Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Európai mozaik – 2023. szeptember
(Rovat: Artemis, Űrpolitika - 2023.10.03 07:15.)

Havonta jelentkező összefoglalónk az ESA és az európai országok űrtevékenységének olyan híreit tartalmazza, melyek önálló cikkhez rövidek, ám talán mégis érdekesek.

Szeptember 14-én Németország is aláírta az Aremis Accords megállapodást. Európa egyik legmeghatározóbb űrhatalma – mely 3,5 milliárd euróval járul hozzá az Európai Űrügynökség (ESA) költségvetéséhez – hosszas huzavona után, 29-edikként csatlakozott a szerződéshez. Ezzel viszont az öreg kontinens öt legnagyobb űrbefizetője (Németország, Franciaország, Olaszország, Nagy Britannia és Spanyolország) most már hivatalosan is részese a programnak, hisz azt az utóbbi négy már korábban aláírta, néhány más európai nemzettel (Csehország, Man-sziget, Lengyelország, Luxemburg, Románia és Ukrajna) egyetemben. (Fotónkon a két űrügynökség vezetője középen, míg két német űrhajós a kép két szélén.)


És ha már Artemis, akkor folytassuk Artemisszel. Szeptember közepén (azaz a fenti aláírásokkal egyidőben) az első személyzetes Artemis/Orion űrrepülés négy fős kijelölt személyzete Brémában járt. Az Airbus ottani üzemében készült ugyanis az Artemis-2 holdkerülő expedíció Orion űrhajójának műszaki-hajtóműegysége. Az ESM-1 (European Service Module) repült automatikus üzemmódban, az ESM-2 pedig már az Egyesült Államokban van, azzal fog utazni a az alábbi képünkön látható kvartett. Miután a négy űrhajós végzi el az Orion igazi berepülését, fontos, hogy nagyon részletesen ismerjék meg űrjárművüket. Ezúttal az ESM építésével való ismerkedésen volt a sor, hisz ez a blokk szolgáltatja a levegőt, vizet, elektromos áramot, a meghajtást, és biztosítja a kabin megfelelő hőmérsékletét is. A négy asztronautának lehetősége volt különböző építési fázisban lévő ESM-eket tanulmányozni. Az ESM-3 (az első Artemis holdraszállás műszaki blokkja) már rendelkezik hajtóanyagtartállyal, és hamarosan elindítják az USA-ba. Az ESM-4-en (melyen először fog európai űrhajós utazni, hogy eljusson a Hold körül keringő I-Hab Gateway modulhoz) jelenleg kábelezési, vezetékezési, csőbehúzási munkák folynak. Az ESM-5 és -6 már szintén Brémában van. Az előbbin épp csak megkezdték a munkákat, míg az utóbbi csak a közelmúltban érkezett.


Az ESA fotóján balról jobbra: Christina Koch amerikai, Jeremy Hansen kanadai, Victor Glover és Reid Wiseman amerikai asztronauták

Olaf Scholz német kancellár megakadályozta, hogy a kínai SSST megszerezze a német EightyLeo 45%-át. A német cég az alacsony pályás (LEO) műhold-konstellációs üzletben érdekelt, jelentette az AFP szeptember 14-én. A német sajtó szerint az SSST (Shanghai Spacecom Satellite Technology) jelenleg már 53%-os tulajdonrésszel rendelkezik a KLEO Connect nevű német vállalatban, és most megpróbált 45%-ot szerezni az EightyLeo vállalatban is. A német kormány ezen lépését egyértelműen nemzetbiztonsági okokkal magyarázta. Berlin az utóbbi időben egyre erősebben próbálja megakadályozni a kínai „nyomulást” bizonyos szektorokban. (A közelmúltban például megakadályozták, hogy kínai kézbe kerüljön két német csipgyártó.) Az AFP kérdéseket tett fel mind a KLEO Connect vezetésének, mind pedig a német gazdasági minisztériumnak, de egyikük sem kommentálta a hírt.

Szeptember 16-án, egy rövid, ám súlyos lefolyású betegség miatt, életének 61. évében elhunyt a kourou-i ESA iroda vezetője, Daniel de Chambure. A francia szakember 35 évet dolgozott az Európai Űrügynökségnél. Még 1988-ban csatlakozott az Űrmérnöki és Technológiai Igazgatósághoz, majd öt év múlva a Tudományos Igazgatósághoz nyergelt át. Itt olyan projekteken dolgozott, mint az XMM-Newton, a Cluster-2 és a Herschel/Planck. Daniel de Chambure 2005-ben az Űrszállítási Igazgatósághoz került, ahol az Ariane-5 és Ariane-5 ECA hordozórakéták fejlesztésén dolgozott. A most elhunyt szakember 2022 áprilisában vette át a Kourou-ban (Francia Guyana) lévő európai űrkikötő ESA irodájának vezetését.

Végül két októberi programot ajánlunk. Azon olvasóinkat, akiket október 7. vagy 8. Hollandia partvidékén, esetleg október 21. Madridban talál – és még egy kis szabadidejük is van –, arra biztatjuk, hogy tegyenek látogatást az ESTEC-ben vagy az ESAC-ban! Az ESA ugyanis nyitott kapus rendezvényeket tart a nevezett intézményekben. Az október eleji két napon a noordwijki ESA technológiai központ (European Space Research and Technology Centre, ESTEC), míg 21-én a Madrid melletti űrcsillagászati központ (European Space Astronomy Centre, ESAC) nyitja meg kapuit bárki előtt, aki érdeklődik az intézmények tevékenysége iránt, és előzetesen regisztrál. Az intézmények programjaiban többek között vezetett túrák, szakemberek előadásai, űrhajósokkal való találkozók és gyermekek számára laboratóriumi gyakorlatok szerepelnek. A részletes program itt tekinthető meg, a két intézményről információk pedig itt találhatók: ESTEC és ESAC.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024