| Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu) | |||
MANT Űrtábor: 2025 nyarán Miskolcon Idén is egy hét intenzív űrélmény várja a MANT táborában részt vevő 13–18 éves diákokat. Érdemes időben jelentkezni, a férőhelyek tavaly is gyorsan beteltek! A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) hagyományos és nagy sikerű nyári Űrtáborának időpontja idén július 6-12., helyszíne pedig Miskolc lesz.
A MANT már több mint három évtizede, 1994 óta szervezi meg az érdeklődő fiatalok számára nyári Űrtáborát, változó helyszíneken. A tábor mindenekelőtt egy óriási élmény, de tartalmas és hasznos nyári időtöltés is. Ismerkedés az űrkutatás sokszínű és izgalmas világával, hasonló érdeklődésű magyarországi és határainkon túli magyar fiatalokkal, hazai űrkutató szakemberekkel – és a környék
nevezetességeivel is.
Érdemes minél előbb jelentkezni, tavaly is hamar betelt a tábor! A tábor szakmai partnerei idén többek között a Miskolci Egyetem, az ADMATIS Kft., a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.
Jelentkezés és további információ az Űrtábor honlapján, valamint a a MANT honlapján.
| |||
|