Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Egy kis halasztástörténet
(Rovat: A Space Shuttle program - 2009.07.15 11:00.)

Az Endeavour (STS-127) indításának sorozatos elhalasztása nem példa nélkül álló az űrrepülőgépek történetében.

A most – a tervek szerint ma éjjel, közép-európai időben éjfél után pár perccel – következő űrrepülőgép-indítást eddig már ötször napolták el. A Space.com űrkutatási hírportál egy összeállítást készített arról, hogy eddig milyen halasztásokkal indultak az amerikai űrrepülőgépek.

Az STS-127 a maga öt halasztásával még mindig nem csúcstartó. Ebből a szempontból holtversenyben az STS-61C és STS-73 (1986-ban és 1995-ben) küldetések állnak az élen, amelyek csak a hetedik kijelölt napon tudtak pályára állni. Ahhoz tehát, hogy az STS-127 átvegye a vezetést e kétes értékű listán, még legalább két alkalommal a Földön kellene maradnia – reméljük, nem így lesz. Érdemes megjegyezni, hogy e statisztika szempontjából indítási kísérletnek az minősül, amikor az indítóálláson várakozó űreszközöket (pontosabban a rakétákat) elkezdik feltölteni hajtóanyaggal. Ha az űrrepülőgépes utak időbeli késését vennénk számításba, akkor a mostani bő egy hónapos csúszáshoz képest sokkal nagyobb értékek is előfordultak, gondoljunk csak a Challenger és a Columbia katasztrófáját követő időszakokra.

Egy 2007-es elemzés szerint az addig indult űrrepülőgépes küldetések 40%-a (az addig végrehajtott 118-ból 47) startolt időben, a többivel legalább két alkalommal próbálkoztak. A késések nagyobbik felét műszaki problémák okozták, a kedvezőtlen időjárás az esetek jó egyharmadában borította fel a terveket.

Talán felesleges is említeni, de a halasztások nem csak kellemetlenek, de sokba is kerülnek. Minden olyan nap, amikor a külső üzemanyagtartályokat már feltöltik, de végül a startot lefújják, közel 1,3 millió dollárjába kerül az amerikai űrhivatalnak. Ebből 500 ezer a veszendőbe menő folyékony hidrogén és oxigén, még több a személyzet bére. Egy idő után ráadásul a csúszás a következő indításokra is késleltető hatással van. Valóban, a Discovery (STS-128) tervezett következő startját máris eltolták néhány héttel. A hivatalos NASA álláspont szerint mindez egyelőre nem veszélyezteti az űrrepülőgépek forgalomból való kivonásának menetrendjét. A repüléseknek a jövő év végéig meg kell történnie. Még nyolc start van hátra, hogy befejezhessék a Nemzetközi Űrállomás építését.

Amint azt az előző napokban már többször beharangoztuk, az Endeavour (STS-127) indításának élő, magyar nyelvű internetes közvetítésére készülnek a Galileo Webcast oldalán. A most következő adás június 15-én 22:30-kor kezdődik.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024