Egy nagyszerű sorozat vége
(Rovat: Amerika hordozórakétái - 2018.09.17 10:15.)

Szeptember 15-én utoljára emelkedett magasba a Delta-2 hordozórakéta. Ezzel egy csaknem három évtizedes történet zárult le.

Amint arról beszámoltuk, szeptember 15-én a Vandenberg Légitámaszpontról Delta-2 hordozórakétával pályára állították a NASA ICESat–2 műholdját. Az indítás érdekessége, hogy ez volt a Delta-2 rakéta 155., egyben utolsó startja. Ebből az alkalomból James M. Knauf, az Amerikai Légierő nyugállományú ezredese részletes áttekintést írt a The Space Review portálon a rakéta történetéről. Írását az alábbiakban röviden ismertetjük.

A Delta-2 startjainak története 1989. február 14-én kezdődött, amikor a rakéta első példánya a Légierő Cape Canaveral-i 17A indítóállásról pályára állította a GPS rendszer új, Block 2 sorozatának első műholdját (GPS II–1, GPS SVN–14, USA–35). (A műhold a GPS rendszer első, üzemszerűen működő, tehát nem kísérleti műholdja volt, amely 2000. április 14-ig látta el feladatát.) A startot két nappal korábban az erős magaslégköri szelek miatt el kellett halasztani. A visszaszámlálást a Navstar Processing Facility-ben, az indítóállástól 2,9 kilométerre kialakított, kis irányítóközpontban végezték.

A Delta-2 első indulásakor, 1989. február 14-én 18:30 UTC-kor a Légierő Cape Canaveral-i 17A indítóállásról pályára állította a GPS rendszer új, Block 2 sorozatának első műholdját. (Kép: US Air Force)

A rakéta fejlesztését és a start előkészítését a Légierő 6555. repülési és űrrepülési tesztcsoportja (ASTG) a pályára állított műholdat készítő Rockwell International és a rakétát fejlesztő McDonnell Douglas szakembereivel együtt végezte (James Knauf abban az időben a 6555. ASTG parancsnoka volt). A három évig tartó előkészítő munka legfontosabb feladata az volt, hogy a Challenger katasztrófáját követően az eredetileg az űrrepülőgépekkel indítani tervezett GPS műholdak indítását áttegyék a Delta-2 rakétára. Ehhez a Navstar Processing Facility megfelelő módosítását is el kellett végezniük. A start időpontjában három további, elkészült GPS műhold várt indításra, amelyeket eredetileg az űrrepülőgépekkel kellett volna pályára állítani. További GPS műholdak is épültek a Rockwell kaliforniai gyárában, ezek a Delta-2 első startjakor különböző készültségi állapotban voltak. Végül a GPS rendszer 1995-re érte el teljes kiépítettségét.

A Delta-2 rakéta őse a Thor közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta, és az annak továbbfejlesztésével született eredeti Delta rakéta volt. Utóbbi gyártását akkor szüntették be, amikor az Egyesült Államokban az a döntés született, hogy a műholdakat az űrrepülőgépekkel fogják pályára állítani. A Challenger katasztrófája előtt és után azonban rövid időn belül a használatban lévő hagyományos rakéták (Titan, Delta, Atlas) több kudarcot szenvedtek el. Az 1986. januári Challenger-katasztrófa előtt öt hónappal egy Titan–34D indítása volt sikertelen, majd 1986 áprilisában a Vandenberg Légitámaszponton egy másik Titan–34D robbant fel, májusban pedig egy Delta (–178) vallott kudarcot. 1987 márciusában az Atlas Centaurt (AC–67) villámcsapás érte, aminek következtében a rakéta és a hasznos teher egyaránt megsemmisült. Az űrrepülőgépek csak 1988 szeptemberében álltak újra szolgálatba, eközben azonban már megkezdődött az ezzel pályára állítani szándékozott műholdak áthelyezése hagyományos hordozórakétákra.

