Napisten szekere az égre hág: 35 éve startolt az első Apollo űrhajó (1. rész)
(Rovat: Az Apollo holdprogram, Szárnyaló képzelet , Távoli világok kutatói - 2003.10.10 15:03.)

John F. Kennedy 1961. május 25-én kapott kongresszusi támogatást arra, hogy az USA embert küldjön a Holdra. 1968. október 11-én, - harmincöt éve – a holdraszálláshoz szükséges eszközrendszer első példánya emberrel a fedélzetén indult próbaútjára.

A XX. század leglátványosabb űrvállalkozása vitathatatlanul az Apollo program volt, amelyet 1961-ben a szovjet űrfölény behozására indított be az amerikai politikai elit, élén a néhai Kennedy elnökkel. A kitűzött cél a Hold elérése volt, mivel ez a teljesítmény olyan technológiai ugrást jelentett az addigiakhoz képest, amely anullált minden korábbi eredményt és egyértelművé tette ki a vezető űrhatalom.

A görög napisten, Apollo nevére keresztelt program hihetetlenül rövid idő alatt, mindössze 8 és fél év alatt eljutott a nulláról odáig, hogy a működőképes hardver repülhessen (ma egy sokkal egyszerűbbnek számító repülőgépszerkezet berepüléséhez is sokkal több időre van szükség, mint egykoron a holdűrhajó-rendszer megvalósításához). A holdraszálláshoz két komponensből – a CSM (Command és Service Module – Parancsnoki és Műszaki Egység) jelű anyaűrhajóból és az LM (Lunar Module – Holdkomp) jelű leszállóegységből – álló űrhajóegyüttest kezdett fejleszteni a NASA. Legelőször a parancsnoki egység készült el, mely azonban az első repülése előtt nem sokkal borzalmas balesetet okozott: az indítóállásban állva egy rutinteszt során a egy elektromos szikra lángra lobbantotta az űrhajó tiszta oxigén atmoszféráját, megölve a benn ülő Gus Grissomot, Roger Chafee-t és Ed White-ot, az Apollo-1 legénységét. Ezután húsz hónapnyi szünet következett, mely idő alatt a parancsnoki modult tüzetes vizsgálatnak és ahol kellett, áttervezésnek vetették alá. Az Apollo űrhajót 1800 helyen változtatták meg a balesetet szenvedett változathoz képest.

Az első emberes Apollo felszállást 1968. október 11.-ére, Apollo-7 jelzéssel tűzték ki. Legénységként Wally Schirrát, Donn Eisele-t és Walt Cunningghamet jelölték ki. (Fenti képünkön az Apollo-7 a start előtt az indítóállványon.) Ez a repülés még nem a Holdhoz készült, hanem Föld körüli pályán maradva tesztelte az új űrhajó alkalmasságát. Ennek során kipróbálták az Apollo manőverezőképességét és minden rendszerén éles teszteket futtattak végig. A tét a NASA számára óriási volt: ha bármi baj történt volna az Apollo 1 három emberéletet követelő katasztrófáját követően, a negatív hangulat miatt akár az egész amerikai űrprogram veszélybe kerülhetett volna.

De az Apollo program ezzel a repüléssel rátalált a megfelelő sínre. Bár a start idején fújó erős szél súrolta az időjárási minimumként előírt értékeket, a felszállás előírásszerűen történt meg. Az Apollo 7 tizenegy napos küldetésre indult, amely merőben eltért a korábbi szűzfelszálásoktól. A Mercury és Gemini űrhajók első útjai igen rövidek voltak, mindössze arra szolgáltak, hogy demonstrálják az eszköz alkalmasságát (a Vosztok, Voszhod, és Szojuz űrhajók első példányai sem töltöttek fenn sok időt, ezek is messze az űrhajó később bizonyított képességeinek határán belül repültek).

A Saturn rakéta utolsó – S-IV jelű – fokozata, mellyel randevúkísérleteket kellett végezni, felmérendő az Apollo űrhajó manőverező képességét.

„Úgy repül, mint egy álom!” – jellemezte a repülést a parancsnok mindjárt a start utáni hatodik percben, amely érzés egészen az atlanti-óceáni csobbanásig elkísérte az űrhajósokat. Azonban az egész küldetés nem ment ilyen simán. Bár az űrhajó – némely szivattyú és ventillátor zajos működését leszámítva – tökéletesen működött, a legénységgel „bajok voltak”. A hirtelen túlzsúfoltnak bizonyult repülési program, és egy váratlanul mindhármukon kitörő megfázás ingerlékennyé tette őket, és a repülést végigkísérte a legénység és az irányítás közötti feszültség (Schirra egy ízben kerek perec visszautasította az irányítás utasítását, ami egy egyébként betervezett tévéadás kezdésére vonatkozott). Mindenesetre 10 nap és 20 óra űrben töltött idő, azaz 163 keringés után úgy szállt le az űrhajó, hogy a büszke NASA vezetők a „101 százalékos” repülésként nyilatkoztak róla később. Az űrhajó megfelelőnek mutatkozott a feladatra és a következő útja már a Holdhoz vezetett.

Dancsó Béla

Képek: Smithsonian National Air and Space Museum