Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Mit viselnek majd a magánűrhajók utasai?
(Rovat: Az űrállomás és az USA, űrturisták és magánűrhajók - 2018.08.15 07:15.)

Már megnevezték a Boeing és a SpaceX készülő űrhajóinak első utasait. De milyen ruha lesz rajtuk?

Mint arról nemrég mi is beszámoltunk, a NASA augusztus 3-án nyilvánosságra hozta, kik utaznak majd elsőként a Boeing CST-100 Starliner és a SpaceX Crew Dragon űrhajóinak első próbarepülésein, illetve az azokat követő első küldetések során. Az amerikai magánfejlesztésű űrhajók emberekkel való berepülése a jelenlegi menetrend szerint 2019-ben várható, a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) irányuló rendszeres jártok pedig meglehet, hogy csak 2020-ban kezdődnek.

Tudjuk tehát hogy kik és mivel, nagyjából azt is, hogy mikor utaznak a NASA megbízásából, a Commercial Crew Program keretében fejlesztett új amerikai űrhajók utasai. De milyen űrruhákat viselnek majd? A Boeing és a SpaceX is más-más tervekkel készül. Természetesen egyik fajta űrruhának sem lesz a feladata, hogy a nyílt világűrben, űrséta során védje az űrhajósokat. Mind a Starliner, mind a Crew Dragon űrhajó arra szolgál, hogy embereket szállítson a Földről az ISS-re és vissza. Az űrállomásról végrehajtandó űrsétákhoz ott lesznek az eddig is jól bevált szkafanderek.

Kezdjük a Boeing kék űrruhájának (Boeing Blue) bemutatásával. Ezek bizonyos értelemben emlékeztetnek a NASA klasszikus narancssárga ruháira (Advanced Crew Escape Space Suit System, ACES), amilyeneket a Space Shuttle repülései alkalmával használtak az STS-65 (1994) óta, de azoknál sokkal inkább testhez állóak.


Chris Ferguson korábbi NASA űrhajós, most a Boeing alkalmazottja és a Starliner berepülésekor a személyzet parancsnoka a jellegzetes kék űrruhában... (Kép: Boeing)


...és ugyanő NASA-narancssárgában, az utolsó űrrepülőgépes küldetés (STS-135) parancsnokaként, a hivatalos fényképen. (Kép: NASA)

Míg a NASA korábbi űrruhája 13,6 kg tömegű volt, a Boeing Blue példányai 9 kg-osak. Az időközben végbement műszaki fejlődés nem múlt el nyomtalanul rajtuk. A kesztyűk például alkalmasak érintőképernyőkkel való munkára, amire szükség is lesz a fedélzeti kijelzők kezeléséhez. A ruhák anyaga a korábbinál rugalmasabb, a sisakok anyaga nem lesz merev és az egységet egybeépítették a ruha többi részével. A cipők szintén a ruha részei, ugyanolyan feltűnő kék színben. Az űrhajósok testének hűtését szellőzőrendszer segíti. A nyílások azonnal lezáródnak, ha nyomás alá kell helyezni a ruha belsejét. Ez fontos biztonsági intézkedés arra az esetre, ha esne a külső nyomás. Nyilván ha a repülés során minden tökéletesen működik az űrhajóban, akkor egyáltalán nincs szükség űrruhára, aminek a szerepe az űrhajósok biztonságának növelése, egyfajta tartalék életfenntartó rendszerként.

Mind a Boeing, mind a SpaceX űrruhái egyszerűbb felépítésűek, mint a NASA korábbi darabjai. Ami kevésbé összetett, az kevésbé van kitéve meghibásodásnak. Kényelmeseb viseletet nyújtanak az űrhajósoknak.

A SpaceX terveinek technikai részleteiről egyelőre kevesebbet tudni. A ruha kinézete mindenesetre meglepő és egyedi. Amikor Elon Musk először megosztotta a látványterveket, óriási figyelmet kapott a futurisztikus, már-már sci-fi hangulatot idéző kivitel.


A SpaceX űrruhájának terve. A háttérben a Crew Dragon űrhajó. (Kép: SpaceX / Instagram)

A ruha jellemző színei a fehér és a fekete. Annyira vékonynak és testhez állónak tűnik, hogy első látásra szinte el sem hinnénk róla: teljesítheti egy űrruha feladatait. A NASA régebbi űrrepülőgépes ACES ruhái olyan funkciókkal is rendelkeztek, mint szükség esetén az űrhajósok levegővel, vízzel, sőt élelemmel való ellátása, hőtőfolyadékkal működő hőmérséklet-szabályozó rendszer, automatikusan felfújódó ejtőernyő. Nagyjából ilyeneket az új űrruháknak is „tudniuk kell”. A SpaceX űrruhái kinézetének alakítója egyébként Jose Fernandez, a legendás hollywoodi jelmeztervező, akinek a nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a Wonder Woman, a Farkas (The Wolverine), a Batman Superman ellen (Batman vs. Superman) és az Amerika Kapitány: Polgárháború (Captain America: Civil War).

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024