A Légierő közepes hordozórakéta programja (MLV, Medium Launch Vehicle) keretében a McDonnell Douglas egy új konfiguráció kifejlesztésével újra indította a Delták gyártását. A 6925-ös konfigurációnál (amellyel az 1989-es, első startot végrehajtották) az első fokozatot 3,65 méterrel megnyújtották, nagyobb, 2,9 méter átmérőjű lett a hasznos teher tartógyűrűje (vagyis nagyobb a rakéta testének 2,44 méteres átmérőjénél), a rakétára három, négy vagy kilenc Castor–IVA szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéta és a PAM-D harmadik fokozat került. Az új rakéta kiszolgálásához Cape Canaveralen és a Vandenbergen egyaránt továbbfejlesztették az indítóállásokat és az egyéb létesítményeket.

A Delta-2 rakéták a GPS rendszer nyolc további Block 2, valamint 40 Block 2A, 2R és 2R-M műholdját állították pályára, emellett tudományos és kereskedelmi műholdak és űrszondák lenyűgöző sokaságát. Előbbiek között több űrtávcső is Delta-2-vel indult, így a Kepler, a ROSAT, a Spitzer, a Swift, a WISE és a WMAP. A kereskedelmi indítások közül említésre érdemesek a Globalstar és az Iridium műholdak. Távolabbi célpontok felé is indultak Delta-2-vel különböző űrszondák, így több Mars-szonda, a MESSENGER a Merkúrhoz, a Dawn két aszteroidához, a Holdat kutató GRAIL páros, az üstököskutató Deep Space–1, a kisbolygókutató NEAR vagy a Napot vizsgáló STEREO páros.

A NASA GRAIL szondáit 2011. szeptember 10-én ugyancsak Delta-2 rakéta indította a Hold felé. (Kép: NASA / Darrell McCall)

A Delta-2 rakéta három változatban készült, a 6000-es sorozatot az említett legelső starttól 1992-ig használták. A 7000-es sorozat két változatban készült. Az alap vagy „light” változatot 1990-ben állították szolgálatba, és egészen a mostani, utolsó startig használták. A nagyobb teherbírású „heavy” (7000H) változat mindössze hatszor startolt 2003 és 2011 között. Az összesen végrehajtott 155 start közül 17-szer a 6000-es, 132-szer a 7000-es és hatszor a 7000H változatot használták. A csaknem három évtizedes sorozat mindössze egyetlen indítása volt sikertelen, 1997. január 17-én a GPS 2R–1 műholdat indító rakéta 13 másodperccel az indulás után felrobbant. Csak részben volt sikeres 1995-ben a Koreasat–1 indítása, mert az egyik gyorsítórakéta nem vált le a rakéta első fokozatáról, ezért a műhold a tervezettnél alacsonyabb pályára került.

A Delta-2 utolsó példányának első fokozata júniusban érkezett meg a Vandenberg Légitámaszpont 2-West indítókomplexumába. (Kép: USAF 30th Space Wing / Pedro Carrillo)

Időközben sok minden megváltozott a Delta-2-vel kapcsolatban. A rakétát gyártó McDonnell Douglast megvásárolta a Boeing, a Delta-2 gyártása pedig a Boeing és a Lockheed Martin közös vállalkozásaként létrehozott United Launch Alliance-hez került. Ma már a harminc évvel ezelőtti indítóállás sincs meg, mert a Cape Canaveral 17-es indítóállásának ikertornyai fölöslegessé váltak, ezért idén júliusban lebontották őket. Nemrég megérkezett Cape Canaveralra a GPS rendszer első Block 3 műholdja, amelyet azonban várhatóan decemberben már a SpaceX Falcon-9 rakétája állít pályára.

A mozgatható szerelőcsarnok előtt álló a négy gyorsítórakétával már felszerelt első fokozat tetejére június 21-én helyezték rá a második fokozatot, amely a képen a szerelőállvány tetejénél látható. (Kép: NASA / Randy Beaudoin)

Végül a teljesség kedvéért megemlítjük, hogy a Delta-2 sorozat utolsó, 155., a NASA ICESat–2 műholdját pályára állító rakétája a 7000-es változat 7420 konfigurációja volt, ami azt jelenti, hogy a rakéta gyorsítását négy darab GEM-40 szilárd hajtóanyagú fokozat segítette, és Föld körüli küldetésről lévén szó, a rakétának nem volt harmadik fokozata.