Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

LauncherOne: a második startkísérlet sikerült
(Rovat: Amerika hordozórakétái, Kis űreszközök nagy szerepe - 2021.01.18 08:00.)

A Virgin Orbit repülőgépről indítható rakétája a tavalyi sikertelen bemutatkozás után most már hasznos terhet is vitt magával.

2020 májusában – egyelőre még műholdak nélkül – az átalakított Boeing 747-400 repülőgép (Cosmic Girl) szárnya alól indított kétlépcsős hordozórakéta nem tudta elérni a Föld körüli pályát.


Mojave Air and Space Port, Kalifornia: a Cosmic Girl hordozó repülőgép felemelkedik, egy korábbi tesztrepülés alkalmával. A rakétát most a Csendes-óceán fölött, 10 ezer méter feletti magasban engedte el, ugyanabban a térségben, ahol a tavaly májusi első startkísérletet is végrehajtották. (Kép: Jack Beyer / nasaspacefight.com)

Nyolc hónap elteltével és az első fokozat idő előtti leállását okozó probléma kiküszöbölése után, január 17-én (magyar idő szerint 20:39-kor) újra próbálkoztak. Ezúttal a némi kockázatot vállaló NASA megbízásából tíz, amerikai egyetemek vagy az űrügynökség kutató-fejlesztő részlegei által készített apró, kísérleti feladatokkal ellátott CubeSat volt az orrkúp alatt. A NASA öt évvel ezelőtt, 4,7 millió dollárért kötötte le az indítást.


A Cosmic Girl repülőgépről elengedett rakéta első fokozatánk NewtonThree (N3) hatóműve öt másodperccel később beindult. (Kép: Virgin Orbit)

A LauncherOne az első folyékony hajtóanyagú, a levegőből vízszintes helyzetben indított űrkutatási hordozórakéta, amellyel sikerült elérni a Föld körüli pályát.


A NASA 2011-ben kezdődött ELaNa (Educational Launch of Nanosatellites) programjának 20-as sorszámú (de nem a huszadik) indítását bízták a LauncherOne rakétára. A képen a tíz felbocsátott CubeSat közül az egyik, a három egységes (3U) CACTUS-1. Ennek egyik feladata aerogélből készült „csapdába” ejteni mikrometeoroidokat és apró űrszemétdarabkákat az alacsony Föld körüli pályája mentén. (Kép: Virgin Orbit)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024