Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Meglévőt a meglévővel
(Rovat: Amerika hordozórakétái, Orion, Ares, SLS - 2011.02.14 07:15.)

Új rakétaterv lépett elő a rivaldafénybe a közelmúltban. A Liberty nevet viselő rakéta az Ares-1 újjászületése lehet majd – ha megvalósul.

Az ATK amerikai űripari óriáscég elég komoly érvágáson esett át a Constellation program leállítása által. Az űrrepülőgépeknél is használatos szilárd tüzelőanyagú gyorsítórakéta-alrendszert gyártó vállalat megrendeléseinek oroszlánrészét veszítette el az Ares rakétacsalád törlésével. Az űrrepülőgép-program leállításával pedig szinte teljesen kiszorulna a vállalat az amerikai űrhajózás területéről. Most az európai Astrium vállalattal összefogva egy új rakéta terveit tették le az asztalra, hogy ne kelljen lehúzniuk majd a rolót a Shuttle nyugdíjba menetelével párhuzamban.


A Liberty, azaz Szabadság névre hallgató jószág lényegében a törölt Ares-1 mégis-megvalósulása lenne majd. Az Ares-1 számára átépített 39B indítóállásról startolna a floridai Kennedy Űrközpontból, az Ares-1 kiszolgálására megalkotott (és lassan elkészülő) új mozgatható indítóállványról. A rakéta első fokozata egy 5 szegmensből álló szilárd tüzelőanyagú gyorsítórakéta volna, teljes mértékben megegyező az Ares-1 tervezett első fokozatával. Eme első rakétalépcső gyártása és újrahasznosítása az ATK feladata lenne. A második fokozat az európai Astrium terméke lehet majd: a jelenleg is üzemelő Ariane-5 rakéta középső fokozata. Nyilvánvalóan szükségesek lesznek jelentős módosítások, azonban mégis leírhatatlan előnyt jelent az, hogy nem a nulláról indulva kell kifejleszteni a második rakétalépcsőt. A rakéta orrán foglal majd helyet a pályára állítani kívánt hasznos tömeg.


(Képek: ATK)

A szabadság rakétáját emberek és egyéb hasznos terhek alacsony Föld körüli pályára állítására használnák majd. 22 tonna volna a kapacitás a floridai start esetén. Az első kísérleti felszállásra 2013 után, űrhajósok szállítására 2015-től kezdődően kerülhetne sor a dolgok jelenlegi állása szerint. Az elképzelés megvalósulásának fő nyertese az ATK volna, de az Astrium is jól járna az új lehetőség megnyílásával. Ezen kívül a Kennedy Űrközpont sem maradna kihasználatlanul az űrsikló-flotta leállításával. Meg kell említeni, hogy így értelmet nyernének azok az Ares-1-hez kapcsolódó beruházások, amelyek már elkészültek, vagy nagyon előrehaladott állapotban vannak.

Van viszont egy hatalmas hátrány is: a műszakilag előnytelen és nagyon komoly mértékben környezetkárosító szilárd tüzelőanyagú meghajtás továbbra is használatban maradna, tonnaszámra okádva a szén-dioxidot Földünk légkörébe… Úgyszólván mind az előnyök, mind a hátrányok markánsan megjelennek és kitapinthatóak eme elképzeléssel kapcsolatban. Az ötlet mindenesetre érdekes, meglátjuk, hogy mi lesz belőle.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024