Az utolsó előtti
(Rovat: Az Apollo holdprogram, A hét képe - 2022.04.28 08:15.)

Áprilisban volt fél évszázada, hogy az utolsó előtti Apollo-expedíció, az Apollo–16 űrhajósai a Holdon jártak.

Az évfordulóra a Sky and Telescope bőséges képösszeállítással emlékezik, ebből mutatunk be néhány felvételt. A többi az eredeti cikkben (lásd lent) tekinthető meg.

Az Apollo–16 1972. április 16-án indult Floridából. Az ötödik holdraszállás parancsnoka John Young volt, aki ekkor már negyedik űrrepülésére indult (majd még kétszer az űrrepülőgéppel is repült, annak első és kilencedik küldetésén). A holdkomp pilótája Charles Duke, a parancsnoki űrhajó pilótája pedig Ken Mattingly volt. A küldetés 11 napig tartott, ebből Young és Duke csaknem három teljes napot töltöttek a Holdon. Három holdsétájuk együttes időtartama meghaladta a 20 órát, miközben a holdautóval 26,7 kilométert tettek meg. A küldetés parancsnoki űrhajója a Casper, a holdkomp pedig az Orion nevet kapta.

Mivel akkoriban még korántsem volt eldöntött tény a holdi kráterek eredete, az Apollo–16 legfontosabb tudományos célja a sokak által feltételezett, egykori holdi vulkanizmust bizonyító minták gyűjtése volt. Ennek megfelelően a küldetés leszállóhelyét a Descartes-térségben jelölték ki, ahol vulkanikus kőzetek jelenlétét remélték. Végül azonban a vulkanizmusnak nyomát sem találták, bebizonyosodott, hogy a kráterek ott is, mint a Hold többi részén, becsapódásos eredetűek, a kőzetek többsége pedig breccsa volt, amelyek a becsapódások erejének hatására alakultak ki.

Az expedíció eseményeit illetően 15 évvel ezelőtti évfordulós megemlékezésünkre utalunk (1. rész és 2. rész), a további részletek helyett inkább közreadunk néhány kevésbé ismert képet a Sky and Telescope összeállításából.

A Földkelte címen ismertté vált felvételnek több változata is készült, az Apollo–16 felvétele azonban különleges, mert egy műszaki hibának „köszönhetően” úgy sikerült megörökíteni a holdkompból a holdi horizont fölött látszó félföldet, hogy attól balra a Casper anyaűrhajó is látszik a képen. A holdkomp és a parancsnoki űrhajó szétválása után Mattingly hibát tapasztalt a Casper kormányozható hajtóművénél. Az irányítóközpont szakemberei hat órán keresztül elemezték a hiba lehetséges okait, és addig késleltették a holdraszállást, nem engedték eltávolodni egymástól a két űrhajót. Így fordulhatott elő a Föld és a parancsnoki űrhajó látszó közelsége. A többi holdraszállásnál a holdkomp a szétválás után gyorsan távolodott a parancsnoki űrhajótól, így hasonló felvétel készítésére nem volt lehetőség. (Kép: NASA)

A tévéközvetítésből kivágott (ezért a felszínen készülteknél gyengébb minőségű) képkockán az látható, amint Charlie Duke megközelíti az egész Apollo-program során gyűjtött legnagyobb, 11,7 kg tömegűnek bizonyult kődarabot. Az űrhajósokat általában a könnyebben kezelhető, kisebb darabok összegyűjtésére biztatták, azonban ezt a sziklát „kiszúrták” az irányítóközpontban, és megkérték Duke-ot, hogy ne hagyja ott. A kérés szokatlan volt, ezért Duke kétszer is visszakérdezett, megerősítést kérve, hogy valóban a különlegesen nagy kődarabra vágynak-e a földiek. A kődarab nem fért be a holdautó tárolórekeszébe, ezért Duke ülése alá téve szállították el a holdkomphoz. (Kép: NASA / Ken Glover)

A Pavlics Ferenc tervezte holdautókból (LRV, Lunar Roving Vehicle) három jutott el a Hold felszínére, az Apollo–15, –16 és –17 űrhajósai voltak abban a kiváltságos helyzetben, hogy autóval közlekedhettek a Holdon. A holdautóról mindhárom expedíció űrhajósai több felvételt is készítettek, azok azonban általában távolról mutatják a járművet. John Young itt bemutatott felvételén viszont közelről láthatjuk a holdautó két ülését, köztük a járművet irányító botkormánnyal. (Kép: NASA)

Azt remélve, hogy esetleg a legnagyobb sziklák alatt mégis rejtőzhetnek vulkanikus eredetű kődarabok, az űrhajósok megvizsgálták a hatalmas, 24 méter magas, mérete alapján Ház-sziklának (House Rock) elkeresztelt sziklatömböt, és darabokat törtek le belőle. A Ház-szikla azonban ugyancsak breccsának bizonyult, a felvételen viszont közelről látható, amint Duke mintát vesz belőle. Jól látható a geológiai mintavevő zsák, a 70 mm széles filmre dolgozó fényképezőgép, a szkafander mandzsettájára erősített feladatlista és a sisak ablakában a tükröződő sziklatömb. (Kép: NASA)

Duke (talán akaratlanul) saját árnyékát is megörökítette, amikor lefényképezett egy nagyobb, napsütötte kődarabot. (Kép: NASA)

Az űrhajósoknak a munka mellett lehetőségük volt arra is, hogy valamilyen személyes emléket hagyjanak a Hold felszínén. Charlie Duke esetében ez egy őt magát családja körében ábrázoló fénykép volt, a következő felirattal: „Ez az űrhajós Charlie Duke családja. Duke a Földről érkezett, és 1972. április 20-án lépett a Holdra.” A fénykép természetesen ma is ott hever a Hold porában az űrhajósok lábnyomai és a holdautó keréknyomai társaságában. (Kép: NASA)