Neil Armstrong, a baleseti kivizsgáló
(Rovat: Az Apollo holdprogram, A Space Shuttle program - 2012.09.13 07:15.)

Vadászpilóta, berepülőpilóta, űrhajós, mérnök, tanár, híresség – Armstrong számos módon kivette a részét a repülés és az űrhajózás ügyének előremozdításából. Az már kevésbé van benne a köztudatban, hogy az Apollo-13 és az STS-51-L balesetének kivizsgálásában is részt vett.

Miután 1970 tavaszán az Apollo-13 majdnem végzetes balesetet szenvedett a Hold felé vezető úton, a sikeres hazatérést követően kivizsgálás következett a NASA számára. Lovell, Swigert és Haise majdnem meghaltak, nem sokon múlott a biztonságos visszatérésük. Mivel a Hold-programból még több repülés soron következett, kulcsfontosságúnak bizonyult a hiba felkutatása és elhárítása.

Az Odüsszeia kiszolgálóegysége, rajta a robbanás nyomaival, ami keresztülhúzta a 13-as Holdra szállását és majdnem megölte három űrhajósát. (Kép: NASA)

Neil Armstrong, a Hold hőse és nem mellesleg az Apollo űrhajó kiváló ismerője, részt vállalt a vizsgálatban. Az Edgar Cortright által vezetett tényfeltáró bizottság tagjaként összeállított egy részletes és pontos kronológiát az Apollo-13 űrrepüléséről. Ehhez felhasznált minden elérhető információforrást: a telemetriai adatokat, az űrhajósok és az irányító központ beszélgetéseit, megfigyeléseit, a repülési tervet és az ellenőrző listákat. A két hónapos munkával megszületett jelentés megállapította, hogy a baleset nem véletlen volt, hanem többféle hiba szerencsétlen láncolatából adódott. A legvitatottabb megállapításuk szerint az Apollo űrhajók oxigéntartályait teljesen át kellett tervezni. Ezzel – más szakértők mellett – személy szerint Armstrong sem értett maradéktalanul egyet. Mindenesetre a javaslatokat elfogadták, az Apollo-13 „szerencsés kudarca” után pedig többet nem volt probléma az űrhajó oxigéntartályaival.

A Challenger űrrepülőgép 1986 januárjában, az indítás után bekövetkezett felrobbanását követően Armstrong újra a baleseti kivizsgálás szolgálatába állíthatta nem mindennapi tudását. Reagan elnök személyes felkérését nehéz is lett volna visszautasítania. A William Rogers vezette elnöki bizottság mások mellett olyan tagokat mondhatott magáénak, mint Richard Feynman Nobel-díjas fizikus, Chuck Yeager, az első pilóta, aki átlépte a hangsebességet, Sally Ride, az első amerikai űrhajósnő, és Neil Armstrong, az első emberi lény, aki a Holdra lépett.

Neil Armstrong, a Challenger űrrepülőgép balesetét kivizsgáló bizottság tagjaként. (Fénykép: Scott Stewart / AP Photo)

Armstrong a bizottság alelnökeként a testület konkrét működéséért volt felelős. Minden albizottság ülésén hivatalból részt kellett vennie, így ő volt az, aki talán a legjobban átlátta az egész munkát. Kezdetben nem tartotta jó ötletnek, hogy nem a NASA-n belül, hanem egy független testületben kutatják a balesethez vezető okokat, de hamar meggyőzték róla, hogy ez így lesz jó. A munkamódszer végül valóban eredményesnek bizonyult, bár Armstrong saját bevallása szerint soha ennyi nyilvános meghallgatáson nem kellett részt vennie, mint abban az időszakban. Meg volt győződve róla, hogy minél kevesebb ajánlást fogalmaznak meg a jelentésben, annál nagyobb lesz azoknak a súlya. Végül sikerült kilencre leszorítani a NASA számára javasolt komoly változtatások számát. A bizottság eredményes munkája nagy szerepet játszott abban, hogy az ajánlásoknak megfelelő intézkedések végrehajtásával a politikai okokból „feltámasztott” Space Shuttle flotta 1988 után komolyabb baleset nélkül teljesítette szolgálatát – egészen 2003-ig...