Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Bay Zoltán-emlékülés Gyulaváriban
(Rovat: Álmuk a világűr - 2021.07.30 08:15.)

A nevezetes holdradarkísérlet 75. évfordulójának évében, július 24-én szülőhelyén idézték fel Bay Zoltán emlékét és eredményeit.

A megemlékező rendezvényt Márki-Zay Lajos, a Bay Zoltán Tehetséggondozó Alapítvány vezetője szervezte. A bensőséges, szinte családias, ünnepi hangulatú esemény helyszíne a gyulavári református templom volt.


Bay Zoltán emlékműve a gyulavári református templom kertjében.

Márki-Zay Lajos személyes hangú bevezető szavait követően a programban olyan előadásokat hallgattak meg a résztvevők, amelyek valamilyen módon kötődtek a holdradarkísérlethez, a korhoz és Bay Zoltán személyéhez. Az 1946. február 6-án elvégzett kísérletet szokás a magyar űrkutatás kezdetének is tekinteni. Elsőként Szabó Pál nyugalmazott mérnök ezredes, a Magyar Honvédség radarezredének korábbi parancsnoka idézte fel – ritka korabeli fényképeket és dokumentumokat is bemutatva – a 2. világháború alatti magyar katonai radarfejlesztéseket, amelyek nem sokkal később, közvetlenül a háború befejezése után a világraszóló radarkísérlethez vezettek. Utána Frey Sándor, az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) munkatársa beszélt a rádiócsillagászat kezdeteiről, ami valamivel korábbra, az 1930-as évekre vezetett vissza. A Bay-féle kísérlettel megindult radarcsillagászattal kapcsolatban pedig az azóta végbement hatalmas fejlődésről esett néhány szó. Kiss László akadémikus (ELKH CSFK) a csillagászatnak és az űrkutatásnak az elmúlt 75 év alatt tapasztalt változásait, az emberiség tudásának rohamos bővülését próbálta érzékeltetni, néhány jól megválasztott korabeli és friss példa bemutatásával. Kádár György (ELKH Energiatudományi Kutatóközpont, a Bay Zoltán Tudomány- és Technikatörténeti Alapítvány főtitkára) a világhírű, mégis közvetlen tudóssal az 1980-as évek közepétől kezdődő szakmai és személyes kapcsolatának emlékeit idézte fel. Solymosi János (BHE Bonn Hungary Kft.) tolmácsolta Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos üdvözlő szavait is, valamint levetítették Jörg Bauernek, a Tungsram elnök-vezérigazgatójának az emlékülésre készített rövid videóüzenetét.


A megemlékezés résztvevői nevében Márki-Zay Lajos koszorút helyez el a Bay Zoltán szülőházán, a református parókián található emléktáblánál.

A résztevők megtekintették a templommal szemben levő önkormányzati épület egyik szobájában kialakított különleges emlékkiállítást, amelynek létrehozása szintén Márki-Zay Lajos nevéhez fűződik. Az emlékszoba számos képpel, dokumentummal, tárgyi emlékkel mutatja be a világhírű tudós életét, munkásságát – nem csupán a holdradarkísérletet, amelynek évfordulóját most ünnepelték, hanem más nagy hatású tudományos eredményeit, például a méter definíciójának a fény állandó sebességére és az időmérésre való visszavezetését előkészítő kutatásait. A Bay Zoltán életművét bemutató állandó kiállítás 2017-ben nyílt, előzetes bejelentkezés után ingyenesen látogatható. Aki Gyulán jár és érdekli a tudománytörténet, mindenképpen szakítson rá időt!

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024