Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Késnek az amerikai űrhajók
(Rovat: Az űrállomás és az USA, űrturisták és magánűrhajók - 2018.08.04 07:15.)

A NASA is megerősítette az elmúlt napok híreit, hogy a Boeing és a SpaceX által fejlesztett emberes űrhajók első tesztrepüléseinek időpontja tovább csúszik. De már kijelölték, hogy kik repülnek!

Az augusztus 2-án viszonylag csendben nyilvánosságra hozott új menetrend egy nappal előzte meg a berepülő űrhajósok névsorának ünnepélyes meghirdetését. A legfrissebb tervek szerint a SpaceX Crew Dragon űrhajójának első, még emberek nélküli demonstrációs repülése idén novemberre várható. Ez három hónapos késedelmet jelent a korábbi változathoz képest. Az első emberes repülést két űrhajóssal 2019 áprilisára tervezik a Crew Dragonnal (ez négy hónapos késésnek felel meg).

Ami a Boeing CST-100 Starliner űrhajóját illeti, az űrhajósok nélküli tesztrepülés 2018 végére vagy 2019 elejére várható. Élesben (vagyis emberekkel a fedélzetén) a jövő év közepe felé (talán májusban) repülhet a másik magánfejlesztésű amerikai űrhajó. Ezektől a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) való független eljutás lehetőségét várja a megrendelő NASA. A Boeing szerint a csúszást a Starliner mentőrendszere rakétáinak statikus tesztje során fellépett műszaki probléma okozza.


Fantáziaképen a Starliner (balra) és a Crew Dragon, alacsony Föld körüli pályán. (Kép: Boeing / SpaceX)

A Crew Dragon első repülő tesztpéldánya – miután a NASA elvégezte rajta a termo-vákuum és akusztikai teszteket – a múlt hónapban már meg is érkezett Floridába, az indítása helyére. Hogy a SpaceX űrhajójánál mi okozza a késedelmet, arról nem közöltek részleteket.


Az első, majdan emberek nélkül repülő, azóta már Cape Canaveralben levő Crew Dragon űrhajó a NASA Plum Brook létesítményében, Ohio államban, a tesztelések során. (Kép: SpaceX)

Mindezek a néhány hónapos késések egyáltalán nem váratlanok, amerikai űripari körökben nem keltettek meglepetést. Sőt valójában további csúszásokra is lehet még számítani, így az sem kizárt, hogy a rendszeres repülések egyik szerződő cég esetén sem kezdődhetnek meg 2020 előtt. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a NASA-nak legalább még 2019-ben, de részben akár 2020-ban is orosz Szojuz űrhajókkal kellene megoldania az amerikai űrhajósok utaztatását az ISS-re és vissza. Az a lehetőség is felmerült, hogy már az emberes próbarepüléseket is felhasználnák a személyzetcserére: a két berepülő űrhajós mellett a harmadik utas nem két hétig, hanem akár fél évig maradna az űrállomáson. Erről azonban egyelőre még nem született döntés.

S hogy kik utaznak majd az első repülések alkalmával? Van közöttük többször repült veterán és újonc űrhajós is. A NASA houstoni Johnson Űrközpontjában rendezett pénteki ünnepségen Jim Bridenstine, az űrügynökség vezetője kiemelte, hogy 2011 óta először indulnak majd amerikai űrhajósok amerikai földről, amerikai rakétákkal és űrhajókkal. A Boeing CST-100 Starliner űrhajójának első, háromfős személyzetét Chris Ferguson vezeti majd. Ő egyúttal a folytonosság megszemélyesítője is, hiszen 2011-ben az utolsó űrrepülőgépes küldetés (STS-135, Atlantis) parancsnoka volt. Ferguson ma már nem a NASA kötelékében dolgozik, az űrhajót fejlesztő Boeing alkalmazottja. Két társa a veterán shuttle-pilóta Eric Boe és az újonc Nicole Mann lesznek.

Ketten fogják berepülni a SpaceX Crew Dragon űrhajójót, az aktuális tervek szerint 2019 áprilisában, a két űrrepülőgépes úton részt vett NASA-űrhajós Bob Behnken és Doug Hurley korábbi shuttle-pilóta. Mindkét űrhajó eljut az ISS-hez.

A NASA egyúttal részben megnevezte a próbarepüléseket követő első rendes, vagyis már az űrállomás megszokott személyzetcseréjében részt vevő űrhajóscsapatok tagjait is. A Boeing űrhajójával Sunita (Suni) Williams és Josh Cassada utazik. Az előbbi mögött két űrrepülőgépes út áll, társa most repül majd először a világűrbe. A SpaceX űrhajójának első szolgálatszerű repülésére a veterán Mike Hopkins mellé az újonc Victor Glovert osztották be. (Azt egyik esetben sem közölték a parancsnok személyét.)


A csoportképen a kilenc kijelölt űrhajós, balról jobbra: Suni Williams, Josh Cassada, Eric Boe, Nicole Mann, Chris Ferguson, Doug Hurley, Bob Behnken, Mike Hopkins és Victor Glover. (Kép: NASA)

A későbbiekben az ISS üzemeltetésében partner űrügynökségek – az orosz Roszkoszmosz, az európai ESA, a japán JAXA és a kanadai CSA – jelölhet majd utasokat az amerikai magánfejlesztésű űrhajók személyzetébe, ha beindulnak a rendszeres repülések. A tervek szerint 4 fővel működnek majd az űrhajók, az ötödik ülést esetenként fizető űrturisták foglalhatják majd el, akik rövid távú repülésekre jelentkezhetnek.

Az új rendszer beindulása után sem szűnnek meg az amerikai űrhajósok útjai a Szojuz űrhajókon. Minden alkalommal startol majd az oroszokkal egy NASA űrhajós, ahogyan az amerikai repüléseknek is lesznek orosz résztvevői. Ezzel biztosítják, hogy az ISS kritikus rendszereinek üzemeltetésére minden körülmények között rendelkezésre álljon jól képzett személyzet mindkét fő partner részéről. A személyzetcserék kölcsönös megegyezés alapján, anyagi ellenszolgáltatás nélkül folynak majd.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024