Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

STS-133: Kopra helyett Bowen
(Rovat: A Space Shuttle program, Az űrállomás és az USA - 2011.01.22 08:15.)

Kevesebb, mint hat héttel a start előtt le kellett cserélni a Discovery személyzetének egyik tagját.

Timothy Kopra, az STS-133 egyik kijelölt űrhajósa a napokban kerékpározás közben balesetet szenvedett. Bár a NASA a személyiségi jogokat tiszteletben tartva nem közölte a sérülés részleteit, több forrásból is úgy tudni, hogy Kopra a csípőjét törte. Mindenesetre semmiképpen nem épül fel a tervezett űrrepülésig.

Az STS-133 csupa kipróbált „veteránból” (Steven Lindsey parancsnok, Eric Boe pilóta, Nicole Stott, Michael Barratt és Alvin Drew) álló legénységéhez helyette Stephen Bowen csatlakozik. A gyakorlott űrséta-végrehajtó Bowen legutóbb – másodjára – tavaly májusban repült az Atlantis (STS-132) fedélzetén. Érdekesség, hogy a jelek szerint ő lesz az első – és a Shuttle-korszak közelgő vége miatt feltehetően az utolsó – űrhajós, aki két egymás utáni repülésen is részt vehet. Bowen számára állítólag nem okoz majd gondot a kiképzésbe való bekapcsolódás, így emiatt nem fog tovább késni a Discovery felszállása.


Stephen Bowen. (Kép: NASA)

Kopra egyik fontos szerepe lett volna az űrutazás során két űrhajón kívüli munka (űrséta) elvégzése, párban Alvin Drew űrhajóssal. Ebben a szerepében Bowen ugrik majd be helyette, míg más feladatokat valószínűleg elosztanak a többiek között is. Miután már ezen kívül csak egy (esetleg két) űrrepülőgépes út van hátra, a balesetből felgyógyuló Kopra nem fogja tudni pótolni azt a repülést, amiből most kénytelen kimaradni. Egy halvány esélye még lehet: ha az STS-133 további műszaki problémák miatt még jó ideig késne, a közben felépülő űrhajós visszakaphatná a helyét a személyzetben. Ha ez sem jön be, később még Szojuzzal eljuthat a Nemzetközi Űrállomásra.

A Discovery (STS-133) startja a jelenlegi elképzelések szerint február 24-én várható.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024