Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Még egy küldetés?
(Rovat: A Space Shuttle program - 2010.01.21 08:30.)

Miközben a Kennedy Űrközpont technikusai azon fáradoznak, hogy az STS-130 elindulhasson február hetedikén, egy másik NASA-csoport azt vizsgálja, hogy beleférne-e még egy repülés a programba.

Az alapötlet a következő: mivel minden egyes Shuttle-küldetéshez kötelező az igazgatóság számára mentőküldetést előkészíteni, akár a legutolsó repülés mentőküldetése is lehetne éles Shuttle-repülés, ha két Szojuz űrhajó szolgálna hozzá esetleges mentőűrhajóként.

Ám a helyzet kissé bonyolult, több szempontból is. A jelenleg tervezett utolsó három út a következő: Atlantis STS-132, Endeavour STS-134 és Discovery STS-133. (Tehát az utolsó két küldetés sorszáma felcserélődik.) Normál esetben az adott repülés mentőküldetése a következő útra felkészített siklóból és legénységének négy főjéből áll. No de az STS-133 után nincs következő, viszont mentőküldetésre mindenképpen szükség van, hogy a sikló végzetes meghibásodása esetén idejében haza tudják hozni a legénységet a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről. Így született meg az elgondolás, hogy az utolsó út biztosítására repülés közeli állapotba hozzák az Atlantist, két gyorsítórakétát és egy maradék külső hajtóanyagtartályt. Éppen akad néhány, hiszen a Katrina hurrikánnak „köszönhetően” erősen megrongálódott az ET-122 jelű külső tank, amely épp gyártás alatt állt New Orleans-ben, így a jószág lecsúszott a felhasználásról. Ám kijavították, és most már repülőképes állapotban van. Valamint van még „raktáron” a korábbi generációs, nehezebb külső tartályból: az ET-94, amelynek altípusát a Columbia végső útjánál használtak utoljára. Néhány módosítás elvégzésével azt a tankot is repülésképes állapotba lehetne hozni.

Ám valaki fejéből kipattant az ötlet: amennyiben két orosz gyártmányú Szojuz űrhajót „kölcsönkérnek” szükség esetére mentőűrhajónak, abban az esetben ezzel a hardverrel le lehetne repülni még egy űrállomás-ellátó repülést. Azonban mivel a Szojuz kapacitása mindössze három fő, és mindenképpen kell valaki, aki az űrhajót „vezetve” felügyeli annak rendszereit, ezért csak négy fő repülhetne az Atlantisszal, hogy a két Szojuzzal vissza lehessen hozni az egész legénységet. Viszont így is megérné a dolog, tekintve hogy a Shuttle program végéig még csak öt repülés van vissza, és hát volna még mit fölvinni az űrállomásra. (Tartalék alkatrészeket és ellátmányt elsősorban.) Szóval nem volna baj, ha még egy repülés beleférne a programba… Így született meg az elgondolás, hogy legyen még egy utolsó út, az Atlantis előadásában, STS-135 néven.


Az Atlantis űrrepülőgép, amint elindult 2009 utolsó Space Shuttle-útjára. (Kép: NASA)

Azonban amilyen jól hangzik az ötlet, legalább annyi buktatót is rejt. Először is pénzbe kerül, és az mostanában nem nagyon van a NASA-nál… Másodszor probléma lehet a külső tankkal. Ha a nevezett ET-122-t használják, akkor lehet, hogy a korábbi sérülés miatt baj lesz a tartállyal az indítás extrém erőhatásinak következtében. Ugyan úgy vélik a szakértők, hogy sikerült a tank épségét teljesen helyreállítani, de nem lehetnek teljesen biztosak abban, hogy ez így is van. A mentőküldetés felküldésének az esélye viszonylag kicsi, ehhez a koncepcióhoz kiválóan illik az ET-122, ám egy biztos felhasználáshoz jobb volna egy teljes mértékben megbízható külső tartály. Ugyan ilyen van, az ET-94, ám a korábbi generációs, raktáron lévő, nehezebb tank használata azt jelentené, hogy jelentősen csökkenne az űrrepülőgéppel feljuttatható hasznos tömeg mennyisége a sikló nagyobb önsúlya miatt, így csökkenne az értelme az amúgy is kockázatos küldetésnek. Ráadásul maga az Atlantis is kérdőjeles: az STS-132 után ciklikus nagyobb szervizelés kellene, hogy következzen, a lehető legnagyobb biztonságért, ha újra repülnie kellene a gépnek. Ennek elmulasztása vakmerőség volna, végrehajtása viszont időbe és pénzbe kerülne…

Persze a Space Shuttle program még több évvel és több küldetéssel való meghosszabbítása megoldaná a problémákat, amik most fejtörést jelentenek a NASA mérnökeinek, mivel nem „a maradékból kellene főzniük”. Azonban Obama elnök és tanácsadói még nem döntöttek az igazgatóság emberes űrprogramjának a jövőjéről, és jelenleg nem valószínű, hogy ki kívánják tolni a flotta üzemeltetését.

Viszont egyelőre ne temessük az STS-135-öt, mielőtt még meg sem született volna. Az utolsó Hubble-szervizelés sikeres mégis-megvalósulása reményt ad arra, hogy még legalább egy Space Shuttle küldetés bekerülhet a naptárba valamikor 2010 végén vagy 2011 elején.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024