Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Késik a Cereshez tartó Dawn űrszonda
(Rovat: Amerika és az űrcsillagászat, Távoli világok kutatói - 2014.09.25 08:15.)

A ionhajtóművek rövid időre leálltak, így tovább tart majd az út a törpebolygóig.

A Mars és Jupiter pályája között húzódó fő kisbolygóövben a Vesta után a másodlik célpontja, a Ceres törpebolygó felé tart az amerikai Dawn űrszonda. Eddig úgy volt, hogy az ionhajtóművek segítségével manőverező űreszköz 2015 márciusára jut az égitest közelébe, ahol pályára áll a Ceres körül. A jelek szerint az a randevú áprilisra csúszik, de ez a késést leszámítva nem érinti majd a Dawn tervezett tudományos programját. Az egy hónapos késés oka valószínűleg a kozmikus sugárzás egy nagyenergiájú részecskéje, amely zavart okozott a fedélzeti elektronikus berendezésekben. Szeptember 11-én a szonda váratlanul, automatikusan biztonsági üzemmódba kapcsolt, vagyis csak a legszükségesebb funkciói maradtak működőképesek. Az energiával való takarékosság okán az ionhajtóművek is leálltak. Bár szeptember 15-én sikerült az újraindításuk, a kimaradt négy nap miatt a pálya úgy alakul, hogy csak egy hónap késéssel tudnak elérni a Cereshez.


A Cereshez közeledő Dawn űrszonda. Nevének jelentése: hajnal. (Fantáziakép: NASA / JPL-Caltech / UCLA / McREL)

A Ceres a Naprendszer fő kisbolygóövének legnagyobb tömegű tagja, egy a fejlődésében megállt bolygókezdemény. Átmérője mintegy 950 km. A Dawn már járt a második legtekintélyesebb kisbolygóövi égitest, a Vesta mellett, ahol 2011 júliusa és 2012 szeptembere között dolgozott. Az űreszköz egyébként 2007 szeptemberben indult útjára a Földről. Ha minden jól alakul, a Dawn lesz az első űreszköz, amely a Naprendszer két különböző idegen égitestje körül is pályára áll (vagyis itt a Földet természetesen nem számítjuk).

A mostani incidens hasonló lehet ahhoz, amilyen három évvel ezelőtt érte az űrszondát. Az akkori tapasztalatok alapján a földi irányítóknak most sikerült hamarabb úrrá lenniük a problémán, és helyreállítani a normális működést. Egyelőre a tartalék elektronikus vezérlésre kapcsoltak át, a hibával érintett komponenst még az idén megkísérlik rendbe hozni. Az ionhajtóművek xenon ionokat gyorsítanak a szonda napelemei által termelt elektromos energia felhasználásával. Kisebb hajtóerőt tudnak kifejteni, mint a hagyományos kémiai hajtóművek, de hatásfokuk sokkal kedvezőbb. Az ionhajtóművek alkalmazása teszi lehetővé, hogy a Dawn egyáltalán képes megtenni ezt a nagy „túrát” a kisbolygóövben.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024