Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Amerika űrjövője
(Rovat: Artemis, Emberes Mars-utazás? , Űrpolitika - 2022.07.26 07:15.)

Egy szakértő véleménye szerint a NASA általa szűkösnek tartott költségvetése nem elég a nagyratörő célok megvalósításához.

Erről fejti ki véleményét a Space Review portálon Frank Slazer, a távoli világűr felderítését támogató lobbiszervezet, a CDSE (Coalition for Deep Space Exploration) elnök-igazgatója. A CDSE mintegy 50 amerikai űripari vállalat tömörülése, annak érdekében, hogy az Egyesült Államok az űrtevékenység területén „megőrizze vezető szerepét a felderítésben, a tudományban, a technológiában és a nemzetközi kapcsolatokban”. Az alábbiakban összefoglaljuk Slazer írásának főbb megállapításait.

A NASA azt tervezi, hogy körülbelül három éven belül az Artemis program keretében leszáll az első nő és az első színes bőrű űrhajós a Holdra. Emellett távolabbi terveket is szövögetnek, melyek szerint az űrhajósok eljutnának a Marsra és még annál is távolabbra. Az erőfeszítések biztatók, de a tervek egyúttal túl merészek a NASA szűkös költségvetéséhez viszonyítva, ugyanis az Egyesült Államok a 6,6 billió dolláros szövetségi költségvetésének mindössze 0,3%-át fordította a NASA működtetésére. A nagyszabású tervek megvalósításához azonban Slazer szerint ennél lényegesen többre lenne szükség.

A jelenlegi adminisztráció a NASA 2023-as költségvetésére 26 milliárd dollárt kért a Kongresszustól, ami az előző évi költségvetéshez képest csupán 8%-os növekedés, ami még a mostani infláció szintjétől is elmarad. Ráadásul ez még csak a kormányzat kérése, amelyet a Kongresszus az elkövetkező hetekben még csökkenthet. Eközben a NASA a magán űriparra és a nemzetközi együttműködő partnerekre, elsősorban az együttműködési szándékát már kifejező Kanadára, Japánra és az ESA-ra is számít céljai megvalósítása érdekében. Ugyanakkor a nemzetközi partnerek költségvetése jelentősen elmarad a NASA-étól, tehát az együttműködés mellett is a NASA lehetőségei szabják meg az emberes űrkutatás jövőbeli tempóját. A Nemzeti Kutatási Tanács viszont már egy 2014-es ajánlásában kimondta, ami ma is érvényes, hogy az emberes Mars-utazás megvalósításához a költségvetésnek hosszú időn keresztül az inflációt meghaladó mértékben kell nőnie.

Ellentmondásos, hogy miközben az Egyesült Államok gazdasági teljesítménye az elmúlt 20 évben megkétszereződött, a NASA-nak a korábbiaknál csekélyebb költségvetésből kell gazdálkodnia. A NASA támogatása 1964-ben érte el történelmi csúcspontját, az akkori költségvetés mai árfolyamon 35 milliárd dollárnak felel meg. Azóta viszont az USA gazdasági teljesítménye megnégyszereződött, a NASA mai költségvetése viszont csupán mintegy kétharmada az akkorinak. Ennek következtében az USA-nak egyre visszafogottabb célokat kellett megfogalmaznia a világűr meghódítása, felderítése (exploration) területén. Az Artemis programban például hosszú távon (az Artemis–4-et követően) csupán évente egyetlen holdraszállást terveznek, és az egyes küldetések időtartama két hétnél rövidebb lenne. Emiatt elmaradnak az űrtevékenység olyan járulékos előnyei, mint a technológiai fejlődés ösztönzése, az ország globális vezető szerepének demonstrálása, a nemzeti egység támogatása és a környezettudatosság erősítése.


Az Artemis program megvalósításához a NASA-nak a jelenleginél nagyobb költségvetésre lenne szüksége, véli az űrtevékenységet támogató CDSE szervezet vezetője. (Kép: NASA / Ben Smegelsky)

A szerző rámutat arra is, hogy a célok elérése érdekében erőfeszítéseket kell tenni a természettudományos tantárgyak oktatásában, valamint erősíteni kell a színes bőrűek és a nők szerepét ezeken a területeken. Geopolitikai téren legjelentősebb riválisnak Kínát tekinti, amely 2045-re a világ legjelentősebb űrhatalmává kíván válni. Kína a jelen évtizedre legalább három automatákkal végrehajtott leszállást tervez a Holdra, továbbá két évvel hamarabb szeretne talajmintát hozni a Marsról, mint az Egyesült Államok.

Végül a szerző rámutat arra, hogy a technológiai célok eléréséhez kezdetben már az is elég lenne, ha az USA évente legalább két holdraszállást finanszírozna. Ha ezt kétpárti egyetértéssel sikerülne megvalósítani, akkor a gyorsabb fejlődés lelkesítően hatna az ifjúságra.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024