A Shuttle-Mir program (3. rész): A második nemzetközi összekapcsolódás
(Rovat: Az amerikai-orosz Shuttle-Mir, A Szaljutok és a Mir , A Szojuz és a Progressz - 2003.06.20 15:37.)

Két orosz kozmonauta amerikai űrrepülőgépen tett látogatása után 1995-ben elérkezett az idő, hogy egy amerikai űrhajós is vendégeskedjen orosz űreszközön. Majd, szinte napra pontosan 20 évvel a történelmi (és politikai) jelentőségű Szojuz-Apollo program végrehajtása után, 1995 júniusában ismét összekapcsolódott egy orosz és egy amerikai űrjármű a Föld körüli pályán. A résztvevők ezúttal a Mir és az Atlantis voltak.

A Discovery 1995 februári leszállása után alig több, mint egy hónappal, március 14-én indult el Bajkonurból egy Szojuz-U2 rakéta. Orrkúpja alatt a Szojuz TM-21 űrhajó volt, és a Mir űrállomás 18. alaplegénységét vitte pályára. Az alaplegénység tagjai Genagyij Sztrekalov és Vlagyimir Gyezsurov orosz, valamint Norman Thagard (ld. a bal oldali képet - NASA fotó) amerikai űrhajósok voltak. Ez volt az első eset, hogy egy amerikai űrhajós orosz űreszközön repült a világűrbe (a második esetben a Nemzetközi Űrállomás első alaplegénységének amerikai tagjai repültek a Szojuz TM-31 űrhajóban, a legutóbbi eset pedig ez év áprilisában a Szojuz TMA-2 startja volt).

Az űrhármas több, mint három hónapot töltött együtt a világűrben. Utazásuk idején, május 20-án indult, és néhány nappal később csatlakozott a Mir alapmoduljához a Szpektr nevű, elsősorban erőforráskutatási célokra készített modul. Maga a Szpektr története érdekes, hiszen eredetileg 1992-ben tervezték volna indítani, és nem kis részben katonai jellegű műszerek lettek volna a fedélzetén. Ám a Szovjetunió 1991-beli megszűnésével és az orosz gazdasági válság kezdetével nem maradt pénz a befejezésére. Végül 1993 júliusában orosz-amerikai megegyezés született a Szpektr békés célú hasznosításáról, és közös befejezéséről. Ehhez az orosz fél amerikai támogatást is kapott. Hasonló lett a sorsa a Priroda modulnak is, melyet 1996-ban csatlakoztattak a Mirhez.

A Szpektr modul vázlata. Az űrállomás-egység a bal oldalon látható kikötőelemmel csatlakozott a Mir alapmoduljához, jobb oldali végén különféle külső műszerek voltak. A rajzon nincs feltüntetve a négy nagy teljesítményű napelemtábla, melyek a Mir villamosenergia-szükségletének több, mint felét szolgáltatták.

1995. június 27-én, többszöri halasztás után elindulhatott STS-71 jelű útjára az Atlantis űrrepülőgép. Rakterében egy speciális dokkolóadapter, és a Spacelab űrlaboratórium kapott helyet. Előbbi a Mirrel történő összekapcsolódáshoz kellett, utóbbiban némi életteret biztosítottak az űrutasoknak, és utánpótlást szállítottak a Mirre. Két nappal start után az Atlantis gond nélkül összekapcsolódott a Mirrel, pontosabban annak Krisztall moduljával. Ez volt az emberes űrrepülések történetében a második nemzetközi összekapcsolódás. A dokkoláshoz az APASZ-89 típusú dokkolószerkezetet használták (és használják ma is a Nemzetközi Űrállomásnál), amely a Szojuz-Apollo űrprogramnál használatos APASZ-75 továbbfejlesztett változata, és speciálisan nagy tömegű űrjármű (a szovjet Burán űrrepülőgép) Mirhez kapcsolásához fejlesztették ki.

Az APASZ-89 dokkolószerkezet az Endeavour űrrepülőgép rakterében Fotó: NASA (STS-88)

Amíg az Atlantis a Mirhez volt csatlakoztatva, a fent dolgozó űrhajósok átvitték a felszállított eszközöket a Mir fedélzetére. Köztük egy speciális vágószerszámot, amellyel az új Szpektr modul egyik beakadt napelemtábláját sikerült később egy űrséta során kinyitni. Egyúttal az STS-71 idején teljes legénységcserét hajtottak végre a Miren, a fent lévő triót Anatolij Szolovjov és Pável Vinográdov orosz űrhajósok (Mir-19) váltották le. Ők szeptemberben a Szojuz TM-21-ben szálltak le Kazahsztánban.

Július 4-én reggel az Atlantis és a Mir szétkapcsolódott. Előzőleg a friss Mir-legénység beszállt a Szojuz űrhajóba, és leváltak a Mirtől, hogy 100 méteres távolságból megörökítsék a Mir és az Atlantis kozmikus táncát. A Szojuzból az egyik orosz űrhajós az alábbi képet készítette a Mirről és az Atlantisról:

Az Atlantis ezután 360 fokban körülrepülte a Mirt, eközben a Szojuz ismét összekapcsolódott az űrállomással. A dokkolás során kisebb hiba lépett fel, mert váratlanul leállt a Mir központi számítógépe, és egy ideig a Mir szabadon sodródott (nem működött a helyzetszabályozása). A repülésirányítók szerint ez semmiféle veszélyt nem jelentett sem a dokkolni készülő, szem az Atlantisban utazó űrhajósok számára.

Az Atlantis július 7-én szállt le a Kennedy Űrközpontban. A küldetés befejezésével másfél évtized után végre bebizonyosodott: az űrrepülőgép-rendszer képes ellátni azt a feladatot, amelyre eredetileg tervezték.