Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

GYORSHÍR: Úton az Artemis-1
(Rovat: Artemis, Orion, Ares, SLS - 2022.11.16 08:00.)

A Kennedy Űrközpontból felemelkedett a NASA új SLS óriásrakétája és az Orion űrhajó. (Lassan) kezdődik az emberes űrrepülés és a Hold kutatásának új korszaka.

Az Apollo-program befejezése után fél évszázaddal jutottunk el eddig a pillanatig.


Az SLS Block-1 változata, még az indítás előtt. (Kép: United Launch Alliance)


A tetejére szerelt Orion űrhajóval együtt 98 m (332 láb) magas, a folyékony hidrogén és oxigén hajtóanyaggal feltöltve több mint 2600 tonna induló tömegű, első fokozatában az űrrepülőgépes korszak örökségét jelentő négy RS-25 hajtóművel működő, két oldalsó szilárd hajtóanyagú segédrakétával felszerelt, kétfokozatú SLS fő egységei. A méretarányok érzékeltetésére balra lent egy embert is odarajzoltak. (Kép: NASA)

Bár az első Orion fedélzetére, a próbaúton – a magas kockázat miatt – valódi űrhajósok még nem kerültek, az Artemis-program első repülésének így is vannak „utasai”. Két fantombábu (Helga és Zohar) belsejében például amerikai és európai – köztük magyar – sugárzásmérő berendezések repülnek. Túl az SLS (Space Launch System) és az Orion rendszer éles körülmények között való kipróbálásán, tudományos értelemben ez az Artemis-1 (korábbi nevén Exploration Mission-1, EM-1) küldetés legfontosabb feladata. A mérések célja, hogy minél többet megtudjanak az űrbeli sugárzási környezetről, távol a Föld légkörétől és mágneses védőpajzsától.



Az Orion űrhajón utazik még amerikai részről Snoopy kutya, az ismert képregényfigura (fent). Feladata lesz, hogy a kamerák számára jelezze, amikor az űrhajó pályára áll és bekövetkezik a súlytalanság állapota. Az Európai Űrügynökség (ESA) „képviseletében” pedig Shaun, a fekete bárány – eredetileg egy brit animációs sorozat hőse – plüssfigurája repül. Utóbbi az Orion európai gyártású műszaki és kiszolgáló modulja (European Service Module, ESM) előtt pózol a fényképen. Rajtuk kívül LEGO-figurák is megteszik majd az utat a Holdig és vissza. (Képek: Snoopy – NASA / Kim Shiflett és Shaun – ESA / Aardman Animations)

Az Artemis-1 repülés sok-sok halasztás után végül november 16-án magyar idő szerint 7:47-kor indult a floridai Kennedy Űrközpontnak az SLS startok számára átalakított 39B indítóhelyéről. Ahogyan azt a nagy jelentőségű küldetést beharangozó, még augusztusban megjelent cikksorozatunk első részben megírtuk, a repülés során az űrhajó pályára áll a Hold körül, majd visszaindul a Földhöz és Kalifornia partjainak közelében a Csendes-óceán vizére érkezik. Az Artemis-1-et bemutató második cikkünkben írtunk arról, hogy az Orion fedélzetén helyet kapó kísérletek mellett a rakéta 10 kis potyautas űreszközt is magával visz, ezek mindegyike 6 egységes (6U) CubeSat. (Hogy működőképesek maradtak-e, az viszont erősen kétséges, hiszen akkumulátoraik hosszú időn át, az elhúzódó előkészületek alatt töltés nélkül maradtak.) A repülés a mostani indítási ablak sajátosságai miatt 25 napig tart.

Ha a küldetés sikerrel jár, az Orion rendben visszatér a Földre és alkalmasnak bizonyul emberek szállítására, akkor a következő alkalommal már négy űrhajós is lesz a fedélzeten. Egyelőre ők sem szállnak még le a Hold felszínére, az égitest megkerülése után visszatérnek. Az Artemis-2 útjára még a legjobb esetben is sokat kell várni, azt legkorábban 2024 végére ígérik.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024