Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

PROGRAMAJÁNLÓ: Űrsztárok és űrsztorik
(Rovat: Álmuk a világűr, Gagarin 50 - 2011.05.04 06:15.)

Schuminszky Nándor könyvének bemutatóját május 10-én tartják az Erzsébetligeti Színházban.

A rendezvény pontos időpontja és helye: 2011. május 10. (kedd) 18 óra, az Erzsébetligeti Színház (1165 Budapest, Hunyadvár utca 43/b.) Harmónia terme. A téma Schuminszky Nándor Űrsztárok és űrsztorik, avagy az első űrrepülés 50. évfordulójára című új könyvének a bemutatója. Meghívott vendégek: Kovács Péter polgármester (Budapest XVI. kerület), Szabó Csilla az Erzsébetligeti Színház – Corvin Művelődési Ház igazgatója, Pusztay Sándor, a könyvet megjelentető Kornétás Kiadó igazgatója, valamint Schuminszky Nándor és meglepetésvendégei.


„Az emberes űrrepülések történetének három – számomra legfontosabb – eseményének ritka együttállása ihlette ezt a könyvet. 2009. júliusában volt az első Holdra szállás 40. évfordulója, majd 2010 májusában az első magyar űrhajós három évtizeddel ezelőtti űrrepülésére emlékeztünk. 2011-ben pedig kerek fél évszázados lesz az első űrrepülés. Azonban nem mulasztom el megjegyezni, hogy az Űrhajózás Napjának 20. évfordulóján egy új űrkorszak is elkezdődött, és ez az esemény sem maradhatott ki a könyvből. Az eltelt öt évtized űrtörténelméből mazsolázgatok, az évfordulók sorrendjét követve. A könyvben nem találhatók gigantikus számoszlopok a rakéták adataira vonatkozóan, az Olvasó nem fogja megismerni a hajtóművek specifikus impulzus értékeit. Mindezzel szemben a történetek középpontjában mindig az EMBER áll, kisebb-nagyobb űrtitkaival, az eltelt öt évtized győzelmeivel és vereségeivel, kimondott és elfojtott vágyaival, megbántottságával, vetélkedésével, egyszóval a mindennapok esendőségével a kozmoszban és idelenn a Földön egyaránt” – írja Schuminszky Nándor.

A megnyitó után lehetőség nyílik kötetlen beszélgetésre a szerzővel és meghívott vendégeivel, és a könyv dedikálására is.

A könyv kedvezményes, 2000 Ft-os áron beszerezhető közvetlenül a szerzőnél. (A bolti ár 2490 Ft.) Az átvételről a sky50[kukac]t-online.hu e-mail címen lehet egyeztetni.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024