Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Új kémműhold Izraelből
(Rovat: A nemzetbiztonságért - 2023.03.30 06:15.)

Az Ofek-13 álltólag az eddigi legfejlettebb ilyen űreszköz, amelyet a közel-keleti országból pályára állítottak.

Méghozzá retrográd (vagyis a Föld forgási irányával ellentétes) pályára, ugyanis a Palmahim (Palmachim) bázisról nyugat felé, a Földközi-tenger irányában kénytelenek a rakétákat felbocsátani, hogy ne lakott szárazföldi területek felett emelkedjenek a magasba, illetve baleset esetén a lezuhanó alkatrészek véletlenül se kerülhessenek ellenséges kezekbe. A Savit-2 (Shavit-2) hordozórakéta felbocsátásának időpontja magyar idő szerint március 29-én 1:10 volt.


A mostani volt a 10. sikeres izraeli űrindítás 12 próbálkozásból. A 2007-ben bemutatkozott háromfokozatú Shavit-2 rakétatípust hatodik alkalommal használták, mindig sikerrel. (Kép: Izraeli Védelmi Minisztérium)

Az Izraeli Védelmi Minisztérium felügyelete alatt folyó kémműholdas programban az új űreszköz szerepe a folyamatos megfigyelési tevékenység erősítése lesz, ami elsősorban az iráni tevékenység szoros figyelemmel követését jelenti. Az Ofek-13 (Ofeq-13) műhold az állami tulajdonú Israel Aerospace Industries (IAI) vállalatnál épült. A sorozat kezdetei még 1988-ra nyúlnak vissza. A legújabb példányról úgy tudni, hogy nagyfelbontású radaros technológiát használ, ami lehetővé teszi a megfigyeléseket bármilyen napszakban és bármilyen időjárási körülmények között.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024