A két STEREO szonda iránya már derékszögben
(Rovat: Amerika és az űrcsillagászat, Hazai kutatóhelyek és űripar - 2009.04.22 09:00.)

A Föld pályája mentén több, mint 2 éve távolodó két STEREO űrszonda szögtávolsága a Nap felől nézve 2009 február elejére elérte a 90 fokot. Ezzel ideális megfigyelési helyzetet teremtenek.

A STEREO űrszondák február eleji helyzetének (nem méretarányos) vázlata. (Kép: NASA)

A STEREO egyik fő feladata a koronakitörések (CME, coronal mass ejection) terjedésének követése. A műszerek 2006 decembere és 2009 februárja között 353 CME-t észleltek, a gyakoriság jól egyezik az 1996-97-es minimum 0,5/nap értékével. Ezekből 25 esetben már sikerült a mozgó plazmafelhők szerkezetét 3 dimenzióban rekonstruálni. Számunkra a legfontosabbak a Föld felől nézve a Napot körülvevő ún. halo CME-k; 2008 decemberében első alkalommal sikerült egy ilyen kitörés térbeli mozgását követni. A CME plazmafelhője a két szonda előrejelzése szerint a Föld felé tartott, és a Földhöz történő érkezésre jósolt időpontban a Földhöz közeli ACE űrszonda észlelte is az áthaladó lökéshullámot. Most sikerült első alkalommal bizonyítani, hogy a STEREO műszerei képesek legalább 24 órával előre jelezni egy földi mágneses vihart. A két szonda sztereoszkopikus képei ugyancsak először tették lehetővé a koronában észlelt hurkok térbeli szerkezetének rekonstruálását. A részecskegyorsítás részleteinek megértésében jelenthet előrelépést az, hogy a 2006. december 5-i részecskeesemény során első alkalommal észleltek nagy energiájú (2-5 MeV) semleges hidrogénatomokat.

Koronakitörés az egyik STEREO szonda felvételén, 2007. augusztus 21-én. (Kép: NASA)

A jelenlegi naptevékenységi minimum a várakozásoknál sokkal jobban elhúzódik, korábban 2008 közepére várták, és a fordított polaritású napfoltok már több, mint egy évvel ezelőtt meg is jelentek. A napkoronából kiinduló ún. streamerek a minimumhoz közeledve általában előbb kvadrupól szerkezetet mutatnak, ami ferde dipólusba megy át, ez 6-10 naprotáción keresztül fennmarad. A 2009 februári képek szerint azonban még a dipólus szerkezetet sem értük el, így a minimumnak még biztosan nincs vége.

A földi magnetoszféra jelenségeinek megértésében jelent előrelépést az 1960-as évek óta ismert ún. upstream események észlelése a Földtől igen messze, 25 millió km-es távolságban. Az alacsony energiájú (100-300 keV) protonok fluxusában észlelt néhány perces, erős fluxusnövekedések eredete nem tisztázott: vagy a magnetoszférából kiszivárgó, vagy a fejhullámon felgyorsult részecskéknek tulajdonították. Az új észlelések szerint a forrástartomány sokkal nagyobb a Föld méreténél és a részecskék a napszélben terjedő Alfvén-hullámok és a fejhullám, mint mágneses tükrök között gyorsulhatnak fel.

Meglepő módon a STEREO több, a bolygóközi porral kapcsolatos új eredményt hozott. A 2006. december 15-i CME részecskegyorsítási esemény során az első mérések szerint egy interplanetáris CME (mágneses felhő) keresztezte a két szonda pályáját. A mágneses tér adatok legújabb kiértékelése szerint a szokatlanul erős áramréteget a korábban optikailag a STEREO által is észlelt, de ekkor már mintegy 1 csillagászati egység távolságban levő McNaught-üstökös elektromosan töltött porcsóvája hozhatta létre. Régi tapasztalat, hogy az űrszondákba állandóan interplanetáris eredetű mikroszkopikus porrészecskék csapódnak. Már a Skylabon is észleltek ilyen csíkokat. Mindkét STEREO fedélzetén a SECCHI koronográf és a SWAVES rádiófrekvenciás érzékelő több alkalommal egyidejűleg észlelt a mikron méretű porszemcsék által keltett 5-10 milliszekundum időtartamú törmelékviharokat. Új eredmény adódott a napelemekbe csapódó porrészecskék által létrehozott kis plazmafelhők a hullámdetektorban keltett jeleinek elemzéséből: nagy sebességű (300 km/s) és rendkívül kis méretű (10^-20 g) elektromosan töltött nanopor jelenlétére következtetnek, amelyek részecskéit a napszél elektromos tere gyorsítja fel.

Dr. Kecskeméty Károly
(KFKI RMKI)