Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Fúrják a WFIRST-öt
(Rovat: Amerika és az űrcsillagászat, Távoli világok kutatói , Űrpolitika - 2017.11.14 07:15.)

A NASA vezetése az infravörös távcső költségeinek bő 10%-os csökkentését kérte. Az észszerű takarékosságon kívül más erők is munkálhatnak a háttérben.

Thomas Zurbuchen, a NASA űrtudományi küldetésekért felelős főigazgató-helyettese október 19-én a Goddard Űrközpont igazgatójának küldött leiratában a nagy látómezejű infravörös kutatótávcső (Wide Field Survey Telescope, WFIRST [vé-förszt]) költségvetésének legalább 400 millió dolláros csökkentését kérte (bár az adott helyzetben inkább utasításról beszélhetünk, annál is inkább, mert a „kérést” burkolt fenyegetéssel is nyomatékosította, lásd cikkünk végén). A kérés alapjául a „WFIRST külső, független műszaki, irányítási és költésvetési áttekintése”, röviden WIETR nevű vizsgálat és az annak megállapításait összegező jelentés szolgált. Ezt a vizsgálatot viszont azért indította a NASA, mert a Nemzeti Tudományos Akadémiák 2016-os beszámolójának egyik ajánlása az összeállítók aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy „a WFIRST költségeinek lehetséges növekedése hatással lehet a NASA által finanszírozott további asztrofizikai küldetések közötti egyensúlyra”. (Szép mondat, amelyet azonban úgy is meg lehet fogalmazni, hogy a tudományos közösség aggódik, mert ha a NASA túl sokat költ a „zászlóshajónak” tekintett WFIRST-re, akkor kevesebb marad másoknak, az ő kutatásaikra, küldetéseikre. – B.E.)

A leirat arra is kitér, hogy a költségek csökkentésének a WFIRST mindkét műszerét érintenie kell, vagyis a nagy látómezejű műszert és az ettől független koronagráfot is. Ily módon a projekt legújabban 3,6 milliárd dollárra becsült költségét vissza kell állítani a projekt indításakor becsült 3,2 milliárd dolláros szintre. Hogy ezeket az összegeket legyen mihez viszonyítani, érdemes emlékeztetni arra, hogy a NASA 2017-es költségvetése 782 millió dollárt tartalmazott asztrofizikai küldetésekre, ezen belül nevesítve a WFIRST 2025-ig történő elkészítését. A 2018-as költségvetés ugyanezen során 816,7 millió dollár szerepel, konkrétan megnevezve a WFIRST, TESS, IXPE és GUSTO küldetéseket. (Ez az összeg az 5,7 milliárd dolláros űrtudományi költségvetés egyik sora, ahol az űrtudomány az asztrofizikán kívül a földmegfigyelést, a bolygókutatást, a JWST-t és a napfizikát tartalmazza.)

Ezen felül Zurbruchen azt is javasolta, hogy a koronagráfot ne tudományos műszerként, hanem „technológiai demonstrációként” kezeljék, figyelembe véve a magasabb kockázatot, mert ilyen típusú műszert eddig csak a Nap megfigyelése esetében alkalmaztak (a WFIRST koronagráfjában a vizsgált csillagok fényét takarnák el, hogy a távcsővel észre lehessen venni a körülöttük keringő exobolygókat). A küldetés áttervezését a Goddard Űrközpont munkatársainak 2018. februárig kell elvégezniük, jelentésük ismeretében a NASA márciusban vagy áprilisban tekinti át a költségvetést, és dönti el, hogy az valóban belefér-e az előírt 3,2 milliárd dolláros keretbe.


A NASA 3,6 milliárd dollárról 3,2 milliárdra szeretné lefaragni a WFIRST költségvetését, megtartva a 2,4 méteres főtükröt. (Kép: NASA)

A WFIRST megépítéséhez a Goddard tervezői változatlanul annak a két 2,4 méter átmérőjű tükörnek az egyikét akarják felhasználni, amelyeket a Nemzeti Felderítési Hivatal 2012-ben adott át a NASA-nak. Eredetileg a WFIRST-öt 1,3 méter átmérőjű főtükörrel tervezték, azonban az ajándékba kapott, nagyobb tükörrel olcsóbban lehet jobb tudományos teljesítményt elérni. Zurbruchen azonban kilátásba helyezte, hogy ha a 2,4 méteres tükörrel nem férnek bele a 3,2 milliárdos keretbe, akkor megvizsgáltatja annak a lehetőségét, nem lenne-e érdemesebb a korábbi tervekhez visszatérni, és a kisebb tükörrel megépíteni a távcsövet. (Mindamellett nehéz elképzelni, hogy egy újonnan legyártandó, de negyedakkora felületű tükörrel olcsóbban lehetne kijönni, mint az ingyen, ajándékba kapott nagyobbal. – B.E.)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024