Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Holdkőzetből űrbázis
(Rovat: Álmuk a világűr, Hazai kutatóhelyek és űripar , Különös találmányok - 2022.10.06 15:45.)

Holdkőzetből felépíthető űrbázis terveit mutatták be magyar építészek a legrangosabb nemzetközi űrkonferencián.

Egy különleges hálószerkezettel, a Holdon elérhető alapanyagokból létesülhet állandó bázis az égitesten a Paulinyi & Partners építésziroda tanulmánya szerint. A vállalat szakértői részletesen megvizsgálták a Holdon uralkodó körülményeket, és olyan építészeti megoldásokat javasolnak, amelyek alkalmazásával a jövőben valósággá válhat a most még csak a tudományos-fantasztikus filmekből ismert űrkolóniák létrehozása. Ezek ellenállnak a szélsőséges hőmérsékletingadozásnak, sugárzásnak és akár 14 000 négyzetméteres alapterületükkel egy nagyobb létszámú küldetésnek is elegendő életteret biztosíthatnak, a Földtől átlagosan 384 400 kilométernyire.


A világ legrangosabb űrkutatással foglalkozó rendezvényén, a párizsi Nemzetközi Asztronautikai Kongresszuson mutathatta be tanulmányát a Paulinyi & Partners. Az építészcsapat kutatásai alapján olyan, modulárisan bővíthető szerkezetet tervezett, amely egységes elemekből, hálószerűen épül fel, és a belsejében felállíthatók a létfenntartó rendszerek, kialakíthatók a megfelelő lakóegységek és ahol még a Mentőexpedíció című sci-fiből megismert, önellátást biztosító burgonyaültetvénynek is jut hely.

A tervezés során a Paulinyi & Partners szakértőinek a Hold sajátos hőmérsékleti és környezeti viszonyait, valamint a logisztikai és építési kihívásokat is figyelembe kellett venniük. A holdbázisnak az éjszakai –170°C és a nappali +110°C közötti hőmérséklet-ingadozást is bírnia kell, a szerkezetnek pedig meg kell tartania a sugárzás ellen védő, több mint 2 méter vastagságú burkolatot is. A Holdnak nincs légköre, így az épület külső és belső része között fellépő nyomáskülönbség kezelése is újabb számításokat igényelt a szakemberektől.

„Szerencsére a Hold segíti is a projektünket, hiszen az alacsonyabb felszíni nehézségi gyorsulásnak köszönhetően az egyes elemek és így a teljes szerkezet teherbírása is nagyobb. Ezzel együtt is igazán komoly kihívást jelentett a tervezés, hiszen senki nem építkezett még másik égitesten, így nem állnak rendelkezésre ezzel kapcsolatos, konkrét tapasztalatok. Épp ezért ügyeltünk arra, hogy csakis tudományosan megalapozott alaptechnológiák alkalmazásában gondolkodjunk” – mondta el Németh Roland, a Paulinyi & Partners építésze, a tanulmány társszerzője. „Rendkívül költséges és bonyolult lenne például a Földről építőanyagot juttatni a helyszínre, ezért is döntöttünk úgy, hogy az ott megtalálható nyersanyagok felhasználására dolgozunk ki egy megoldást.”

A szerkezetet alkotó tartórudakat és központi elemeket a tervek szerint a Holdon gyártanák le, a felszínt borító regolit, vagy holdkőzet felhasználásával. A kőzet megolvasztásával és formába öntésével a legkülönfélébb elemek is könnyen legyárthatók, ezekből épülne fel az egész bázist lefedő kupola, amely a sugárzás mellett a meteoritoktól is óvná a létesítményt. Az egyedi felépítésnek köszönhetően a szerkezet könnyen bővíthető és akár 14 000 négyzetméteres terület is kialakítható, amelyben a modellek alapján akár 150 fős közösség is élhetne a Holdon.

„A tanulmányunk jelentős lépés az űrkutatás területén az olyan, idegen égitesteken létesítendő bázisok megtervezése felé, amelyekben ideális körülmények között élhetnek a jövőben az asztronauták” – mondta el dr. Paulinyi Gergely, a Paulinyi & Partners alapító-vezérigazgatója. „Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a terveinket egy ilyen jelentős eseményen, az iparág legjelesebb képviselői előtt mutathattuk be. Reméljük, ha rendelkezésre áll majd a technológia, a mi terveink alapján épülhet meg az első holdbázis.”


Dr. Paulinyi Gergely és Németh Roland. (Képek: Paulinyi & Partners Építésziroda)

A Paulinyi & Partners Építésziroda az elmúlt években számos kiemelt projektért felelt Magyarországon és nemzetközi szinten egyaránt. A vállalat innovatív megközelítéssel, a legújabb technológiákkal tervez különleges épületeket, legutóbb átadott munkáik közé tartozik a Budapest One irodaház és az Etele Pláza. (Forrás: Paulinyi & Partners sajtóközlemény)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024