Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

FELHÍVÁS: Gyermekrajzverseny – műholdakról
(Rovat: Álmuk a világűr - 2013.09.05 07:15.)

Az ASTRA már harmadjára ad lehetőséget a gyerekeknek tehetségük megcsillogtatására. A vállalat a rajzversennyel idén az Orvosok Határok Nélkül szervezetet is támogatja.

Az iskolaév kezdetével párhuzamosan az ASTRA Tehetség verseny is kezdetét veszi, ezúttal már harmadik alkalommal. A nemzetközi gyermekrajzversenyt az idén a korábbinál több országban – Bulgáriában, Csehországban, Horvátországban, Magyarországon, Lengyelországban, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában és Szlovéniában – rendezi meg a SES. A 8 és 15 év közötti gyermekek rajzait várják azzal kapcsolatban, hogyan segítik a műholdak az emberek életét. Az ASTRA minden beküldött kép után 1 eurót adományoz az Orvosok Határok Nélkül (Médecins Sans Frontières, MSF) elnevezésű szervezetnek, ezzel segítve az egészségügyi segélyszervezet munkáját világszerte.

A verseny 2013. szeptember 2-től október 31-ig tart. A szakértői zsűri – idén ismét a Szlovák Nemzeti Galéria égisze alatt – 12 nyertest választ ki a rajzok beküldői közül, akik értékes díjakat nyerhetnek. A pályaműveket a www.astratalent.eu weboldalon keresztül lehet benyújtani, ahol október 15-től szavazni is lehet rájuk. Az a hat gyermek, akiknek rajzaira a legtöbb szavazat érkezik, szintén díjazásban részesül.


Egy a korábbi pályázatokon díjazott rajzok közül, Brauer Izabell (Bonyhád) műve.

„Ma már nehéz elképzelni akár csak egy napot is műholdak nélkül. Ezek az eszközök ugyanis nemcsak csúcsminőségű televíziós jelet közvetítenek, de hozzáférést biztosítanak az internethez és egyéb adatokhoz akár olyan helyeken is, mint hajók vagy repülőgépek fedélzete. A műholdak teszik lehetővé a modern navigációt, és elengedhetetlenek a meteorológia, a térképészet, a környezetvédelmi kutatás és általában a tudomány számára. Kíváncsian várjuk, milyen ötletesen oldják meg a gyerekek ezt a feladatot, mivel a korábbi évek tapasztalatai is azt mutatják, hogy valóságos kis remekművekre számíthatunk” – jelentette ki Barbara Uzunowa-Drymer, a SES ASTRA Közép-Kelet-Európáért felelős marketingvezetője.

Az ASTRA idén harmadszorra indítja el ASTRA Tehetség pályázatát. Az elmúlt két évben meghirdetett versenyeken ötszáz iskolából több mint ezer gyermek vett részt. Mivel az idén kilenc országban rendezik meg a versenyt, a korábbinál jóval több rajz várható.

„Az Orvosok Határok Nélkül szervezet a rászorulókon, többek között az alultáplált gyermekeken segít a világ több mint 70 országában. Nagyon hálásak vagyunk a SES-nek a támogatásért, csakúgy, mint a gyerekeknek, akik kreatív rajzaikkal egy jó ügyet támogatnak” – mondta Pavel Gruber, az Orvosok Határok Nélkül képviselője.

Bővebb információ és a szabályok a www.astratalent.eu weboldalon olvashatók.

A SES a világ vezető műhold-üzemeltetője, flottájában 53 Föld körüli szatellittel. A vállalat műholdas kommunikációs szolgáltatásokat nyújt műsorszolgáltatók, tartalom- és internetszolgáltatók, mobil és vezetékes hálózati szolgáltatók, valamint üzleti és kormányzati szervezetek számára világszerte.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024