Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Elindult a STEREO
(Rovat: Amerika és az űrcsillagászat, A Nap és bolygótestvéreink , Hazai kutatóhelyek és űripar - 2006.10.26 08:00.)

Az amerikai napkutató űrszondapáros Delta-2 rakétával startolt Floridából.

Az 550 millió dolláros program startja Cape Canaveralből magyar idő szerint október 26-án hajnalban, 2:52-kor történt (ez Floridában még 25-én estét jelentett). A földi irányítók az első jeleket 63 perccel a felemelkedés után vették a szondákról, amelyek így „egészségesnek” bizonyultak.

A STEREO (Solar Terrestrial Relations Observatory) egy ügyes rövidítés, amellyel azt kívánják jelezni, ahogyan az új űrkísérlet megváltoztatja a naptevékenységről alkotott eddigi képünket. A két együttműködő szonda segítségével ugyanis háromdimenziós képet kaphatunk központi csillagunkról.

A háromfokozatú Delta-2 rakéta először olyan elnyúlt pályára állította az űreszközöket, amelynek földtávolpontja a Hold távolságánál is messzebb van. A Holddal való december 15-i közeli találkozás az egyik szondát a Nap körüli, a Földéhez nagyon hasonló pályára lendíti. Ez az űreszköz a Föld „előtt” rója majd köreit. Ikerpárja január 21-ig vár a Hold lendítő hatására, s ezután besorol a Föld „mögé”. Keringési idejük nem lesz pontosan egy év, így hozzánk képest a konfiguráció nem lesz állandó, a holdak elmozdulnak majd: évente 22°-nyit távolodnak a Földtől. Az elöl haladó STEREO-A valamivel kisebb, a hátul következő STEREO-B picit nagyobb naptávolságban kering, mint egy csillagászati egység.


Mindkét STEREO szonda 16 fedélzeti műszert visz magával. Céljuk a napkorona, a napkitörések vizsgálata. A kutatók remélik, hogy a két évre tervezett program során többet tudhatnak majd meg a koronakitörések okáról, amelyek nyomán a Föld térségét is nagyenergiájú töltött részecskéket hozó hullámok érhetik el. Az épp felénk tartó kitöréseket a STEREO adataiból – a megfelelő számítógépes modellek alkalmazásával – előre tudják majd jelezni. Az űridőjárás eme viharos jelenségei veszélyt jelentenek a műholdakra, a Föld körül tartózkodó űrhajósokra, de akár a földi elektromos és távközlési berendezésekre is.


A tudományos programban társkutatóként a KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetének munkatársai is részt vesznek. Erről korábban már beszámoltunk (a részletekért ld. az alábbi első linket).

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024