Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Elhunyt Sally Ride
(Rovat: A Space Shuttle program - 2012.07.24 12:15.)

Az első amerikai űrhajósnő 61 éves volt.

Sally K. Ride nem egyszerűen legendás űrhajós, de a tudomány és az űrkutatás ügyének elkötelezett képviselője, sokak példaképe volt. Július 23-án, 17 hónapos küzdelem után győzte le a hasnyálmirigyrák.


Sally Ride 1983-ban, a Challenger űrrepülőgép (STS-7) fedélzetén. (Kép: NASA)

Ride 1978-ban került be a NASA űrhajósjelölt-csapatába, másik öt nővel (Shannon Lucid, Rhea Seddon, Kathryn Sullivan, Judy Resnik, Anna Fisher) és 29 férfivel együtt. Ő volt az, aki a kiképzett nők közül először jutott a világűrbe, 1983. június 18-án, a Challenger űrrepülőgéppel. Akkor 32 éves volt, amivel egyúttal ő lett a legfiatalabb amerikai, aki a Föld körüli pályára jutott. A világ első női űrhajósa még 1963-ban a szovjet Valentyina Tyereskova volt. Az amerikaiak korábban a Mercury, Gemini és Apollo programokhoz mindenekelőtt katonai pilótákat, kizárólag férfiakat válogattak. Az űrrepülőgépes program elindulásával nyílt meg az út más szakemberek, és így nők előtt is, hogy részt vegyenek a repüléseken. Mostanáig már nem kevesebb mint 42 amerikai nő dolgozott az űrben. Sally Ride eredeti végzettsége fizikus volt, amiből doktori fokozatot is szerzett.

Első űrrepülése után Ride azonnal híres és népszerű lett, példájának hatására világszerte fiatal lányok választották a tudományos pályát. Másodszor ugyancsak a Challenger fedélzetén, 1984 októberében repült (STS-41G). Ennek érdekes magyar vonatkozása, hogy a NASA akkor vette használatba a Pille dózismérő műszer egy példányát, amivel Ride végezte a kísérleteket. Az első amerikai űrhajósnő összesen 343 órát töltött a Föld körül. Betervezett harmadik útját a Challenger 1986-os startbalesete, az azt követő leállás hiúsította meg. Ride részt vett a balesetet kivizsgáló elnöki bizottság munkájában is. Akkor még aktív űrhajós volt, 1987-ben lépett ki a NASA kötelékéből. Ő volt az egyetlen olyan szakember, aki később, a másik űrrepülőgépes katasztrófát, a visszatérő Columbia 2003-as megsemmisülését kivizsgáló bizottságban is dolgozott. 2009-ben részt vett az amerikai emberes űrrepülés jövőjét áttekintő, meghatározó szakértői testület munkájában.

Űrhajóskarrierje végeztével Sally Ride vezető egyetemi beosztásokat töltött be (University of California, San Diego). 2001-ben Sally Ride Science néven saját céget alapított, amelynek célja fiataloknak, köztük is kiemelten a lányoknak a tudományos és műszaki pályákra való irányítása volt. Legutóbb akkor hallhattunk róluk, amikor a NASA tavaly indított GRAIL holdszonda-párosán elhelyezett kis kamerákról (MoonKAM) számoltunk be. Ezeket iskolások irányíthatják, hogy az általuk kiválasztott területekről készítsenek felvételeket. Ride hét, fiataloknak szóló ismeretterjesztő könyvnek is társszerzője volt.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024