Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Chandra: még legalább 2013-ig
(Rovat: Amerika és az űrcsillagászat, Távoli világok kutatói - 2010.01.11 12:13.)

A NASA sikeres röntgencsillagászati űrteleszkópjának működését tovább finanszírozzák.

Több mint egy évtizedes működés után a Chandra-űrtávcső még mindig megfelelő műszaki állapotban van, tudományos értéke pedig semmivel sem csökkent. A NASA most úgy döntött, hogy egyelőre 2013-ig folytatják a programot, s a működtetés további tudományos támogatására 172 millió dollárt különített el. (Ezzel az ilyen célra fordított teljes összeg 545 millióra emelkedik.) Azt sem zárják ki, hogy lehetőség esetén akár még két, egyenként 3 éves hosszabbítás következzen a mostani lejárta után.

A Chandra-röntgenobszervatóriumot eredetileg 5 éves működésre szánták, amit 2004-ben még ugyanennyivel egészítettek ki. A műhold 1999-ben állt pályára, ahová a Columbia űrrepülőgép (STS-93) rakterében szállították föl. A Chandra a világegyetem objektumaiból érkező nagyenergiájú röntgensugárzást tanulmányozza.

A Chandra – tíz év működés után is – technikailag különösen jó állapotban van. Minden adottnak tűnik ahhoz, hogy az energiaellátó rendszere és fedélzeti hajtóanyag-tartalékai akár 2018 végéig, vagy még tovább kiszolgálják.


A Chandra 2010-es falinaptárának – amely letölthető innen – januári oldala. A 150 fényévnyi kiterjedésű, külső részén egy kéz ujjaira is emlékeztető köd (kék színnel kódolva) röntgensugárzását a közepén levő PSR B1509-58 jelű fiatal pulzár gerjeszti. (Kép: NASA / CXC / SAO / P. Slane et al.)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024