrű légkörben. Az OMAC többi fúvókája rendben tette a dolgát az ISS megközelítésekor. Legközelebb akkor lesz szerepük, amikor a küldetés vége felé, a visszaérkezés előtt le kell fékezzék az űrhajót a légköri belépéshez.

Nem csak az OMAC, hanem az ISS közvetlen közelében végzett végső, finomabb manőverezésre szolgáló rendszer (Reaction Control System, RSC) fúvókái közül is leállt kettő, mielőtt a működésüket be kellett volna fejezniük. Szerencsére bőven van a rendszerekben redundancia, így a gyakorlatban ez sem okozott gondot.

Az aktuális tervek szerint a Starliner legalább május 25-ig marad „kikötve” az űrállomásnál. A legkorábbi lehetséges leszállási időpont az új-mexikói White Sands bázis területén magyar idő szerint 25-éről 26-ára virradó éjszaka lesz. De a szakemberek nem feltétlenül sietnek majd a visszatéréssel, hiszen a fő cél minél több adatot gyűjteni az űrhajó viselkedéséről.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024