| Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu) | |||
Az űrkutatási esszépályázat eredményhirdetése A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) idei ifjúsági pályázatának ünnepélyes díjkiosztójára szombaton, a Jövő Házában került sor. A május 6-i eredményhirdetésen Magyari Béla, a MANT elnöke, valamint Both Előd, a Magyar Űrkuatatási Iroda igazgatója, a MANT alelnöke köszöntötte a megjelent diákokat és kísérőiket. Az idén fennállásának 50 éves évfordulóját ünneplő MANT történetéről Almár Iván, az egyesület örökös tiszteletbeli elnöke beszélt.
A díjakat Mészáros István és Kelemen János, az általános ill. a középiskolás korkategóriában beérkezett dolgozatokat értékelő zsűrik elnökei adták át. A szoros versenyben az első három helyezést elérő pályázók neve és dolgozatuk címe:
A 11-14 évesek között
A 15-18 évesek között
A középiskolás kategóriában a legjobb helyezést szerző lány és fiú (Orgel Csilla valamint Megyesi Dániel) „szokásos” jutalma, hogy nyáron részt vehet az amerikai Nemzetközi Űrtáborban, Huntsville-ben.
Az esemény alkalmából az ünnepségen megjelentek természetesen – a vendéglátó Jövő Háza jóvoltából – a kiállítást is megtekinthették.
| |||
|