Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Kína beteszi a lábát az ISS-re
(Rovat: Az űrállomás és az USA - 2015.09.16 07:15.)

Egy houstoni cég az érvényben lévő korlátozások megkerülésével kínai kísérletet visz az ISS-re – először az űrállomás történetében.

A NanoRacks cég még július végén írt alá szerződést arról, hogy jövőre felvisznek egy kínai biológiai kísérletet a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A sok évtizedes múltra visszatekintő, Kínával és a kínai kommunista rendszerrel szembeni általános gyanakvás miatt a Kongresszus 2011-ben kategorikusan megtiltotta a NASA-nak a bárminemű együttműködést az ázsiai országgal. A mostani, a NASA jóváhagyásával folytatott tárgyalások eredményeképpen létrejött szerződés az első lépés lehet a helyzet megváltoztatása irányba.

A Pekingi Műszaki Tudományi Intézet 200 000 dollárt fizet a NanoRacksnek a Teng Jü-lin (Deng Yulin) professzor vezetésével működő csoport kísérletének elvégzéséért. Ezért az árért a NanoRacks a SpaceX Dragon teherűrhajójával az ISS-re szállítja a kísérletet, az ISS amerikai kutatómoduljában a NanoRacks birtokában lévő laboratóriumi egységben végrehajtja azt, majd az eredményeket átadja a kínai tudósoknak.

Az ügynek sokkal fontosabbak a politikai, mint a tudományos vonatkozásai. A 2011-es tiltást egy törvénymódosítás formájában Frank Wolf republikánus képviselő eszközölte ki, és az nemcsak a NASA-ra, hanem mindenfajta tudományos együttműködésre vonatkozik. Charles Bolden, a NASA főigazgatója nyilvánosan is hangot adott ellenérzésének, azt követelve, hogy legalább azt engedjék meg a NASA-nak, hogy tárgyaljanak a kínai illetékesekkel. Most megfigyelők arra kíváncsiak, hogy a Kongresszusban a republikánusok megpróbálják-e elgáncsolni a NanoRack szerződését. Mindenesetre John Culberson, aki Wolf utóda a NASA-t is felügyelő kongresszusi bizottság elnöki székében, bejelentette, hogy részleteiben is meg kívánja ismerni a szerződést. Ugyanakkor megfigyelők úgy látják, hogy a szerződés nem tartalmazza kritikus technológiák átadását, ezért nem kifogásolható.


Ha az amerikai belpolitika nem gáncsolja el a szerződést, akkor jövőre az ISS amerikai kutatómoduljában a NanoRacks cég végrehajthatja az ISS történetének első kínai tudományos kísérletét. (Kép: NASA)

Leroy Chiao kínai származású amerikai űrhajós, az ISS korábbi parancsnoka (aki 1997-ben egy rendezvényen Magyarországon is előadást tartott) szimbolikus jelentőségűnek nevezte, hogy a megállapodás révén az Egyesült Államok Kínával karöltve végez tudományos kutatást a világűrben.

Magában a végrehajtandó kísérletben a kínai tudósok egyébként azt fogják vizsgálni, milyen változások következnek be a DNS-ben az űrbeli sugárzási környezet hatására, és azok milyen ütemben történnek. Ha a változások túl gyorsak, akkor az veszélyt jelent a hosszú időtartamú, Föld körüli küldetéseket végrehajtó űrhajósok számára.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024