A fejünkre eshet
(Rovat: Az emberi élet védelme, Űrpolitika - 2022.07.30 09:15.)

A visszahulló hordozórakéta-fokozatok veszélyére hívja fel a figyelmet kanadai kutatók tanulmánya.

A University of British Columbia (UBC) Kanada három legtekintélyesebb egyetemének egyike, évi közel 800 millió dolláros kutatási költségvetéssel, amelynek terhére évente mintegy 8000 kutatási projektet finanszíroznak. Ezek egyike keretében az egyetem munkatársai kiszámították, hogy 6–10% annak a valószínűsége, hogy a következő évtizedben egy, a földre visszahulló hordozórakéta-fokozat személyi sérülést vagy halálos balesetet okoz. Számításaik nyomán a kormányok intézkedéseit sürgetik, nevezetesen, szerintük elő kellene írni, hogy a rakétafokozatokat épségben kellene visszahozni a földre, a balesetek elkerülése érdekében. Tisztában vannak azzal, hogy ez megdrágítja a rakétaindításokat, ám ezáltal életeket lehet megmenteni, mondják. (Legalábbis legfeljebb egyetlen életet tíz év alatt. Vagy megelőzni a sérülést. Aminek szerintük is csak 6–10% a valószínűsége. Talán az emberi életek megmentésének hatékonyabb módját is kigondolhatták volna. – B.E.)

Az űrindítások során a hordozórakéták utolsó fokozata Föld körüli pályára áll, ahonnan irányítatlanul lépnek be a légkörbe. Anyaguk legnagyobb része a közegellenállás miatt fejlődő hő hatására felizzik és elég, de a nagyobb rakétatestek egyes darabjai lezuhanhatnak. A kanadai kutatók az elmúlt 30 év űrindításainak adatait elemezték, és ennek alapján számították ki, mekkora veszélyt jelenthetnek a következő évtized űrindításai a földlakók testi épségére. Számításaik során nemcsak a rakétaindítások számát vették figyelembe, hanem a rakétafokozatok pályáját és a népesség területi eloszlását a Földön. Eredményeikről a Nature Astronomy folyóiratban számoltak be.

Két módszerrel számolva jutottak az említett következtetésre, miszerint a lezuhanó veszélyes darabok egy évtized alatt 6–10% valószínűséggel okozhatják egy vagy több ember halálát, sérülését. Modelljükben azt tételezték fel, hogy a lezuhanó darabok 10 négyzetméter területen szóródnak szét. Csak a földre zuhanó darabokra végezték számításaikat, figyelmen kívül hagyták azt a sokkal súlyosabb következményekkel járó esetet, amikor a lezuhanó rakétafokozat egy repülőgépet talál el. Megállapították, hogy mivel az indítások jelentős része a geostacionárius pályát célozza, ezért az egyenlítői területeken nagyobb a káresemények előfordulásának valószínűsége, mint a magasabb földrajzi szélességeken, így számításaik szerint például Dzsakarta, Dakka, Mexikóváros vagy Bogotá háromszor akkora veszélynek van kitéve, mint Moszkva, Washington, New York vagy Peking.

Az Atlas-V hordozórakéta magasba emeli a NASA Juno űrszondáját. (Kép: NASA / Bill Ingalls)

Az elmúlt három évtizedben (pontosan 1992. május 4. és 2022. május 5. között) több mint 1500 rakétatest hagyta el a Föld körüli pályát. A kutatók becslése szerint ezek 70%-a irányítatlanul lépett a légkörbe, és mindegyik 0,015/m² valószínűséggel okozott kárt egy 10 m²-es területen. Ebből arra a következtetésre jutottak, hogy a vizsgált időszakban körülbelül 14% volt annak a valószínűsége, hogy a lezuhanó darabok emberek életében vagy testi épségében kárt okoznak. Mint cikkükben írják: „bár ténylegesen egyetlen ilyen esemény sem történt, a számítások eredménye azt mutatja, hogy a kockázat legkevésbé sem elhanyagolható”.

Emellett a szerzők cikkükben felsorolnak néhány esetet, amikor a lezuhanó darabok anyagi kárt okoztak, például 2020-ban egy Hosszú Menetelés-5B rakétából származó, 12 méter hosszú cső egy elefántcsontparti faluban több házat megrongált. Rámutatnak arra is, hogy jelenleg nincs nemzetközi megállapodás az ilyen esetek elkerülése érdekében. Mint írják, az ENSZ 2010-es, az űrszemét kezelésére vonatkozó irányelvei kimondják, hogy a visszatérő űreszközök nem jelenthetnek „szükségtelen veszélyt az emberekre és anyagi javakra”, azonban nem határozzák meg a szükségtelen veszély mértékét. Az ENSZ 2018-as irányelvei az űrtevékenység fenntarthatóságáról ugyancsak felhívják a kormányok figyelmét arra, hogy foglalkozzanak a visszatérő űreszközök jelentette kockázattal, azonban közelebbről nem határozza meg, miként tegyék ezt. Az 1972-es kárfelelősségi egyezmény (Egyezmény az űrobjektumok által okozott károkért való nemzetközi felelősségről) csak azt teszi egyértelművé, hogy mindenfajta, az űreszközök által okozott kárért a felbocsátó államot terheli a felelősség.

(A témához kapcsolódó, a napi sajtóban is felbukkant friss hír, hogy várhatóan július 31-én irányítatlanul tér vissza a légkörbe a kínai Ventien űrállomásmodult 24-én pályára állító Hosszú Menetelés-5B rakéta nagy méretű elhasznált fokozata. Nagyon kicsi a valószínűsége, hogy a felszínig esetleg elérő darabjai lakott területre zuhanjanak. De pályájának hajlásszögéből adódóan Magyarország területére biztosan nem eshet belőle semmi, így itthon végképp kár lenne emiatt aggódnunk. – A szerk.)