Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

MEGFEJTÉS: Öntsünk tiszta vizet a pohárba
(Rovat: Az emberi élet védelme, Az űrállomás és az USA - 2023.09.09 09:30.)

Az ISS 19. számú állandó személyzetének tagjai fogyaszhattak először a fedélzeten izzadságból és vizeletből előállított vizet. Megvan első rejtvényfordulónk nyertese.

Ötfordulós rejtvénysorozatunkban a Zrínyi Kiadó nemrég megjelent kötetének, Az űrorvostan alapjainak ajándék példányaiért folyik a verseny. Hetente, hétfőnként megjelenő kérdéseinkre pénteken éjfélig várjuk a válaszokat. A helyes válaszokat beküldő olvasóink között pedig a Zrínyi Kiadó jóvoltából a könyv egy-egy példányát sorsoljuk ki.

Napjainkban az űrkorszak újbóli virágzását éljük. Hamarosan ismét embereket küldünk a Holdra, milliárdosok űrugrásokkal teszik az emberek számára elérhetővé az űrutazást, nemsokára repülhet a második magyar űrhajós, és még sorolhatnánk, hiszen szinte végtelen ez a lista. Ahhoz, hogy tartani tudjuk a lépést és megértsük, hogy mi is zajlik egy emberes űrrepülés során, milyen kihívásokkal kell szembenézniük az űrhajósoknak és az űrügynökségéknek, fontos, hogy megismerjük, hogy milyen folyamatok mennek végbe az emberi szervezetben. Erről szól Gilles Clément Fundamentals of Space Medicine című átfogó könyvének magyar nyelven elkészült fordítása, amely Az űrorvostan alapjai címet viseli. A szerző nemzetközi szaktekintély, az International Space University űrélettudományok emeritus professzora, aki kutatásvezető volt több mint 25 űrrepülés során.


Milyen változások mennek végbe az emberi testben a világűrben? Milyen élettudományi kísérleteket végeztek az űrrepülés kezdete óta 2010-ig bezárólag? Ezekről a témákról is szól Az űrorvostan alapjai című, magyarul 2022-ben megjelent kötet. (Forrás: Zrínyi Kiadó)

A könyv olvasmányosan és közérthetően ismerteti az űrorvostan alapvető aspektusait, kihívásait, megoldásra váró kérdéseit. A szerző nemcsak az emberi szervezet változásaira összpontosít, hanem kitér a súlytalanságban végzett növényi és állatkísérletekre, a sugárbiológiára, az űrsebészetre és a létfenntartó rendszerek működésére is.

Első kérdésünk az volt, hogy a Nemzetközi Űrállomás (ISS) melyik (hányas sorszámú) expedíciójának tagjai fogyasztottak először a fedélzeten, izzadságból és vizeletből előállított vizet. A válasz a 19. számú állandó személyzet (2009), tagjai Gennagyij Padalka (Oroszország), Michael Barratt (USA) és Vakata Koicsi (Koichi Wakata, Japán). A méltán űrhajózás-történeti jelentőségűnek nevezhető eseményről annak idején mi is hírt adtunk.


Balról jobbra: Vakata, Padalka és Barratt az ISS fedélzetén, 2009. május 20-án, amikor először „koccintottak” a vizeletből, izzadságból és a levegő páratartalmából helyben előállított ivóvízzel. (Kép: NASA)

A kérdés talán egy kicsit becsapósnak bizonyult, hiszen voltak, akik a víztisztító berendezés (Water Recovery System) felszállításakor, 2008 novemberében szolgáló 18. személyzetet, sőt egyenesen az STS-126 (Endeavour) űrrepülőgépes küldetést jelölték meg. Az eszközt azonban előbb biztonságosan üzembe kellett helyezni, mielőtt az első kóstolóra sort keríthettek volna.

Köszönjük olvasóink aktivitását, az összesen 16 beküldött megfejtést. Ezek három híján helyesek voltak. A helyes választ adók neve bekerült egy képzeletbeli sorsolási kalapba. Végül a szerencse Simon Norbert olvasónknak kedvezett. Vele hamarosan felvesszük a kapcsolatot, hogy a Zrínyi Kiadó el tudja juttatni címére a könyvnyereményét.

Követező rejtvénykérdésünkre csak hétfőig kell várni. Még négy forduló van hátra, így aki most nem nyerte meg Az űrorvostan alapjai című kötet egy példányát, az se csüggedjen, lesz még esély!

Gilles Clément: Az űrorvostan alapjai (Zrínyi Kiadó, Budapest, 2022. Fordította Eszes Boldizsár, 412 oldal, ISBN 978 963 327 885 7). A kötet a Zrínyi Kiadó webáruházában kedvezményes, 3935 Ft-os áron elérhető. Emellett a könyvesboltokban is kapható.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024