Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Mikrobiom a súlytalanságban
(Rovat: Az emberi élet védelme, Az űrállomás és az USA - 2014.01.22 07:15.)

Mi történik az emberi szervezettel együtt élő mikroorganizmusok létfontosságú rendszerével az űrutazás során?

A világűrben dolgozó űrhajósok személyiségére kétségtelenül hatással vannak munkakörülményeik. De mi a helyzet a bennük élő mikroorganizmusokkal, amelyek viselkedését akár néhány nap leforgása alatt is megváltoztathatja a súlytalanság? Ezt a kérdést eddig viszonylag kevéssé vizsgálták. Ugyanakkor a hosszabb távra, akár a Marsig tervezett űrutazások szempontjából nem mellékes, hogyan viselkednek azok a földi körülmények között egyébként „barátságos” mikrobák, amelyek például az emberek emésztését vagy az immunrendszer működését segítik.

Az emberi szervezet valójában egy összetett életközösség, benne milliónyi mikroorganizmussal. Az egészet összefoglaló néven mikrobiomnak nevezik. Amikor egy űrhajós elindul a Föld körüli pályára, automatikusan vele utazik a mikrobiom is. A becslések szerint a bennünk élő mikroorganizmusok sejtjeinek száma legalább tízszeresen meghaladja az emberi sejtekét. Működésük alapvető hatással van az egészségünkre, és ha a rendszerben zavar keletkezik, az űrhajósok könnyebben megbetegedhetnek. Ráadásul – mint azt korábbi vizsgálatok kimutatták – a kezelésükhöz az űrállomáson tárolt egyes gyógyszerek szavatossági ideje hamarabb lejár, mint itt a Földön.


Mintavétel és elemzés az űrállomáson (Sunita Williams, 2007; kép: NASA)

A Nemzetközi Űrállomáson (ISS) már évekkel ezelőtt végzett kutatások is kiderítették, hogy a Salmonella typhimurium baktériumban, amely az emésztőrendszerrel kapcsolatos megbetegedésekért felelős, mindössze néhány napos súlytalanság után úgy változott meg az örökítőanyag, hogy a baktériumok virulensebbé váltak. De még mindig nagyon keveset tudunk az űrhajósok szervezetével együtt élő mikroorganizmusok – nem csak a szalmonellához hasonló patogén, azaz betegséget okozó baktériumok, hanem az emberrel szimbiózisban élő többi – esetleges változásairól az űrutazás során. Ezen igyekszik segíteni az ISS fedélzetén most is folyó egyik kísérletsorozat. Az Astronaut Microbiome program keretében nyál-, vér- és székletmintákat vesznek kilenc űrhajóstól, méghozzá hat hónapig tartó űrrepülésük előtt, alatt és után is, több időpontban. Ezek vizsgálatával próbálják kideríteni, hogy mi történik ez idő alatt ebben az ökológiai rendszerben. A kutatók gyanítják, hogy az űrrepülés során a „kísérleti alanyok” elveszítenek egy sor olyan mikroorganizmust, amelyek normális körülmények között segítik egészségük fenntartását. Így aztán jobban ki vannak téve fertőzéses megbetegedéseknek is.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024